A „gyógyítás ajándéka”, amelyet Jézustól az Ő apostolai is olyan csodálatos mértékben örököltek, nyilván nem kísérte végig az anyaszentegyházat élete egész útján. Az indulás, a kezdet napjait gazdagította meg, hogy aztán – általában véve – nélküle haladjon tovább az egyház.
Az az érzésem, kedves olvasóm, – bár meglehet, sőt adná Isten, hogy súlyosan tévedek – de rendkívül szilárd érzésem, hogy végzetesen félreértjük a Hegyi beszédnek ezt a szakaszát. Magam is sokáig amondó voltam, hogy a mindennapi, úgynevezett praktikus életben szokásos eskütételek keresztyén értelmű szabályozásáról van itt szó, és innen akartam kiolvasni Jézus Krisztus felfogását a hivatali, katonai, házassági, bírósági esküre vonatkozólag. Ma már világos előttem, hogy Urunk hangsúlya máshová esik.
Állítólag egyszer azt mondta Tolsztoj, hogy a cárnak be kellene tiltania, hogy jó emberek Beethovent játszhassanak, mert az túl mélyen megérinti az emberben lakó szenvedélyeket, és veszélybe sodorja őket.
Jézus nem száll szembe az Írás igazságával, mégis messze a kísértés hangja fölé emelkedik amikor rámutat arra, hogy Isten kijelentését nem lehet Isten ellen felhasználni. Ő megy át támadásba ellenfele ellen amikor így szól: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Máté 4,7). Jézus éppen ennek az isteni öntudatnak a felmutatásával válaszolt a Sátánnak, aki ezt az öntudatot akarta két alkalommal is megtámadni.
Lelki ajándékok, szív, képességek, személyiség, tapasztalatok – ez az öt dolog tesz téged önmagaddá. Ezek lényed összetevői. Ha elfogadod azt, amilyen vagy – azt az egyedi módot, ahogyan Isten téged megalkotott az Ő dicsőségére – ez azt jelenti, hogy hiszel abban, hogy Istennek mindig igaza van. Minden a bizalmon múlik. Úgy gondolod, hogy Isten hibázott, amikor téged teremtett? Vagy bízol Őbenne, abban a tudatban, hogy terve van az életeddel?