Pünkösdi prédikáció
Lekció: Péter apostol pünkösdi prédikációjában mondta: „’Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten; azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.’ Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: ’Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?’ Péter így válaszolt: ’Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.’ Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: ’Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!’ Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.” ( ApCsel 2, 36-41.)
Alapige: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, ujjongással és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2, 42-47.)
Kedves Testvéreim!
Istentiszteletünk kezdetén arról olvastunk a Szentírásból, hogyan alakult meg az első pünkösdkor Jeruzsálemben az első keresztyén gyülekezet, amit az egyháztörténetben ősgyülekezetnek szoktunk nevezni. Igehirdetésem alapigéjében pedig arról olvastunk, hogyan élt a Szentlélek vezetésével kezdetben az ősgyülekezet. Tanuljunk az ő hétköznapjaik és ünnepnapjaik példájából, hogy a pünkösdi Lélek vezesse életünket.
„Kitartóan részt vettek az apostoli tanításban”. Ez alapigénk első nagy tanítása mára. Ez a mondat azt jelenti, hogy az ősgyülekezet tagjai részt vettek az igehirdetési alkalmakon és tanulták szorgalmasan mindazt, amit az apostolok elmondtak Jézus Krisztusról és a tőle tanult szent üzenetből. A keresztyénséget is tanulni kell. Különösen érvényes ez hazánkra, hiszen 1945-től 1990-ig egy többé-kevésbé nyíltan vallás és egyházellenes rendszer uralma alatt éltünk, amit egy ateista világhatalom megszállása kényszerített ránk. Az egyházi iskolákat államosították, azokban a hittanoktatás gyakorlatilag megszűnt. A keresztyén erkölcsi normákat eltörölték. Nemzedékek nőttek fel alapvető vallási ismeretek nélkül. Illetőleg első sorban elmarasztaló dolgokat tanultak a vallásról, köztük a keresztyénségről is, hogy az a buta és primitív emberek babonás hiedelemvilága, amit túlhaladott a mai „tudományos” világnézet. Életbeosztásukból kimaradt az ősi rend, mely szerint az egyházhoz tartozás, a templomba járás, a keresztyén hit gyakorlása hozzá tartozik az ember életéhez, sőt kedvezően egészíti ki, gazdagítja azt. Az igehirdetés több mindent magába foglaló gazdag lehetőség az apostoli tanításra.
Másfelől számos módja van az igehirdetésnek, nem csupán a templomi istentiszteletek különféle fajtái, de az evangelizáció, a bibliaóra, a konfirmációi és az iskolai hittan oktatás, a konferenciák és más rendezvények. Az igehirdetés megtanítja, hogy Isten a Názáreti Jézusban küldte el azt a Megváltót, más néven Szabadítót, vagy görög eredetű szóval Krisztust, Akit az Ószövetségi Szentírásban a próféták által megígért. Maga Jézus szavaival és tetteivel bizonyította, hogy Ő a Krisztus, Aki bűnből, halálból, minden nyomorúságból megváltja és megszabadítja a világot. Ez a megszabadított új élet a Krisztusban való hit által lesz azoké, akik elfogadják Őt Megváltójuknak.
A keresztyének új élete nem csupán e földi létformára érvényes, hanem a feltámadás által az örök üdvösségben megélt örökéletre is. A halál sem szakíthatja el a keresztyén hívőt a Szentháromság egy, igaz Istentől, Aki Atya, Fiú, Szentlélekként jelentette ki magát. Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének ünnepe, az egyház születésnapja, amelyen legelőször is azt fogadjuk el az apostoli tanításból, hogy a Szentlélek juttat el a Krisztusban való hitre, arra, hogy átadjuk magunkat lélekben Krisztusnak és az Ő megváltó tette által mennyei Atyánkká lett Istenünknek. Pünkösd óta tudhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, gyámol nélkül a világban, mert megváltott Krisztus minden bajtól és az Ő váltságáért Atyánkká lett Isten, Aki gondot visel rólunk, úgy, hogy akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a fejünkről. A Szentlélek pedig összeköt bennünket szent lelki kötelékkel Istennel és egymással, a megváltottakat szentek közösségévé formálja. Ezzel el is jutottunk alapigénk második tanításához:
„Ezek pedig kitartóan részt vettek […] a közösségben”.
