A magyar nyelvnek egyik lefordíthatatlan gazdagsága, hogy különböztet szó és ige között. Minden ige szó, de nem minden szó ige. Az ige az élet magvetése.
Ez úgy van, hogy ezen a földön minden miből élet támad, először igében jelenik meg, mint ahogy minden szelet kenyér valaha búzaszemből született kalász volt.
Ahol szellem él és munkálkodik, mindenütt ez az élet rendje. Előbb a gondolat, azután a tett.
Amíg a szellem élni kíván maga teremtette hangszerszámával a nyelvvel, addig a gondolat szóban jelenik meg. Nyelvre pedig mindig szükség lesz, amíg a szellem az én és a te viszonyában helyezkedik el, mint a világosság hordozója.