Napi ige és dicséret (2026. január 21.)

Jézus és tanítványai útban voltak valahonnan valahová. Úgy látszik Jézus vagy előrement, vagy hátramaradt, mindenesetre külön mehetett a többitől, talán imádkozott, talán elmélkedett. A leírásból látjuk, hogy a tanítványok maguk között beszélgettek egymással, megvitattak valamit, fojtott hangon vitatkoztak. Így írja Márk: „a felek vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb?”. Talán éppen a megdicsőülés jelenete, ami nem sokkal ezelőtt történt, adott alkalmat ennek a kérdésnek a felvetésére.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. január 20.)

Beethovenről, minden idők egyik legnagyobb zeneszerzőjéről mondják, hogy amikor legnagyobb művét, a IX. szimfóniát írta, lassan ráborult a siketség; és amikor a nagy művet először bemutatták, az elbeszélés szerint Beethoven megkövülten ült páholyába és csak arra ocsúdott fel, amikor látta az óriási tömeget felállva tapsolni az előadás után. Ekkor fogta csak fel az óriási sikert. A szimfónia utolsó tétele az Örömóda. Vajon mi öröme lehetett a szerzőnek, amikor kottába rajzolta az örömnek ezeket a nagyszerű jeleit?

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. január 19.)

Isten és a lélek viszonya olyan teljes és gazdag, hogy az minden földi körülménytől mentesen önmagában áll vagy esik. Ennélfogva Istenhez való viszonyomat  nem érinti az, hogy itt lenn milyen családi körülmények között élek. A lélek becse, szépsége, gazdagsága éppen úgy kivirágzik bennem, ha egyes egyedül állok is a teremtett mindenségben, mintha ezer meg ezer szállal szövődöm bele a földi életbe. Mindaz a tisztelet, hódolat, ami a halhatatlan léleknek kijár, éppúgy illeti a magányos embert, férfit, vagy nőt, mint a hitvest, családapát és családanyát.

Continue Reading →

„A vértanúk serege minden nemzetből” (Mennyei Jelenések könyve 7. rész)

A zsenge földön nyugvó Ádám szorosan és bensőségesen kapcsolódik össze a földdel, amelyen fekszik, amelyből vétetett, ahol küldetése lesz, ahova visszatér, amelyből az utolsó napon feljön sírjából.
Isten keze úgy érinti, hogy közben nem ér hozzá.
Teremtő erő árad, Megváltó erő árad, Lélek szeretete árad, – ívet húz, nem csupán a Sixtus kápolna mennyezetén a géniusz Michelangelo ecsetjének nyomán, hanem a Teremtő és teremtménye örök találkozása által.
„Az igazat érteni, a szépet érezni, a jót gyakorolni kell”, … írta a matematika-geometria legnagyobb zsenije Bolyai János.
Ha nincs Ady Endre, a kis maroknyi Érmindszent soha nem kerül fel a világ térképére!
Ha nincs Bolyai János, a kis maroknyi Domáld soha nem kerül fel a világ térképére!
Ha nincs Cziffra György, az ócska kis pesti börtöne soha nem kerül fel a világ térképére!

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. január 17.)

Milyen természetes, ősi, földi, örök, ösztönös Keresztelő János visszatartó, késleltető, majdnem elutasító gesztusa Krisztus felé, amint az közeledik hozzá, hogy minden igazságot betöltsön. Ezt minden ember így csinálta volna az ő helyében. Ezt minden ember így is csinálja, mihelyt Krisztus elközelít az életében.

Mi ez a gesztus? A test tiltakozása az ellen, hogy Isten megjelenik a testben. A verejtéklepte, kínszaggatta testnek elviselhetetlen a megváltás kézzelfogható ténye, inkább tovább gyötrődik és fárad.

Continue Reading →