Meg kell értenünk a fájdalmat, hogy meggyógyulhassunk. Ehhez az első lépés meglátni, hogy a fájdalomban van valami értelem feletti. Isten szabados velünk, aki fájdalmat mér reánk, anélkül, hogy megokolni akarná. A fájdalom: világtitok; hártya-ablak, amelyen átbámulva, Isten rejtelmes dicsőségét, felfoghatatlan szentségét nézi hiába a gyarló emberi szem. Az ember por és féreg és Isten olyan nagy és szent, hogy léte a fájdalom tényében lesz kikutathatatlan, de óriás tapasztalás reánk nézve. Olyan nagy, hogy ezt tudni eltiportatás árán is elég. Azt, hogy van tűz, síró megégés során veszi tudomásul az erdő, s jajgató kardalban hódol a felséges, csodás Úrnak, akinek ereje egyre nő, míg maga hamuvá válik. Komor, nagy lelkek tapasztalása ez. Jób szenvedésének mélységeiben járunk.