A nyugat-európai keresztyén állam- és egyházszervezet kialakítása, az önálló magyar állam és latin rítusú egyház nemzetközi elismertetése, majd megvédése fűződik első királyunk, István nevéhez. Hazai és nemzetközi megbecsülését, tekintélyét az emelte a legmagasabb szintre, hogy 45 évvel halála után szentté és Magyarország égi patrónusává, védőszentjévé avatták. I. László király, – aki később szintén a szentek sorába emeltetett – 1083. augusztus 20-án nyittatta fel István koporsóját és Róma, valamint a magyar püspökök jóváhagyásával a szentek közé iktatta. Ünnepét augusztus 20-ában állapította meg. 1092-ben a szabolcsi zsinat munkaszüneti nappá tette augusztus 20-át.
Magyar kérésre a pápa 1683-ban a világ katolicizmus számára kötelezően előírta szent királyunk augusztus 20-ai ünneplését. Négy év múlva, 1687-ben azonban Szent Bernát kapta ezt a napot és István ünnepét szeptember 2-ára helyezték át, 1969-ben pedig augusztus 16-ára. Jelenleg tehát a külföldi katolikusok augusztus 16-án ülik Szent István ünnepét. A magyar katolikus egyház azonban mindig augusztus 20-án ünnepelte Szent Istvánt. A bizánci rítusú egyház 2001-ben vette fel szentjei sorába első királyunkat.
István nem sokkal 975 után született. Apja, Géza nagyfejedelem felnőtt korában keresztelkedett meg a latin rítus szerint és a keresztségben az István nevet kapta. Anyja, Sarolt már férjhezmenetele előtt keresztyén volt. Őt azonban az ország második főméltóságának, a gyulának lányaként bizánci keresztyénnek keresztelték. A gyula és családja, valamint az uralma alá tartozók a keleti keresztyénséget gyakorolták. Bizánc már 952-ben térítő püspököt és szerzeteseket küldött Magyarországra és az erdélyi, délvidéki, sőt dél-dunántúli magyarok között igen elterjedt a bizánci rítusú keresztyénség akkorra, amikorra 973-ban Géza a német-római császártól latin rítusú missziós püspököt és szerzeteseket kapott. A keleti keresztyénség általános felvétele a bizánci császár befolyásával járt volna. A nyugati keresztyénség révén a német-római császárság és a pápaság vallási, kulturális és politikai köréhez csatlakozott Géza. Vallásilag ez nem jelentett szakítást Bizánccal, hiszen a római és bizánci keresztyénség egészen 1054-ig – legalábbis látszatra – egységes volt.
Születése után megkeresztelték Géza nagyfejedelem fiát István vértanú nevére, arra, amit keresztyénként apja is viselt. Kapott a fejedelemfi magyar nevet is. Vajk vagy Vajka lett, ami a tudósok szerint a „gazda, gazdag” jelentésű török szó kicsinyített alakja „gazdácska, gazdagocska” értelemben.
Gondos nevelésben részesült István. Megtanult latinul, elsajátította az olvasást, írást és fogalmazást, az egyházi írók és a Szentírás ismeretét és egy sor más tananyagot. Az akkori uralkodók között kivételesen műveltnek számított. Azok általában nem tudtak olvasni sem, írni pedig legfeljebb a nevüket.
997-ben elhunyt Géza, akitől István a nagyfejedelmi trónt és egy nagyjából keresztyén lakosságú országot, valamint a nyugati feudalizmus államszervezetének csíráit hordozó államberendezkedést örökölt. Sok munka várt rá. Egy részről önálló országhoz méltó érseki vezetés alatt álló egyház-, és más részről nyugati mintájú államszervezetet kellett megvalósítania a hozzá tartozó hivatali rendszerrel, törvényekkel, igazságszolgáltatással, hadsereggel. Aztán el kellett mindezt ismertetnie mind a pápával, mind a német-római császárral s megőrizni Magyarország szuverenitását. Saját magának királyi címre volt szüksége mindezekhez, úgy azonban, hogy ne kelljen a királyi cím megkapása érdekében hűbéri esküt tennie.
Itthon mindenek előtt rokonával, Koppánnyal szemben trónja megvédése hárult rá. Koppány a régi lovas nomád hagyomány szerint a család legidősebb férfi tagjaként igényt tartott a nagyfejedelmi trónra. Ő az ország harmadik főméltósága, horka vagy harka volt és Somogyban nagy területet kormányzott. Igaz, hogy Koppány keleti keresztyén volt, felkelésekor csatlakoztak hozzá a még nem keresztyén, vagy a keresztyénséggel elégedetlen, ősi magyar hitvilágukhoz ragaszkodók is. István serege Veszprém és várpalota között legyőzte Koppány seregét, maga a horka is elesett. A későbbi években még kétszer, előbb a Gyula, aztán Ajtony herceg seregével kellett szembeszállnia Istvánnak hatalma megőrzéséért. Sikerrel tette.
