„És amikor házanként megtörték a kenyeret” /Apostolok Cselekedeti 2:46/

Az Igét szólta egykor a Theologián Ft. Dr. Pásztor János professzor úr: „Minden kérdés lelki kérdés, az anyagi kérdés is, leginkább a kenyérkérdés!” Első hallásra talán szokatlan, vagy érthetetlen, pedig nem principiumok szemben állásáról van szó, hanem az egyetlen igazság végső okáról, Istenről.
A pünkösdi Lélek kitöltése az 50. napon majd a Lélek által elhívott, kihívott, megtért, megszentelt, újjáteremtett életek teremtő csodája és szeretete árad. A betegek gyógyultak, a szomorúak vigasztalódtak, a nélkülözők kenyeret törhettek. Szép tömörséggel írja le evangéliuma folytatásában Szent Lukács evangélista, az orvos-történész, hogy hogyan válik lelkivé minden e földön, ahová Jézus lép, vagy ahol az Ő nevében cselekszenek apostolai:

Continue Reading →

„Megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel” /I. Mózes 12:2/

Egy öreg magyar érkezik a királyi várpalota elé. Ismerős, és mégis ismeretlen. Mindenki látott ilyen öreg magyart már, aki járt a pusztán, az erdélyi dombokon, szelíd folyóink vizein. Lehet, hogy Arany János gulyása, Sinka István bojtára vagy Koós Károly barátja. Vagy éppen közülük valaki.
Különös dolog történik: hiába vannak ott az alabárdos testőrök, az öreg csendesen felballag a ragyogó barokk lépcsőn a Kormányzó Úr szobája felé.
Belépve, illedelmesen meghajolva köszönti a Kormányzót: Adjon az Isten!
A Kormányzó Úr barátságosan tekint reá és megkérdi: „Kicsoda maga jóember és mit keres itt?”

Continue Reading →

„Imé az Isten Sátora az emberekkel van, és velük lakozik” /Mennyei Jelenések 21:3/

Isten örök vágya, hogy gyermekeivel együtt lakozzék. Az Édenben még személyesen érintkezhettek Teremtőjükkel az ősszülők, de a bűn elkövetése után nem láthatták többé színről-színre az Igazság Urát. Az igazi szeretet azonban „soha el nem fogy” /l.Kor.13:8/, – így Istené sem változott vagy csökkent a bűnös ember iránt.
Jelképekkel adta tudtukra, hogy közvetlenül nem érintkezhet velük a bűn miatt, de mégis „velük van” /Ézsaiás 7:14/.
Egy elkülönített helyen sátrat készíttetett, hogy népével együtt lakozhasson. Ezzel azt juttatta kifejezésre, hogy az elesett ember társa, vezetője, szabadítója szeretne lenni.

Continue Reading →

„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” /Zsoltárok könyve 127:3/

Mindig szép példa volt előttem Főtiszteletű Dr. Tőkés István th. professzor élete és munkássága, aki a háromszéki Málnás község elhívott prófétájaként úgy tudott 8 gyermeket felnevelni és egyetemi végzettséghez juttatni, hogy rendíthetetlen hite sziklaszilárd maradt a neki ajándékozott 100 esztendő alatt.
A legvadabb román nacionál-kommunizmus kegyetlenül megpróbálta az egyházakat, és annak Istenhez és hazához hű papjait. Személyesen hallgatva, és sok mély kincset hordozó könyveit olvasva professzor úrnak, komoly tekintete mögött mindig ott láttam szívbéli jóságát, kivételes tálentumát, mennyei erőket hordozó szellemi távlatosságát.
Újszövetséges professzorként is sokszor imádkozta a zsoltárokat, és egyik kedves igéje volt a 127. Zsoltár.

Continue Reading →