“Kiáltó Hang” felekezetközi keresztény kiállás

A Vadász házaspár (Sándor és Edit) szeretettel hívja gyülekezetünk tagjait augusztus 22-én délután 5 órára a Budapest, Deák téri evangélikus templom előtti közterületre, a “Kiáltó Hang” elnevezésű keresztény, felekezetközi kiállásra.A kiállás okának, céljának megértésére hallgassátok meg a Szent István Rádióban, velük készített riportot. Amennyiben céljukkal egyetértetek, és időtök engedi, vegyetek részt az eseményen.

Continue Reading →

Napi ige és zsoltár (2020. július 29.)

Jézus Krisztus jövetelét jelek kísérik. De ezek „csak” jelek, készenlétre intenek! A napot és az órát azonban senki sem tudja, ezért mindig készen kell lenni, mint ahogy azt az okos szolga tette, hűséggel végezve munkáját ott, ahová az Ura állította: itt nem akart többet, mint amivel megbízták, de nem is érte be kevesebbel, mint amire a megbízatása szólt, azaz hűséggel sáfárkodott.

Continue Reading →