„Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az Igét” (Apostolok Cselekedeti 10:44)

„Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged
Ajkára vőn, többé nem dobhat el!
Szentség gyanánt, hogy befogadja éked,
Őrző oltárrá válik a kebled.”
(Ábrányi Emil: Magyar nyelv)

Aki magyar nyelven tudja mondani az öt varázsigét:
a sajnálom
a bocsánat
a köszönöm
a szeretlek
a hazám

szavakat, az kincset nyert, egy kulcsot, egy titkos kódot, amely olyan kapukat nyit meg, amelyeken keresztül csak mi járunk, mi magyarok.

A világirodalom legnagyobb klasszikusai halvány árnyékai a magyar irodalom klasszikusainak.
Talán még tehetségük lett is volna az alkotás Himalája magaslatait bejárni, de nyelvük kincse, szókészlete, dallama, ragozása, logikája nem mérhető a magyaréhoz.
Ennél fogva persze magányos szigetként vagyunk oázis a sivatagos világban, hiszen nagy íróink-költőink művei idegen nyelven lényegét tekintve visszaadhatatlanok.

Continue Reading →

„Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet” (Szent Máté apostol ev. 5:43)

A kegyes farizeus számára nem megengedett, hanem „szent” kötelesség volt minden olyan ember gyűlölete, akik a mózesi törvények előírásait megszegték.
Mert akik Isten törvényének nem engedelmeskednek, azok az Isten ellenségei.
Akik pedig az Istennek ellenségei, azokat az istenfélő zsidó embernek gyűlölnie kell.
Világos következtetés szólal meg ebből az ószövetségi gondolat sorból.
Ennek az ördögi logikának fájdalmasabb gyakorlata volt, amikor Izrael törzsei Mózes-hitűként egymást is irtották, nem csupán a „pogányokat”.
A napokban olvasott ószövetségi napi igeként a Bírák könyve 15-20 közötti fejezetek megmutatták, hogy pl. beteges nemi aberráltságuk egy asszony miatt milyen véres polgárháborúba taszította gonosz életüket.

Continue Reading →

„Mert a tévelygő lelkűek megismerik az értelmet, és akik zúgolódnak, tanulságot tanulnak” (Ézsaiás próféta könyve 29:24)

Amit elmulasztottunk megtenni a maga idejében, az rendszerint jóvátehetetlen adósságunk is marad.
A romok alól kimászva visszük tovább sebeinket.
Felelősségünk a teremtett világ szépségéért, épségéért, békességéért soha nem volt ilyen fontos mint korunkban.
Ebben az esztendőben is már augusztus hónapra elhasználtuk, elfogyasztottuk a teljes 12 hónapra kiszabott penzumot, egyszerűbben fogalmazva egyre gyorsuló ütemben éljük fel a jövőt.
Hogy megértsék, – írta egy természettudós professzor Nyíregyházán: „A természetnek részei és nem urai, kihasználói, leigázói kell legyünk.
Ha ezt nem értjük meg, nagyon közel kerülhetünk ahhoz az állapothoz, amit Madách Imre Az ember tragédiája című művében meg is fogalmazott 1860-ban”

Continue Reading →

„Gyümölcseiről ismeritek meg őket” (Szent Máté apostol ev. 7:16)

Háborúban a pénzt a gazdagok adják, a kormányok a fegyvereket, a nép a fiait.
Aztán a gazdagok visszaveszik pénzüket, a kormányok a fegyvereket, míg a nép csak siratja a fiait.
A keresztény tanítást pecsételi a keresztény élet.
Egy angol misszionáriusnak azt mondotta Indiában egy őslakos:

„A KÖNYVEI JOBBAK, MINT AZ ÉLETE, EZÉRT A KÖNYVEINEK SEM HISZÜNK”

Continue Reading →

„Ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz a mennyek országában” (Szent Máté apostol ev. 5:19)

A pásztor elől megy, keveset beszél, de mindig lehet látni amit csinál.
Úgy vezeti a reá bízottakat, mint aki felelős az életükért.
A világot egyáltalán nem, az egyházat pedig alig érdekli:

HITÜNK MILYEN TÉTELEIBŐL ADÓDIK ÖSSZE SZERETETÜNK, ÁLDOZATUNK, BÉKESSÉGÜNK, TUDÁSUNK, TESTVÉRISÉGÜNK

NEKIK A VÉGEREDMÉNY SZÁMÍT

Álmélkodással csudáljuk 305. Református ének – Debrecen, 1781

Continue Reading →