Napi ige és dicséret (2024. január 16.)

A természetes szeretet viszonzást vár, de Pál így szól: Nem bánom, hogy szerettek-e vagy nem; kész vagyok magamat megszegényíteni teljesen, nem annyira a ti érdeketekben, hanem azért, hogy Istenhez juttathassalak. “Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek” (2.Kor. 8,9). Pál is egészen így gondolkozott a szolgálatról: Nem bánom, akármilyen különcködésnek is tűnik, ahogyan odaadom magam; boldogan teszem. Ez volt Pál öröme.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2024. január 15.)

Isten imádságra biztat minket. Sokak szerint az imádság pusztán kegyes gyakorlat, amelynek semmi hatása sincs, csak az imádkozót befolyásolja. Mi ezt jobban tudjuk. Tapasztalataink ezerszer meghazudtolják ezt a hihetetlen állítást. Íme, az Úr, az élő Isten itt kifejezetten ígéri, hogy választ ad az imádságra. Ezért kiáltsunk hozzá újra meg újra, és ne kételkedjünk, hogy meghallgat és felel nekünk. Ő, aki a fülek teremtője, ne hallana? Ő, aki a szülőkbe oltotta a gyermekeik iránti szeretetet, ne hallgatná meg tulajdon gyermekeinek a kiáltását?

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2024. január 13.)

– De rossz színben van! Már ne haragudjék az őszinte szóért, mi van magával? Hogy van?
– Köszönöm, rosszul!
– De mi baja? Beteg?
– Talán így is lehetne mondani. De nem kívül vagyok beteg, hanem belül. Egészen legbelül.
– Dehát akkor miért nem jön közénk? Úrvacsorát nem vett már két ünnepen!
– Hát éppen ez az, amit nem lehet tiszteletes úr. Így, ahogy vagyok, nem lehet. Két hónap óta, megmondom őszintén, még a Bibliát sem vettem elő, pedig azelőtt, hiszen tetszik tudni, naponként éltem belőle. Még hozzáérni sincs kedvem.

Continue Reading →

Napi ige és zsoltár (2024. január 12.)

Sokszor drága árat fizet az igazságért, aki mindent kockára tesz érte, de a végén gazdag jutalmat nyer kárpótlásul. A szent élet olyan, mint a vetés. Látszólag elvész a mag a földben, nem lehet újra összeszedni. Naiv dolog volna azonnali aratást várnunk. Ez a naivitás azonban érthető, hiszen itt a fényről van szó, és lehetetlennek látszik, hogy a fényt a földbe temesse valaki. Igehelyünk mégis arra utal, mintha a fény el lenne rejtve. Valahol megvan, de senki nem látja, mintha el lenne takarva. Mi azonban egészen biztosak vagyunk abban, hogy egy napon ez a fényözön egyszer csak áradni fog.

Continue Reading →

„Írd meg tehát, amiket láttál, amik vannak, és amik történni fognak ezek után” (Mennyei Jelenések Könyve 1:19)

Drága Anyukám!

Nagyon várt válaszlapotokat ma kaptam meg kezeimhez.
Nagy sokára jött.
Ne várjatok most már tőlem levelet, és ti sem küldjetek.
Az orosz itt valami nagyra készül, mi meg a végsőkig kitartunk.
Erre esküdtünk meg!
Küldtem haza november 14-én 105 pengőt, abból Ágikának vegyetek keszkenőt.
Remélem, hogy Pista öcsém derekasan átveszi a helyemet a családban, neki a zsebórámat hagyom örökül.
Neked Anyukám, csak az örökké élő szeretetemet és az utolsó mosolyomat tudom adni.
Nagyon szeretlek!
Istentelen hideg van. Itt ülök géppuskám mellett és a kezem az üres csajkához fagy.
Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom és elmúlik az éhségem is.
Itt halunk meg! Kérlek, hogy ne haragudj reám.

Kezedet csókolja hű fiad: Jóska!

1943.01.11. Oroszország

Continue Reading →