Csak akkor tudja valaki átérezni, megvalósítani a tudatalatti, rejtett gondolatait, megbúvó képességét, ha jól érti és értelmezi a második nagy parancsolatot is: “Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22,39). Azért fontos ez, mert ez a második nagy parancsolat bizonyos hívő körökben sok zavar és félreértés forrása lett. Szinte borzadállyal vetik fel: önszeretet? Ez istenkáromlás. Nem egy igemagyarázatot olvashatott, vagy hallhatott bárki, amely oda érkezett meg, hogy a felebarátunkat jobban, sokkal jobban kell szeretnünk önmagunknál. A senki-, semmi-, féreg-mivoltunkat pedig meg kell vetnünk, meg kell öldökölnünk és így tovább.
Kedves Testvérek! Olvasásra ajánlott igeszakasz: Apostolok cselekedetei, 13. rész 4-52. versei Mai újszövetségi igénk: Apostolok cselekedetei 13. részének 49. verse: Az…
Legkedvesebb kikapcsolódásom a tavakon, vagy a folyókon való kenuzás. A kenu meglehetősen hosszú és könnyű alkotmány, ezért szélben egy embernek nehéz kezelnie. A kenu orra magasan kiemelkedik a vízből, a szél belekap, és szinte úgy hajtja, mint a vitorlát. Erre a legegyszerűbb megoldás, hogy valakit magammal viszek a kenut kiegyensúlyozni. Legtöbbször a társutasnak nem is kell evező, a súlya elég ahhoz, hogy a kenu orrát a vízben tartsa. Néha mégis a szél olyan erősen fúj, hogy társamnak is lapátolnia kell, hogy a kenut a célba segítse.
Minden kinyilatkoztatás feltárja a jövőt. De vajon az igazságszolgáltatás objektív vagy szubjektív? Te, aki szereted az igazságot, de sokszor nyűgöd az igazságtalanságot – hiszed-e, hogy Jézus az Igazság! Hiszed, hogy Jézus nemcsak ismerte, hirdette s mutatta az igazságot – hanem Ő maga az volt van és lesz az IGAZSÁG. Hiszed-e ezt? Ő jön, és felfedi – te higgy már most benne!
Az Igének, a keresztnek és a Léleknek megkülönböztetett helye van a gondolkodásunkban. Letérdelünk az Atya Isten elé, előttünk a nyitott Bibliával, hangsúlyozottan nem azért, mert bibliaimádók vagyunk, hanem mert alázatosan arra vágyunk, hogy halljuk Isten szavát. Képzeletben letérdelünk a megfeszített és feltámadott Úr lábához (például amikor a megterített Úr asztalához járulunk), mert alázatosan vágyunk arra, hogy teljes és ingyenes megbocsátást nyerjünk, amelyet csak Ő adhat.