Napi ige és dicséret (2023. július 5.)

Vajon milyen korú lehetett ez a gazdag? Fiatal, aki tele volt tervekkel, aki élvezni akarta az élet és a jólét adta lehetőségeket? Vagy középkorú, aki a  bekövetkezhető szűk esztendőkre is gondolt, és ezért akarta a többletet tartalékolni? Netán öreg, akit meglepetésként ért a váratlanul bő termés és hirtelen nem tudta, mit kezdjen vele? Nem kellene inkább bölcsnek előrelátónak gondolnunk, akitől tanulni lehetne? Még akár üzleti ügyességet is, mert a tartalékolt gabonával arra spekulált, hogy egy szűk esztendőben felszökik az ára és ő akkor fog igazán jól járni. Isten – Jézus példázatában – bolondnak mondja ezt a gazdagot.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2023. július 4.)

Jézus figyelmeztetése, hogy ne szégyelljük Őt, arra mutat, hogy Ő tudta, milyen könnyen beleeshetünk ebbe a hibába. “E parázna és bűnös nemzedék előtt” – tette hozzá. Tehát azzal is tisztában volt, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Nem becsülte le az Istent nem ismerő környezet légkörének hatását. Ő már előre látta, hogy egyháza kisebbséget fog alkotni ebben a világban. Ahhoz pedig bátorság kell, hogy ne a többség, hanem a kisebbség mellett álljunk ki.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2023. július 3.)

Az Egyiptomból való szabadulás után a pusztában vándorló Izráel népe zúgolódott Isten ellen. Ekkor Isten mérges kígyókat bocsátott a táborra. Nagy volt a rémület, sokan meghaltak, mert a kígyók mérge halálos volt. A halálra szántak számára Isten szabadító üzenete nagyon egyszerű volt: “Csinálj egy rézkígyót, tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha feltekint arra” (4Mózes 21,8).

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2023. július 1.)

Könnyen megfeledkezünk arról, hogy Isten elhívása természetfeletti. Ha el tudod mondani, hol hallottad meg Isten hívását és mindent, ami csak rá vonatkozik, akkor kérdés; hallottad-e valaha is. Isten hívása nem így jön, mert természetfeletti. Tudatossá válhat az emberben úgy, mint hirtelen mennydörgés, vagy lassan világosodva, mint a hajnalhasadás. De bárhogyan jön is, mindig van benne valami természetfeletti, amit nem lehet szavakba foglalni; ezt a hívást mindig ragyogás kíséri. Bármelyik pillanatban tudatossá válhat benned ez a kiszámíthatatlan, természetfeletti, meglepő hívás, ami megragadta életedet! “Én választottalak titeket.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2023. június 30.)

Nem különös? Ha nagyon nagy dolog történik a Bibliában, rendszerint így kezdődik: “És…” Azt jelenti: folytatásról van szó. Isten itt valamit folytat. Pünkösd elképzelhetetlen Karácsony-Nagypéntek-Húsvét-Mennybemenetel nélkül. Jézus nélkül elképzelhetetlen a Pünkösd! Itt Jézus Lénye folytatódik tovább.

Akik Jézussal jártak, hallgatták és Őt követték, és akik ígéretet kaptak erre: “…mindig a templomban voltak, és áldották Istent” (Lukács 24,53). Tíz napon át ráhangolódtak, tíz napig együtt voltak a templomban, és akkor érkezett el Pünkösd.

Continue Reading →