Szeretetközösséggé forrasztotta össze az első keresztyén gyülekezet tagjait a Szentlélek. Leomoltak a társadalmi, vagyoni, életkori, nemi, származási válaszfalak és a hívők testvéreivé lettek egymásnak. Felelősek voltak egymásért. Közösséget alkottak. Törődtek egymással. Még anyagilag is segítettek egymáson. Az első időkben arra számítottak, hogy Krisztus úgyis igen hamar visszajön, újjá teremti a világot, amelyben nem lesz szükség a jelenlegi létforma számára fontos anyagi javakra, mert az már a mennyország lesz, ezért vagyonukat eladták és a rászorulókkal közösen élték fel. Egy bizonyos idő elteltével belátták, hogy Krisztus visszajövetelének időpontja titok, hosszabb távra kell berendezkedniük, ezért dolgozniuk kell. Pál apostol különösen hangsúlyozta, hogy minden munkaképes és munkaalkalommal rendelkező ember dolgozzék. „Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.” (Ef 4, 28.) Másutt pedig egyenesen azt írja, hogy „ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2Thess 3, 10.) Attól kezdve – munkanélküliség akkor nem lévén –
csupán a munkaképtelen gyülekezeti tagokról gondoskodtak a keresztyének. Hallatlan nagy horderejű dolog volt ez abban a korban, amelyben intézményesen nem gondoskodtak az ilyenekről. A keresztyén kultúrkörben az a tény, hogy a hatóság, vagy jótékony egyesületek, személyek, felkarolják az ilyen embertársaik ügyét és segítenek rajtuk, azt mutatja, hogy máig ható az első pünkösd közösséget formáló csodája. Mert csodáról van szó.
A protestantizmus és a felvilágosodás nagy teret adott a személyiségnek, a kollektivista szemlélet helyett az individualista szemléletnek. Ennek kóros túlhajtása terén egy egészen friss statisztika szerint az individualista szemlélet terén az amerikaiak, az angolok, a kanadaiak és hollandok után mi magyarok következünk. Térjünk vissza a reformációban újra felfedezett pünkösdi eszméhez, hogy a megtért személy önként tagolódjék be a keresztyén hívők gyülekezeti szeretetközösségébe, amelyben felelősek egymásért, az egymáson segítés terén is. Igyekezzenek elérni a politikai életben, hogy az állami és más hatóságok is gyakorolják ezt a felelősséget a valóban rászorulók iránt. Az angol puritán reformátusok már a 16-17. században azt követelték, hogy munkát adjanak a szegényeknek és ne munkavégzés nélküli eltartást.
„Kitartóan részt vettek […] a kenyér megtörésében”.
Ez alapigénk harmadik pünkösdi tanítása mára. Ez akkor jelentette a szeretetvendégség és az úrvacsora együtt megtartott közös étkezését. Akkor még nem vált el egymástól a kettő és az majd csak évszázadnyi idővel későbbi alakulása lett a keresztyén életnek, hogy az úrvacsora jelképes istentiszteleti étkezéssé vált. Az igehirdetés, a közösség gyakorlásának nagy alkalmai voltak ezek az úrvacsorát is jelentő szeretetvendégségek. Az étkezési közösség keleten sokkal többet jelentett és ma is többet jelent, mint nálunk. A menzán, az üzemi étkezdében, a vendéglőben sok mindenkivel étkezünk látszólag közösen, valójában csak egy időben és egy helyen, mert nem alkotunk asztalközösséget. Ez a nyugati ember elidegenedett, individualista étkezési szokása. Persze vannak a nyugati kultúrában is meghitt közösségi étkezések, igazi asztalközösségek, de ez nem általános a rohanó stílusú hétköznapokban.
