“Azon a napon az én nevemben kértek”, azaz az én természetem szerint. Nem “varázsige lesz a nevem nektek”, hanem “olyan bizalmas lesz a kapcsolatunk, hogy egészen eggyé váltok velem”. “Az a nap” – nem egy valamikor bekövetkező napot jelent, hanem azt a napot, ami itt van és most van! “Maga az Atya szeret titeket” – az egyesülés teljes és tökéletes. Urunk nem arra gondol itt, hogy életünkben nem lesznek bonyodalmak, hanem éppúgy, mint ahogyan Ő ismerte az Atya szívét és gondolatát, úgy emel fel minket is a Szentlélek keresztsége által azokra a mennyei helyekre, ahol kijelentheti nekünk Isten tanácsait.
A valóság olyan, mint egy mélységes barlang, amelybe be szeretnénk hatolni, de amelyet egyedül nem tudunk végigjárni. A bejárati rész még világos, de ha beljebb akarunk hatolni és járatait fürkészni, vezetőre van szükségünk, különben eltévedünk. A Szent Szellem, aki az igazságot tökéletesen ismeri, minden hívőt el akar vezetni a teljes valóságra. Ő aszerint vezet minket, ahogyan meg tudunk birkózni a valósággal, egyik barlangüregből a másikba, hogy egyre jobban megismerjük Isten mélységeit és feltáruljanak előttünk Isten titkai.
– Nem bírom, nem bírom tovább – sivította Juli férje arcába, – mindig mindenért macerálsz. Hazamegyek anyámhoz és elválunk.
Két kézzel ráncigálta ki ruháit a szekrényből és fortyogó indulattal gyömöszölte be a nagy kofferbe, amit az előszobából vonszolt be.
Mihály, a nagydarab kamionsofőr az ajtófélfának dőlve, bénultan nézte vékonyka feleségét, és nem tudta mire vélni dühkitörését. Tétován simogatta Mihályka buksi fejét, aki egyik kezével – hüppögve – apja térdét ölelte, a másik kezecskéjének hüvelykujját szopta.
A megdicsőülés teljes megvalósulása a mennybemenetel. Szent Urunk eredeti dicsőségébe tér vissza, de nem csak mint Isten Fia, hanem mint aki egy személyben ember Fia is.
És az emberfia mennybemenetele által minden ember odajuthat közvetlenül Isten trónja elé, ahogy fogalmazza Beethoven életregényének utolsó állomását az Eroica szerzője.
Nemcsak saját felkészíttetésük miatt kellett a tanítványoknak a Pünkösdre várniok; addig kellett várniok, amíg az Úr megdicsőülése történelmi ténnyé lett. És mihelyt megdicsőült, mi történt? “Annak okáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok”. (Apostolok cselekedetei 2,33). A következő mondat: “mert még nem vala Szent Lélek, mivelhogy Jézus még nem dicsőíttették meg” (János 7,39) – nem mireánk vonatkozik. Ma már a Szentlélek kitöltetett, az Úr már megdicsőült: most már a várakozás ideje nem Isten gondviselésétől, hanem a mi készenlétünktől függ.