Az evangélium azért olyan erőteljes, mert nem emberi találmány; magának Istennek a trónjáról árad szét. Azért olyan hatalmas, mert Istennek az evangéliuma (Róma 1,1), márpedig Istenünk csodálatos. Ézsaiás lélegzetelállító képet fest róla a 12-26. versekben. Olyan könnyűszerrel teremtette meg a világegyetemet, mint ahogy egy mesterember készíti el művét a munkaasztalán.
Festum Trinitatis – Szentháromság vasárnapja, Pünkösd utáni első, Húsvét vasárnapja utáni nyolcadik vasárnap.
Miért ragaszkodunk e bonyolult tanhoz? Hittitok megértéséhez? A felfoghatatlan értelmezéséhez?
Kérdéseinkre a Heidelbergi Káté 25, pontja: azért olyan drága kincs számunkra a Szentháromság tanítása, „mert Isten az ő Igéjében úgy jelentette ki magát, hogy ez a három különböző Személy: az egy, valóságos és örök Isten.”
Aki tehát vallást tesz a Szentháromság Istenről, az Isten Igéjét veszi komolyan.
Augustinus: „A Szentháromság tana a hit szabálya”
Kálvin: „A Szentháromság Isten ismeretének tiszta képe”
Egy neves igehirdető könyvében olvastam arról az indiai orvosnőről, aki egy európai útján elmondta neki, hogy ő gyermekkorában, Indiában azt tanulta a gimnáziumban, hogy a keresztyén világnak van egy sajátos és veszedelmes bálványa. Minden munkahelyen fel van függesztve, minden pályaudvaron – sőt a legtöbb utcasarkon megtalálható.
Egy pompás ódon zamatú, virágos stílusú szónoktól így hallottam egyszer a Miatyánknak ezt a passzusát imádkozni: mint odafent a mennyben, úgy alant a földön is. Akkor kaptam saját magamat rajta, hogy ez a tévedés bennem hasonlóképpen bújkált és kísértett, egészen a legújabb időig. Pontosan máig. Hányszor belementem például ennek a kitételnek sátáni vermébe: Isten országa már itt e földön.
Vannak írásmagyarázók, sőt vannak keresztyén közösségek, akik számára ezekben a versekben az a nagy kérdés: szabad-e esküdni? A központba a 34. verset teszik: „Én pedig azt mondom néktek, hogy egyáltalán ne esküdjetek” Közben magyarázatukban és magatartásukban ugyanolyan szőrszálhasogatók lesznek, mint a régiek, akik számára az volt a kérdés, hogy melyik eskü érvényes: az-e, amit a templomra tettek, vagy az, amit a templom aranyára.