A versenypálya hasonlatát az apostol nem a versengés miatt említi. Itt valóban megmutatja, hogy ő miként lett mindeneknek mindenné, az evangélium hirdetéséért. A korinthusiak nagy versengők voltak, sportban és a sporton kívül is. Az sok tekintetben ugyanolyan világ volt, mint a mai: sport, verseny, a testi erő és szépség hangsúlyozása, a győzelem fontossága a játékokban és a mindennapokban is; győzni mindenáron, minél több területen. Ehhez a képhez kapcsolódik a másik kép is: az öklözés, a bokszolás képe is túlmutat a puszta sportág megjelenítésén. Bizony, ahol versenyeznek, ott keményen öklöznek is a versengők, mert mindenki győzni akar, de csak egy lehet a befutó. Ezekkel a képekkel az apostol kapcsolópontot teremt közte és olvasói között, az üzenetért (24–26).
Az apostol egy másik levelében azt hangsúlyozta, hogy mindent elszenvedett a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget (2Timóteus 2,10). A mai igeszakaszban a cél ugyanaz, de mindez missziói aktivitással párosul. A cél a választottak üdvössége. A mi aktivitásunk fontos, mert a legnagyobb ajándék, hogy Isten eszközei lehetünk az evangélium ügyében. Ugyanakkor az eredmény csakis Isten cselekvése.
Hangsúlyozni kell, hogy az apostol nem azért lesz mindenkinek mindenné, hogy kerülje a konfliktusokat és békessége legyen; nem is azért teszi ezt, hogy sikerélménye lehessen és szektásan számolgathassa, hogy összesen hány lelket halászott eddig magának; hanem csakis azért, hogy a választottakat az üdvösségnek megnyerje, hogy embereket mentsen. Ez a cselekvő rugalmasság nem egyenlő az olcsó kompromisszumok sorozatával. Másokat megnyerni missziói cél (Máté 18,15;
Lám, még az apostolt is bírálgatták (1–3). Ha egy ilyen elhívott, odaadó, fizetséggel sem élő, hanem kétkezi munkából magát eltartó evangéliumi szolgát is bíráltak, akkor hogyne bírálnának minket is; hiszen odaadásunk is más, mint az apostolé volt, és fizetségben is mindnyájan megkapjuk a magunkét, miközben szenvednünk sem kell az evangéliumért úgy, ahogy az apostolnak kellett.
Mától kezdve tehát egy indulatos szavunk sem lehet, ha bírálgatnak minket; hanem alázattal meghallgatjuk és átgondoljuk a bírálatokat, és imádkozunk azért, hogy a magunk helyén még nagyobb odaadással, igazi isteni elhívással tehessük a dolgunkat Isten dicsőségére: mint akik a Szentlélek kényszere alatt teszik a feladatukat. Ez a kényszer nem teheti, hogy ne teljes odaszánással végezze a munkáját, istentiszteletként, evangéliumot hirdetve, szolgálatként. Ez a kényszer nem a jogos járandóságért teszi a dolgát, az csak ráadás, hanem a rábízott ügyért! Ez a kényszer mindent elvisel, hogy semmi akadályt ne gördítsen az evangélium ügye elé (12; 16–17; Jeremiás 1,6; Ámósz 3,8).
„Reggel, mielőtt elindul a földjére megjavítja a biciklit, mert az mindig rossz. Aztán növényt termel, gyümölcsöt olt, a termés javából befőttet készít, a gyengébb anyagból 52 fokos pálinkát főz. Este megeteti a szép hízókat, rendezi a majorságot. Hétvégén kalákában felépítik egymásnak a házat, igazából nem is kell mestert fogadni, mert minden munkára kap szakmabelit. Majd visszasegítik egymásnak. Gyermeket nevel, akit jó iskolába küld, hogy majd neki már jobb élete legyen.
Tudják, ha nincs Trianon, még beljebb lennénk, hiszen mi mindig a magunk erejére támaszkodhattunk csak, nekünk nem voltak soha gyarmataink… Működött a régi paraszti világ és kultúra, míg a kapitalizmusnak a szocializmus nevű tagozata szét nem vert mindent.
Ez a kaláka világ Erdélyben még teljesebb, Kolozsvár mellett Szék községben minden fiatal párnak a falu felépíti és berendezi a két szintes nagyszerű házat. Mindenki mindenkinek vissza segíti, nincs vesztes és veszekedés, nem kell kölcsönt felvenni, senkinek nincs hitele”
Egy velem egyidős, negyven éve jó barátom urnája mellett hirdettem a feltámadás és az örök élet Igéit, a hét elején. Egy sereg emlék ért el a temetésekor, és be kell vallanom, szabályosan sajgott a szívem. Egészen fiatalon, együtt kezdtünk el dolgozni vele Veszprémben. Előttünk volt az élet… Aztán egy „csettintés”, és az urnáját látom magam előtt. Ő ebben az esztendőben, amikor ezeket a sorokat írom, közel a tizedik testvér, aki „itt” fontos volt nekünk, és az idén hazatért.
Ez most nem valami érzelgős nosztalgia, hanem nagyon is a mai Ige üzenetét erősíti meg. Az apostol egyszerre csak tágabban kezdi szemlélni a házasságra vonatkozó, azon belül a speciális esetekre vonatkozó, gyakorlati tanácsait, amelyekre ugyan külön rendelkezést nem kapott az Úrtól – micsoda alázat, hogy ezt beismeri –, de amely tanácsok az Úr irgalma folytán hitelt érdemlők. Ez azt is jelenti, hogy nem kell minden részletkérdéshez az Úrra hivatkozó tekintéllyel hozzászólni (25–28).