Isten imádása Káin és Ábel áldozata óta verseng az Isten kereső emberiség azon, hogy is kell imádni Őt? Isten pedig – míg nagy gonddal, félreérthetetlenül adja tudtunkra, hogy mit tett értünk Ő – tág lehetőséget, szabadságot hagy arra nézve, hogy mi mit tegyünk Őérte. Mégis, a mennyei trón körüli szent istentisztelet megmutatja az Ő helyes imádásának két fő vonását. “Szent, szent, szent az Úr!” – zengi a négy Lény. Nézik Istent és kitör belőlük a dicséret, a náluk hasonlíthatatlanul nagyobb, különb, vagyis szentebb iránti “elismerés”. Bennünk, földi lényekben is ezt válthatja ki mindaz, amit Ő magából látnunk enged. “Közönséges” bűnös emberek alázatos vallomása: szent vagy, Uram! S csatlakozhatunk – halandó porszemek – a mennyben elhangzó bámuló dicsérethez, az előtt, Aki örök. Volt, van és eljövendő.
Vigyázni egymásra – ez a keresztyén ember nagy tisztessége. Ha nincs rámbízva, hogy a gyülekezet élén forgolódva az egész nyájra gondot viseljek, azért lehetek az Isten gondviselésének eszköze mások érdekében. Önzetlen lélekkel felvehetem az ő gondjukat és szeretetteljes tapintattal – inkább példaadással, mint sok beszéddel – pásztorkodhatom az ő javukra az én Uramnak, a Főpásztornak jótetszésére.
Ezúton is hirdetem, hogy templomunkban június 4-én (pénteken) 16.30-kor trianoni megemlékezést tartunk, ahol a “Tiportatunk, de el nem veszünk” tanulmánykötetet is bemutatjuk.
“A szeretetben nincsen félelem”. Hány ember lelkén rágódik titkon az Istentől való félelem “gyötrelme”! Vajon kiűzte-e belőlem is teljesen a szeretet hatalma?
Félni attól szoktunk, akit, vagy amit nem ismerünk. És van-e titokzatosabb az Istennél? De milyen közel jött Ő hozzánk a rejtelmek távolságából! Milyen megismerhetővé vált a Fiúban, s mennyire eggyé vált velünk a Szentlélek által! Bizony megismertük Őt!
Kedves Testvérek! Mai újszövetségi igénk a János 1. levele 4. részének 1-12. versei: A hamis tanítókat meg kell vizsgálni, a…