Szeretetvendégséget gyakorlunk mi magyar reformátusok is, még akkor is, ha csupán ritkán. A 19. század végén lassan kezdődött magyar református lelki ébredés felelevenítette a szeretetvendégséget, amit akkor teadélutánnak, vallásos teaestélynek neveztek, a 20. század elején szélesebb körben terjedt ez, majd a század közepén, amíg a vallásellenes állami hatóság be nem tiltotta azokat, szinte a legtöbb gyülekezetben megjelent. A hitépítés, hitmélyítés áldott alkalmai voltak azok. Akkor azonban alig volt több jelképes étkezésnél. A teához némi süteményt fogyasztottak. Újabb időkben már gyakoribb a szeretetvendégség és ott szendvicset, sőt adott estben meleg ételt is lehet együtt, szeretetben, közösséget ápolva fogyasztani.
A II. világháború utáni nagy magyar református hitébredés idején Makkai Sándor debreceni egyetemi tanár, korábbi erdélyi püspök új egyházi szertartást dolgozott ki, amely a minden vasárnapon tartandó úrvacsorázást tűzte ki célul. Vannak gyülekezeteink, amelyekben havonta van úrvacsorázás. Ehhez azonban az úrvacsoráról szóló tanítás, bizonyságtétel elmélyülése, elterjedése szükséges, hogy az őszinte bűnbánat nyomán érezze a hívő, az isteni kegyelem rááradását, hogy az úrvacsora az üdvösség pecsétje és záloga, ezért az öröm alkalma legyen számára. Érezze, hogy olyan valóságosan megbocsátott neki Isten Krisztusért, mint amilyen valóságosan testi szájával magához veszi a kenyeret és a bort, s amilyen valóságosan táplálja az testét e földi életre, olyan valóságosan táplálja az úri szent vacsora lelkét az örök életre.
„Kitartóan részt vettek […] az imádkozásban.”
Ez alapigénk negyedik pünkösdi tanítása. Igével való foglalatosság, közösség, úrvacsorai együttlét mellett a Szentlélek az ősgyülekezetet imádkozni is megtanította. Imádkozás nélkül lehetetlen hívő keresztyén életet élni. Ez az a kapocs, amely összefűz Istennel. Imádkozzunk az élet minden helyzetében. Adjunk hálát Istennek, ha öröm ér. Ne feledkezzünk meg arról, hogy tőle van az öröm, a siker. A megváltásban örömre szabadított fel bennünket Urunk. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek.” (Filippi 4, 4.) Ezt köti a keresztyének lelkére Pál apostol, mert a keresztyénség az öröm vallása. Megfeneklett élethelyzetben, szomorúságban, betegségben, gyászban könyörögjünk megoldásért, gyógyulásért, vigasztalásért és a Szentlélek által mellénk áll Urunk. A keresztyén ember lelki egészségéhez tartozik a könyörgés, az imádkozás. Az imádság csodákat tesz egyéni életünkben, de azon kívül is. Pszichológusok mondják, hogy az imádkozás olyan, mint a lelki emésztés. Megszabadulunk mindattól, ami terhel, ami megmérgezné az életünket. Kibeszéljük magunkat a Krisztusért Atyánkká lett Istennek és Ő meghallgat, megkönnyebbülést ad, segít. A pünkösdi Lélek tanítson bennünket imádkozni.
Végül még csak arra figyeljünk, hogy a Szentlélek vezetése alatt álló keresztyén egyháznak tekintélye van a világban és vonzó az emberek számára. „És kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” Ez alapigénk ötödik nagy pünkösdi üzenete mára.
Hamarosan észrevették a jeruzsálemiek, hogy a keresztyének nagyon szeretik egymást, hogy szoros és gondoskodó közösséget alkotnak. Valóban így volt, mert nagyon szerették Istent és szerették hittestvéreiket, de szeretettel tekintettek azokra is, akik nem tartoztak hozzájuk. Azokat úgy tartották számon, mint akiknek hirdetik a szabadítás örömüzenetét és imádkoznak azért, hogy elfogadják azt és keresztyén testvéreikké legyenek. Az ősgyülekezeten kívül állók körében terjedt a keresztyének iránti rokonszenv, sőt voltak, akik a rokonszenven túl, elfogadták a Názáreti Jézust Krisztust, hittek benne és csatlakoztak a gyülekezethez. „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözüllőkkel.” Bebizonyosodott, hogy a Szentlélek munkája nyomán él és növekszik az egyház.
