Veszélyes Istenhez azzal a csereüzleti lelkülettel közeledni,hogy tegyen bennünk az Ő Szelleme bizonyságot, mielőtt megtettük, amit Ő mondott. “Miért nem jelenti ki magát Isten nekem?” Nem teheti! Nem azért, mert nem akarja, de nem teheti meg, mert te útjában állsz, amíg át nem adod magad neki teljesen. Amint megteszed, Isten bizonyságot tesz önmagáról; nem tehet bizonyságot rólad, de azonnal bizonyságot tesz az Ő saját természetéről benned.
Sokan a Jézus Krisztussal való találkozást valami nem mindennapi eseménynek képzelik el, és mégis itt arról olvasunk, hogy egy hétköznapi találkozás közben zajlik a beszélgetés. A samáriai nő a déli órában vízért megy a kúthoz, Jézus az utazás közben elfárad, leül pihenni, a tanítványok pedig elmennek ennivalót venni a városba. Mindenki teszi a dolgát, végzi a feladatát.
Az elmúlástól félni hasznos dolog. A vakmerőség viszont nem vall bölcsességre. Vannak időszakok az életünkben, amikor úgy érezzük: ha most nem kapunk valami különös támogatást, elsüllyedünk. Íme, Isten a jobbját nyújtja, hogy támaszkodjunk rá. Figyeljük meg ígéretét: nemcsak a kezét nyújtja, bár az eget és a földet is fenntartja, hanem jobbját: hozzáértéssel párosult erejét, legteljesebb hatalmát.
A magyarság legnagyobbjainak tudásvágya kétezer év óta nyugatra tart, miközben őrzi lelkében az ősi kelet szkíta-hun-avar tudását, amit lelkébe ezredévek hoztak. Onnan jött, ahol a nap kél a Himalája mögött és napnyugatra tart a naplemente fényében.
Egy pillanatkép jelent meg előttem e versek elolvasása után. A fáradtságtól, szomjúságtól elalélt pusztai vándorra rátalál valaki, aki friss forrásvizet ad neki, ködös tekintete pedig elkezd kitisztulni és meglátja a közeli oázist. A víz az életet jelenti a fáradt vándornak, a segítő valaki megjelenése által és segítségével, a halál sötétsége helyett megláthatja az oázist.