A mennyei egyház
Elmúlt az ég és a föld, megszűntek a birodalmak, mindenféle csoportosulás, egy, az embereket összetartó erő van az új teremtésben, Isten anyaszentegyháza. Erről kap János csudálatos látomást.
Ismerős számára, amit lát. A mennyei Jeruzsálem kapuin és fundamentumain Izráel tizenkét törzsének és a Bárány apostolainak neveit olvashatja. Nem új dolog lesz a mennyei egyház, hanem mennyei folytatása mindannak, amit Isten az Ó- és Újszövetség választott népében alkotott. Benne lesznek mindazok az értékek, amikkel Isten már a földi életben meggazdagította népét.
Új dolog számára, hogy a várost kőfallal körülvéve látja. Hiszen a földön Izráel és az egyház teljesen elmosódó határokkal illeszkedett bele a világba, csak Isten láthatta, hogy ki tartozik Hozzá. Az üdvösség városa határozott, megmérhető vonallal veszi körül Isten népét, nem lesznek titkos, vagy látszólagos hívek. Ezzel jár az a tiszta, ragyogó világosság, ami a városban ragyog. Nem homályosítják, gyalázzák többé Isten népét lappangó, de minduntalan lelepleződő hitetlenségek, bűnök.
A hit legmagasabb fokán a próféták állnak. A prófétai bölcsesség a szent szövegek beható ismeretén alapszik. tartalmazza a szó szerinti értelmezés, logikai összefüggések, példázatok megértésének, és a misztikus tartalom fölfogásának képességét is.
A szellemi tisztánlátás és a hit tisztaságának olyan magas szintje ez,hogy a kinyilatkoztatás által kapott szöveghez hűen kell ragaszkodnia, ellenében nem szólhat és nem cselekedhet.
A Jelenések Könyve Istennek olyan titkait tárja fel a világ jövőjére nézve, amiket máshonnan nem ismerhetünk, de hiú önáltatás lenne azt hinni, hogy ezzel Istent és az ő dolgait teljesen kiismerhettük.
János is ebben a szent önáltatásban élt és lázasan jegyezgette a látottakat-hallottakat, amíg a hét mennydörgés szózata után Isten be nem pecsételtette vele, amit hallott.
Sok titka van még előttünk Istennek. Hiszen nagyobb Ő, hogysem beláthatnánk. Tervei között bizonyára vannak olyanok, miknek tudását nem viselhetnénk még el. Sok dolgába pedig – ha ismernénk titkai – beleszólhatnánk, akadályozhatnánk tervei véghezvitelében.
Isten kegyelmében élve annyira hozzászoktunk szeretetének szelídségéhez, hogy a négy lovas félelmes megjelenése Istent a harag idegennek látszó fényében tünteti fel előttünk. Sokan meg is botránkoznak, hogy Isten milyen borzalmakat küld az emberiségre.
Pedig nem történik itt más, mint hogy a bűnesettel a világra szabadult szörnyűségeket többé nem tartja féken a kegyelem. Végső fokon az ember bűnének természetes következményei ezek.
Elszabadul a győzelmi téboly. Népek akarnak az egész világ felett diadalmaskodni. Milliók állnak seregekbe egy minden eddiginél nagyobb győzelem érdekében.
Isten imádása Káin és Ábel áldozata óta verseng az Isten kereső emberiség azon, hogy is kell imádni Őt? Isten pedig – míg nagy gonddal, félreérthetetlenül adja tudtunkra, hogy mit tett értünk Ő – tág lehetőséget, szabadságot hagy arra nézve, hogy mi mit tegyünk Őérte. Mégis, a mennyei trón körüli szent istentisztelet megmutatja az Ő helyes imádásának két fő vonását. “Szent, szent, szent az Úr!” – zengi a négy Lény. Nézik Istent és kitör belőlük a dicséret, a náluk hasonlíthatatlanul nagyobb, különb, vagyis szentebb iránti “elismerés”. Bennünk, földi lényekben is ezt válthatja ki mindaz, amit Ő magából látnunk enged. “Közönséges” bűnös emberek alázatos vallomása: szent vagy, Uram! S csatlakozhatunk – halandó porszemek – a mennyben elhangzó bámuló dicsérethez, az előtt, Aki örök. Volt, van és eljövendő.