A Magyar Október vészterhes évadján és a protestáló hit havában megilletődött szívvel állunk meg a hitbuzgóság földjén, az Ákos-nemzetségtisztességén, Szilágy Vármegye ékességén, hol egy 800 éves református templom ódon falai, roppant boltívei, kőkeretes ablakai néma méltóságukban hírdetik a hit és megmaradás történelmi időfelettiségét.
Reformációs évszázadok bibliás kincse mögöttünk és bennünk, mely Bizánc és Róma áldása is tudott lenni irgalomban, liturgiában, oktatásban, nemzeti irodalomban, ökológiában.
A mártírok véremagvetés.
Mindenszentek élet áldozata Krisztusért, Egyházért a legnagyobb felebaráti szeretet példája.
Az az elképzelésünk, hogy Isten megjutalmaz minket hitünkért, és lehet, hogy eleinte így is van. De a hit nem nyerészkedésre való, hanem arra, hogy helyes viszonyba állítson minket Istennel és Isten számára új alkalom felénk. Istennek gyakran romba kell döntenie élményeidet, ha szent vagy – azért, hogy magával kapcsolatot teremtsen benned. Isten azt kívánja, hogy megértsd: ez hitből való élet, nem az Ő áldásaiban érzelmesen örvendező élet.
„Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa azt mondta, nem innováció volt, ami a reformációval elkezdődött, hanem olyan mozgalom, amely vissza akart térni a tiszta forráshoz. Nem csupán egy ötszáz évvel ezelőtti eseményre emlékezünk, nekünk jövőorientált ünnepre van szükségünk, hogy a gyökerekből merítve lehessen a jelen kihívásait kezelni fogalmazott, hozzátéve, ha ez nem sikerül, nem építhetjük a jövőt a következő generációnak.”1