Jézus tanítványainak kérdésében ráismerek az emberi természet egyik gyakori jellemző megnyilatkozására. Ahogy ők tudakolják a vakon született ember esetének a magyarázatát, úgy szoktunk megállani a világban levő sok baj és szenvedés láttára, hogy ilyen vagy amolyan elmélettel elégítsük ki értelmünk kíváncsiságát. De mit segítünk minden effajta okoskodással a szánandó érdekelteken? (1-2.)
“Ahová én megyek, ti nem jöhettek oda.” Akiknek Jézus ezt mondotta, azok hiába látták és hallották Őt, hiába élvezték az Ő közelségét. Mindez csak hamar múló, rövid ideig tartó kiváltságuk volt, amelyet az Ő eltávoztával el kellett veszíteniük, hogy soha többé ne lehessen részük benne. (21.)
Sóvárogva figyelek arra: mit mond magáról Jézus. Világosságul kínálja magát az egész sötétségben tévelygő világnak és benne nekem is. Amíg Őt “követem”, addig fényesség esik az utamra és csak nyomában kell haladnom. Mindig tudhatom: merre haladjak: jó úton vagyok biztos cél felé. Mi lenne belőlem e nélkül az “élet világossága” nélkül? Mi pótolhatná azt? (12.)
Kezdődött a történet azzal, hogy egyetlen lélek megismerte Jézust és nem tudta titokban tartani a csodálatos meglepetést, amiben része volt. Az ő híradására “sokan hívének” Jézusban. Érett volt már a lelkük arra, hogy mihelyt megismerik, higgyenek benne. És egyetlen szívről gyorsan tovaharapódzott sokakra ennek a megismerkedésnek az öröme.
Amikor Jézus nem nyúl a felkínált eledel után, tanítványai csak arra tudnak gondolni, hogy valaki már jóltartotta megéhezett Mesterüket. “Eledel” alatt ők is csak testi táplálékot tudtak érteni, mint az imént a samáriai asszony “víz” alatt csak testi italt. A Jézus közelében forgolódó lélek is sokáig oda tud még tapadni a látható testi világ dolgaihoz és nehezen ébred rá a lelki dolgok valóságára!
Pedig Jézus testi éhsége attól a lelki örömtől múlt el, amelyet az Isten nevében elvégzett szolgálat szerzett neki közben. “Isten akaratát cselekedni” valóságos táplálék és erőforrás volt számára. Másfajta munkától elfogy az ember testi-lelki ereje. Ettől ellenben úgy gyarapszik a lélek, úgy fölfrissül és megújúl, hogy fölöslegessé válik még sok olyan evilági megelégíttetés is, amely különben nagyon kellene!