indig Jézusról volt szó, amit mondott és amit tett. Először a Biblia világába állították. A Kijelentéstörténet áldó igéi anyanyelvükön szólalt meg, és mindig szíven találta őket. Azután saját tapasztalataik és emlékeik szólaltak meg. Lassanként ez az utóbbi lett a fontosabb, s ez döntött az előbbivel kapcsolatos kérdésekben is.
Ezzel az apostolok különös tekintélyre tettek szert, s egy új írásértelmezés alakult ki, amely összeszövődött a Jézus tanításaival és tetteivel.
Ez az a nagy ügy, nagy emlék, nagy érdekesség egész életüket átfogó és közösségbe hozta őket egymással is. Közös volt az emlék és az ígéret, az ajándék és az erő, a kenyér és a bor. S annál inkább egyénivé vált, minél erősebben közösségi volt.
A szentek egyessége mindennapi valóság volt közöttük, anélkül, hogy dogmatikai tartalmáról tudtak volna valamit.
Három legnagyobb egyházi ünnepünk a karácsony, a húsvét és a pünkösd. Közös bennük Szent Pál apostol üzenete: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet” (I. Kor. 13:13)
Karácsonykor a szeretet kerül előtérbe, húsvétkor az élet győzelmével válik erőteljessé a remény, és pünkösdre megkapjuk a hit ajándékát.
A Biblia meghatározása szerint a hit „a nem látható dolgok létéről való meggyőződés”.
Pünkösd nem esemény, hanem folyamat, egy örök mozgású erőt rejt magában. A teremtéstörténet második mondatában olvasható: „Isten Lelke lebegett a vizek fölött”
Ez a Lélek azóta is kiapadhatatlan ősforrás, amiből a teremtett világ nyeri erejét, és benne a teremtés koronája az ember.
„Tíz órakor növénytanóra kezdődött, és Kovách Demjén tanár úr magas szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig.… és akkor megkondultak a harangok. Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában akkor még ez a név állt: A MAGYAR SZENT KORONA ORSZÁGAINAK POLITIKAI TÉRKÉPE
Felakasztotta a térképállványra, s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk, és nézte. Olyan arccal, olyan olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha nem láttunk száraz, és örökké szigorú arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet, és az előtte álló szürkülő hajú cisztercita papot.
Feje egyre lejjebb esett a mellére, és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: »ELVÉGEZTETETT«
Ötvennégyen voltunk, ötvennégy 14 éves magyar fiú. A Golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra, és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok.
Nagy-Magyarország keresztre feszítésének napja volt 1920. június 4. – Péntek”
A Pünkösd történetében benne van a Szentlélek minden ajándéka.
A teremtett világ szép rendezettsége. A próféták bátor kiállása az Ige hirdetésére. A zsoltáros vigasztaló imádsága. Szent Urunk fogantatása. Az evangéliumok örömhírének áradása. A tanítványok hűséges szolgálata. Az apostolok rendíthetetlen missziója. A Szentlélek korszakának üdvtörténeti távlata.
A Pünkösd folyamatos lelki-szellemi jelenségének a teljes világot kell érintenie, nem egyházi privilégium. Létkérdés a világ számára: a Szentlélek, vagy csupán az emberi hatalom vezetését választja?
Egészen más, ha a szeretet, a tiszta lét, a világosság, a józanság Lelke, Isten gondviselése vezeti a világot, mintha az emberi romlott lét, a bűn, önzés, káosz, a becsvágy, a hatalom akarása. Mert ahol Isten Lelke megnyilatkozik és kibontakozik, ahol Ő hat, ott szabadság van és új élet kezdődik.
Levegő! Ez a láthatatlan csomagolás amelyben élünk és mozgunk, ez az anyagtalan szubsztancia úgy vesz körül, mintha nem is a valóság lenne, időnként simogatja arcunkat melegével, majd hirtelen vad tájfunként óceán vizét korbácsolja, hol játékszerként hánykolódnak a soktonnás hajók.
Az Ószövetség, valamint az ókor világának népei tudták, hogy létezik egy erő, mely a Teremtés hajnalától kozmikus rendezettségben árad, és rendezetté formál minden szerves és szervetlen, élő és élettelen anyagot.
Mózes a nagy próféta így tanítja: „Megformálta az Úr Isten az embert a föld porából”