„Én pedig nagyon szívesen hozok áldozatot, és magamat is feláldozom a ti lelketekért” /Szent Pál apostol II. Korinthusi levele 12:13/

Olvasom, hogy a világ legnagyobb filozófusa a görög Platon volt, a második pedig a német I. Kant. Magam Arisztotelész Etikáját teszem a harmadik helyre, Seneca Erkölcsi Leveleit a negyedik helyre, Szókratészt pedig az ötödik helyre.
I. Kant írja: „Két dolog van, ami az emberi kedélyt mindig új és mindig fokozódó csodálattal és áhítattal tölti el: A csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.”
Emlékeim szerint erről a magasztos Igéről soha nem hallottam igehirdetést, pedig nagyszerű textus lehetne pl. Lelkészbeiktatásra, esküvőre, sorkatonai szolgálatra.
Áldozatot hozni valakiért? valakikért? ügyért? eszméért? lelkekért? Lehet ma már ez avítt? régimódi? divatjamúlt? gyávaság? haszontalanság?
Pedig mennyien hoznak ma is áldozatot másokért! Hogy gyógyult legyen, hogy műveltebb legyen, hogy hite legyen, hogy kenyere legyen, hogy hajléka legyen, hogy jövője legyen, hogy békessége legyen, hogy komfortérzete legyen, hogy biztonsága legyen, hogy hazája legyen.

Continue Reading →