A világ magatartása nem mindig ilyen egyértelműen rokonszenvező a keresztyének iránt. Nem sok idő múltán Jeruzsálemben is elkezdődött az irigykedés a keresztyének ellen, folytatódott a kirekesztéssel, majd jó tíz év elteltével az időnkénti üldözéssel. Vértanúkat követelt az üldözés, többen pedig elmenekültek Jeruzsálemből. Ezek a menekültek kezdték Samáriában az evangéliumot terjeszteni és ők maguk voltak legjobban meglepve, amikor sokan hallgattak tanúságtételükre, elfogadták Krisztust Megváltójuknak, megkeresztelkedtek és kitöltetett a Szentlélek rájuk.
A keresztyén tanítás terjesztése, a misszió sikereket aratott a hatalmas Római Birodalomban, sőt annak határain kívül is. Az emberek vágytak arra az új közösségre, amit az egyház valósított meg. Vágytak arra a lelki biztonságra, amit a keresztyének hirdettek, hogy egyre közelebb kerül Isten országához a világ történelmi folyamata, és nem önmagába visszatérően megismétlődik, ahogy a pogány világfelfogás vallotta akkor, amiből nincs kitörés. Van tehát kilátás a jobbra, szebbre, nemesebbre, igazabbra a Szentlélek vezetésével. Magukkal ragadott sokakat a keresztyének lelki felszabadulásban zajló élete, ünnepeik örömteli megülése. A pogány vallások ünnepein alkohol, dorbézolás, kicsapongás extázisában akartak maguk is elszakadni a nyomorúságosnak érzett élettől és kábulatban az istenek közé emelkedésre, de ha el is érték átmenetileg ezt az extatikus élményt, utána a keserű kijózanodás következett. A keresztyének Krisztus által megváltottnak érezték magukat, akik előtt az örök életre vezető út nyílt meg. Ezt érezték hétköznapjaikban is, de amikor ünnepeltek, akkor pedig az Isten iránti hálás öröm, az odaadó bizalom, a szeretet közösségének, biztonságának kimondhatatlan magas foka járta át értelmi, érzelmi és akarati szférájukat.
Jöttek persze az egyház kétezer éves történelme során különböző helyeken és különböző korokban nehéz idők a keresztyénekre. Voltak véres üldözések is, de olyankor bebizonyosodott, hogy a keresztyének kiontott vére magvetés. Egy csekély számú tanítványi közösségből, majd az első pünkösdkor megkeresztelkedett mintegy háromezer emberből mára megközelítőleg 2 milliárdra rúg a keresztyének száma a világban. A Föld 6,1 milliárdnyi lakója között ez kisebbség, de óriási növekedés a kezdetekhez képest és Krisztus soha sem ígérte, hogy a Föld minden lakója keresztyénné lesz. Akihez eljut, a Krisztusban adatott szabadítás örömhíre az dönthet, hogy elfogadja, vagy elutasítja. Nem erőszak az üdvösség. A pünkösdi Lélek a szabadság Lelke, a szabad döntésé is. Az első pünkösdkor is többen hallották a szél zúgásához hasonló különös hangot, szaladtak össze és hallgatták Péter prédikációját, és közülük sem keresztelkedett meg mindenki, csak mintegy háromezren. Isten titka, hogy kire töltetik ki a Szentlélek és jut hitre, de ahhoz, hogy ez a lehetőség megadassék, ahhoz az egyháznak kell úgy élnie, szolgálnia a világban, hogy ne idegenítse el magától, sőt Krisztustól az embereket. Ellenkezőleg, úgy kell szolgálnia, hogy az embereket vonzzák a szeretet közösségébe. E szolgálathoz a Szentlélek minden segítséget megad, csak kérni kell munkálkodását. Ámen.
Dr. Csohány János
A kép forrása:
Janos_erdely.ma