A 30. zsoltár templomszentelési ének, ugyanakkor a templomban elmondott bizonyságtétel is. A zsoltáros hálát ad Istennek azért, mert kiemelte őt a bajból, siralmát vígságra fordította, leoldozta gyászruháját, körülvette őt. Érdekes az, hogy a hálaadás közben, a fenti versben, felidézi azt, hogy mit mondott a szenvedés közepette.
A magyar nyelv megtanulásával egyszerre feltárult az idegen előtt a magyar világ és a magyar lélek, s aki megértett minket, az megszeretett minket.
Végül elősegítette ezt a folyamatot nagy mértékben ennek a nemzetnek sajátságos alkotmánya, amely a jogok és kötelességek elosztásában, szabályozásában, a közéleti érvényesülés módjának a megállapításában tiszteletre méltó és méltányos törvényeket állított fel. Megtartásának mindenkire nézve természetesnek tetszett, s egyben eredménnyel járt.
Erre a kérdésre: “Mimódon születhetik az ember, ha vén”, így felelhetünk: Amikor elég vén ahhoz, hogy meghaljon jogai, erényei, vallása utolsó foszlányának, egyszóval mindennek, és befogadja azt az életet, ami addig nem volt benne. Az új élet tudatos bűnbánatban és öntudatlan szentségben mutatkozik meg.
Az eddigi indirekt módon kifejezett gondolatok után, Jézus direkt módon most kijelenti, hogy végre minden lelki éhező és szomjúhozó megtudja, hogy ki adja számára az igazi gyógyulást adó táplálékot. Ő az életnek kenyere. Azok, akik hozzá jönnek, eleget találhatnak Őbenne. A történelem során sok hadvezér, politikai párt elnökjelöltje, stb. tűzte s nyomorúság idején zászlajára a “kenyér” szót.
Ha Jézus tanítványaiként akarunk élni, meg kell emlékezünk arról, hogy minden nemes dolog nehéz. A keresztyén élet dicsőségesen nehéz, de az, hogy nehéz, nem bátortalanít el és roskaszt le minket, hanem arra serkent, hogy győzzünk. Olyan értékes-e nekünk Jézus Krisztus váltsága, hogy minden tőlünk telhetőt odaadunk azért, ami neki a legdrágább?