Pedig régi hagyománya van ennek. Már az ókori Görögországban is tartottak ünnepet az anyák tiszteletére.
Angliában az 1600-as években az Anya-vasárnapon köszöntötték az édesanyákat, amely a húsvét utáni negyedik hétvégéjén volt.
Az USA-ban az anyák napját először 1872-ben ünnepelték, végül 1914-ben tették állami ünneppé minden év május második vasárnapján.
Európában a német virágkereskedők szervezték 1920 utáni időkben a népszerű ünnepet.
A MAGYAR NEMZET volt az egyetlen a világon, aki a Mária-tisztelet hagyományaira mint theologiai alapra építette az anyák-napi ünnepeket 1925-től.
Petőfi Sándor és Arany János barátjaként a Felvidék elszigetelt kis falujában élte református lelkipásztorként nehéz életét Tompa Mihály, aki a népi-nemzeti költészet jelentős személyisége volt. A Habsburg-orosz által vérbe fojtott dicsőséges forradalom és szabadságharc bukása után bújtatta szegény parókiáján a hazafiakat, vigasztalta a maroknyi gyülekezetet, robotolt a földeken a napi betevőért, miközben az ő életét is a bitófán szerette volna beteljesíteni az ördög Habsburg.
A költők közül az önkényuralom korában ő volt a nemzet vigasztalója. Allegóriáival igyekezett a megbénult költészetet, közéletet, ellenállást felrázni.
„Óh, sehol sem olyan hideg a hideg, mint Debrecenben. Csak Csokonait nem fagyasztják meg az egymást kergető telek. Ő áll a kiskertben, kemény télben is, virtusos tartásban. Akkor is, amikor téli süketséggel bújnak a korai alkonyatba a Nagytemplom és a Kollégium. Amikor egész Debrecen mintha összefogna, hogy no most meghalsz meleg. Hideg város, gőgös város, meleg-ölő város, de jó, hogy szoborként figyel téged Lilla poétája.
Hajh, Debrecen, híres Vitéz Mihálynál ma sincs neked még forróbb szívű fiad”
A konviktus kopott asztalánál gyér lámpa fényénél szenved a diák a könyvek felett. – Istenem, hány száz oldalt kellene még gyorsan végigfutni?, mindjárt éjfél, fogadkozik magában, hogy még egyszer ez többet nem fog előfordulni vele. Már ma van, ki tudja milyen tételt húzok?, – töpreng tovább, és ha belekérdez a professzor?, végem van az biztos.
Lázas szemmel felpillant, majd látja maga előtt az Úr Jézust, Akinek szolgálatára szeretne szerződni, áldott jósággal szívében fáradt szemébe néz, és ezt mondja:
„Ne tanulj annyit fiam, inkább nézz reám, és hallgass szavaimra, többet fogsz elérni általa”
Szent Urunk ameddig a földön járt, szüntelenül megajándékozta az embereket. Szeretetéből, kegyelméből, jóságából mindig csak adott. Halottat adott vissza síró és gyászoló rokonának, betegnek adta vissza az egészségét, hogy újra teljes értékű életet tudjon élni, igehirdetéseivel és lelki gondozói beszélgetéseivel reménytelen embereknek adta vissza az életbe vetett örömöt.
De amit Nagycsütörtökön, Nagypénteken és Húsvétkor adott, az a Theologia aranykora, az Evangélium kérügmája, a Kijelentéstörténet csúcspontja, a Misztérium végső titka, az Ember Tragédiájának távlatos megoldása.
Az Utolsó Vacsora Szentségében Jézus az áldozatot, a húsvéti bárányt önmagával helyettesítette: Teste és Vére adja nekünk a bűn és a halál szolgaságából való menedéket.