„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem” (Szent János apostol ev. 16:16)

Krisztus Urunk földi élete során a tanítványokkal járván volt, amikor előre küldte őket, és Ő utánuk ment, volt amikor Ő ment elől, és a tanítványok követték Őt.
Egy alkalommal azt mondta nekik, hogy menjetek át a túlsó partra, s aztán vihar támadt a tavon, a tanítványok félelmére és aggodalmára gondolva utánuk ment a vízen, hogy a viharban megőrizze őket.
Ismerjük azt a történetet is, amikor előre küldte a hetven tanítványt, és azt mondta,hogy menjetek az én orcám előtt falvakba és városokba, prédikáljatok, hirdessétek Isten Országát.
A tanítványok előrementek és megtapasztalták sokszor azt, hogy ahova Jézus küldi őket, megáldja munkájukat, ha testben nincs is ott.
A mai Igénk textusa Krisztus (Ady Endre), Aki a 12 tanítvány közösségében, és Jeruzsálembe a zsidó húsvétra felmenő mintegy százezernyi zarándok-sereg előtt megszólalt, miután megsiratta a meg nem tért várost. – „Megy vala elől, felmenvén Jeruzsálembe”

Continue Reading →

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Szent János apostol ev. 15:13)

Bibliai értelemben egészen más volt a viszony a Tanítványok és a Mester között, mint ami a világban szokásos. Jézus roppant vonzerejére a Tanítványok elhagytak mindent. Apát, anyát, testvért, feleséget, otthont, hivatást, egzisztenciát. A múló időt feltették az örökkévalóra.
Közeledvén a Virágvasárnap és vele a Nagyhét, hitük és hitünk minden kérdésére választ kapunk.
Szent Krisztus Urunk ott áll a halál kapujában, meg fogja törni a kenyeret, ki fogja tölteni a poharat „Amaz Újszövetség az én vérem által”, amely a Törvény kiadása, megmossa tanítványai lábát, majd megrendülve kéri, „virrasszatok és imádkozzatok, mert eljött az én órám, az Emberfia átadatik a gonosztevőknek”

Continue Reading →

„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (Szent Pál apostol II. korinthusi lev. 3:17)

Isten az imádkozó ember kezére néz: hogy tisztává tegyük őket, nem elég megmosnunk, hanem tartózkodnunk kell a gonosz gondolatoktól, beszédektől, tettektől, különösképpen is a nagyböjt idejében.
Szent Ferenc így imádkozott: „Nullu homo ene dignu te mentvare”, vagyis: „Nincs ember, ki méltó lenne kimondani nevedet” (Naphimnusz)

Continue Reading →

„Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt” (Szent Péter apostol I. lev. 3:3-4)

A Teremtő 1927. évének december 25. napján ékes és szép renden vonult a Karácsony első napi úrvacsorás istentisztelet után a mezőségi Pusztakamarás református templomából kedves hajlékába minden jó magyar. Lelki otthonának örökkévaló szentségét vitte földi otthonába, hol a terített asztal békességes hűségében költötték el az ünnepi ebédet családi körben. Felemlegették tavalyi papjukat, akit azóta nagy tudománya az Egyházkerület püspöki székébe emelt Kolozsváron.
Persze tudták ők mindig, hogy aki ilyen regényeket ír mint Makkai Sándor, az nem marad az idők végezetéig kis falujukban, de ez az új fiatal tiszteletes is kezd belerázódni a szolgálatokba és megbirkózni a nehéz örökséggel.

Continue Reading →

Napi ige (2021. március 5.)

Jézus tanítványainak kérdésében ráismerek az emberi természet egyik gyakori jellemző megnyilatkozására. Ahogy ők tudakolják a vakon született ember esetének a magyarázatát, úgy szoktunk megállani a világban levő sok baj és szenvedés láttára, hogy ilyen vagy amolyan elmélettel elégítsük ki értelmünk kíváncsiságát. De mit segítünk minden effajta okoskodással a szánandó érdekelteken? (1-2.)

Continue Reading →