Pál apostolnak egyetemes üzenete van: ISTEN TÖRTÉNETÉNEK ELBESZÉLÉSE.
Legmélyebb meggyőződése, hogy ebben a hitben és ismeretben kell mélyre jutnia az egyház embereinek, hogy hitelesen tudja hirdetni az egyházon kívüli világ embereinek az evangélium életről és örök életről szóló isteni beszédet!
A keresztény embernek egy találkozás mindig az Isteni történet továbbadásáról is szól.
Mit tudsz róla?
Mit fogsz mondani róla?
Mi a célod az üzenet átadásával?
Amikor Isten történetéről beszélünk, akkor a teremtett világ szépségéről is beszélünk!
Amikor Isten történetéről beszélünk, akkor népünk történelméről is beszélünk!
Amikor Isten történetéről beszélünk, akkor saját sorsunkról is beszélünk!
Lélekben álljunk oda az üres sír elé, és képzeljük magunk köré mindazokat a személyeket, akik a világtörténelem legdiadalmasabb vasárnap reggelén először értesültek Krisztus Urunk feltámadásáról.
A kripta-sírt őrző marcona római katonák már nincsenek sehol, a halálos ítéletet meghozó Zsidó Nagytanács döbbenten hallja a megdöbbentő híreket.
A rosszakarat logikája mozgatja most is gonosz lelkiismeretüket, miközben hamis és hazug hírekkel manipulálják a jeruzsálemi közvéleményt: „Mondjátok azt, hogy tanítványai éjjel ellopták a holttestet, amíg mi aludtunk!”
És az asszonyok, ezek az egyszerű tiszta lelkek, akiknek nehéz életükben, küzdelmes sorsukban, másodrangú társadalmi helyzetükben egyetlen örömük volt, amikor Jézus Krisztus Urukat láthatták ás hallgathatták.
Nem feledkeztek meg róla szenvedése során sem, kísérték a Vla Dolorosa kilométeres útjain, ott álltak összetörve a Szent Kereszt látó mezejében.
A hét első napján, vasárnap reggel vitték a drága balzsamot, mert úgy érezték, ez a legkevesebb, amit még tehetnek érte holtában, hiszen csak jót kaptak a Mestertől egész életükben.
A XXI. században a hitvallás színtere kibővült.
Már nemcsak a templomokban vagy mindennapi tetteinkben, hanem a digitális tér láthatatlan frontján is lehet és kell ünnepelnünk a Feltámadott Urat.
A nagyhét a keresztény ember számára a végső szabadulás zarándokútja.
A virágvasárnap fénye, könnye hozsánnája csendben várakozik a partokon egy jobb kor hajnalára.
Hétfőn, kedden és szerdán az ítélet és a számadás kerül előtérbe.
Szent Urunk szelídségével, jajtalanságával, prófétizmusával ítél meg mindent és mindenkit.
Jeruzsálem vallási farizeusságát, vakfanatizmusát, a nép politikai király várását, tanítványai téves önképét, a nép egyszerű gyermekeinek útfélen tengődő sorsát.
Jézus királyságának virágvasárnapi jelei ők voltak ott, mi vagyunk itt.
Kit nevez áldottnak a Biblia?, az emberi emlékezet?, akinek jövetelére, megérkezésére, asztalközösségére vágyunk.
Mindenek előtt az Úr Jézus Krisztust, akivel egy misztikus közösségben, az egyházban élünk megkeresztelésünk óta.
Másod renden mi magyarok áldottnak nevezzük és várjuk Csaba királyfi, Szent László király és Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem eljövetelét, ahogyan várjuk Krisztus Urunk második, végső eljövetelét is az utolsó napon, amikor ítél eleveneket és holtakat.
Csaba királyfia székely himnuszban, Szent László király öt alkalommal, Rákóczi Ferenc Fejedelem lelki, erkölcsi, szellemi nagysága példaként ott él minden hű és jó magyar szívében egy életen át.
Nemzetgyógyító magyarok voltak ők, és küzdelmeikben győzelemre vezették népünket akkor is, ha sokszoros túlerő katonailag már nem tette lehetővé a folytatást.
„Hiszek Szentlélekben, hiszek az egyetemes anyaszentegyházban, hiszek a szentek közösségében”, imádkozzuk az Apostoli Hitvallás sorait, tudva, hogy sok jó magyar imáját arany csészében viszik az angyalok Jézus jobbjára, Szent Atyánk zsámolyához.
Megnehezült időkben a születendő gyermek kezéhez azt a tárgyat illesztették a régiségben, amitől reményt,
felemelkedést, boldogságot reméltek.
Károli Gáspár kezéhez Bibliát, hogy istenes ember legyen egész életében.
Bethlen Gábor kezéhez mécsest, hogy világoljon egész életében.
Rákóczi Ferenc kezéhez térképet, hogy szerezze vissza hazája egészét egész életében.
„Olvasták harmadik pátensemet, amit Nyírgyulajon adtam ki?”, – kérdezte a Fejedelem.
Dobozi István Debrecen Város főbírája fejét lehajtva halkan válaszolta Rákóczinak: „Olvastuk”.
„Mi áll benne?”, kérdezte határozottan a Fejedelem:
„Tudja Nagyságos Fejedelem, értem én.
De a várost, a nyugalmat, a biztonságos életet óhajtó várost is meg kell érteni ezekben az időkben.
Élénken él bennünk, hogy kéthetente fosztott ki bennünket a tatár, aztán a török.
Ezer marha, posztó, selyem, gabona, fegyver volt zsákmányuk legjava, – mindez kéthetente a mi keserves munkáinkból forgattak ki.
Nagyságos uram kurucnak mondják magukat, de mi már félünk minden kóbor hadtól, kalandozó jövevénytől.
Tizenhárom gyermekemet egyedül nevelem, három éve, hogy elszólítá az ég mellőlem Komáromi Csipkés Katát.”