1000-ben István egy zseniális diplomáciai lépéssel Szent Péternek ajánlotta fel országát és úgy kért koronát. A korona és a királyi cím adományozása a német-római császár jogkörébe tartozott, de Szent Pétert a császár is maga felett állónak ismerte, és tekintve, hogy III. Ottó császár éppen II. Szilveszter pápánál tartózkodott, amikor István követségében Domonkos missziós püspök megérkezett, a császár hozzá járult ahhoz, hogy Szent Péter utódja úgy adjon királyi koronát Istvánnak, hogy ne kötelezze hűbéri esküre. Ezzel önálló keresztyén országnak nyilvánította Magyarországot Nyugat-Európa lelki és politikai vezetője, a pápa és a császár. Magyarország belépett a nyugat-európai keresztyén államok közösségébe. Domonkos püspököt érsekké nevezte ki II. Szilveszter és vele küldött királyi koronát Istvánnak, továbbá pápai legátust.
1000. december 25-én, vagy 1001. január 1-jén királlyá koronázta Istvánt Domonkos érsek. István ez után kiadta az esztergomi érsekség alapító okmányát és kinevezte Domonkost az esztergomi főegyházmegye, gyakorlatilag Magyarország katolikus egyházának érsekévé. A pápa megerősítette ezt az okiratot és apostoli jogkörrel ruházta fel Istvánt, hogy kiépíthesse az egyházmegyéket és a katolikus egyház egész szervezetét. Élete végéig tartott ez a folyamat. Végül két főegyházmegye, az esztergomi és a kalocsai érseki és további nyolc egyházmegye püspöki vezetéssel létesült. A püspökségeken székes káptalanokat állított fel István, amelyek kanonokjai a püspök hivatalnokai, szaktanácsadói és a káptalani iskola, – beleértve a papi szemináriumokat is – tanárai voltak. A társas káptalanok a püspöki székhelyeken kívül létesültek és láttak el közjegyzői, jogi tanácsadói és iskolavezetői feladatokat.
Nagy léptekkel folytatta a király az édesapja által megkezdett kolostori hálózat kiépítését. Ebben gazdag magánszemélyek, nagy urak is részt vettek, akik családi monostorokat alapítottak. István nem feledkezett meg arról sem, hogy bizánci rítusú kolostorokat létesítsen. A kolostorokra sokféle feladat hárult. A kor embere legfontosabbnak azt tartotta, hogy a szerzetesek, apácák imádkozzanak a kegyes alapítókért és családjaikét, a királyért, országért, egy-egy terület népéért. Temetkezési helyet biztosítottak az előkelőknek, de iskolát működtettek és más kulturális feladatot is elláttak, könyveket másoltak, szerzőként írtak, orvosi, kertészeti, földművelési, építészeti és kézműves kultúrát gyakoroltak és terjesztettek, szegénygondozást láttak el. Kiépült a plébániák rendszere. Minden tíz falu templomot épített, plébánost tartott el és vasárnap, ünnepnap kötelezően részt vett a szertartásokon illő áhítattal. A bizánci rítusú magyarok háborítatlanul gyakorolhatták vallásukat, hiszen – amint említettük már – az egyház akkor még elvileg egységes volt és kolostoraikat is gyarapította István király, akinek édesanyja is bizánci rítusú keresztyén volt.
Géza nagyfejedelem Gizella bajor hercegnőt adta fiához. Rokonságba került így a német császári dinasztiával. III. Ottó utóda II. Henrik (1002-2024) személyében István sógora uralkodott a császári trónon. Kölcsönösen jó viszonyt ápoltak Istvánnal. II. Konrád császár kísérelte meg 1030-ban, hogy vélt hűbéri jogait érvényesítse a magyar király felett, azonban István kiszorította seregével Magyarországról a császárt.
Még korábban (1014-ben és 1018-ban) két sikeres hadjáratot vezetett István a bolgárok ellen II. Baszileosz bizánci császár szövetségeseként. 1018-ban visszaszerzi István vitéz Boleszláv lengyel királytól a tőle elhódított Morvavidéket.
Hadi és külpolitikai sikereit annak is köszönhette István, hogy befejezte a Géza által elkezdett haderőreformot és az államszervezet kiépítését. Jelentős számban telepített István Magyarországra nyugati lovagokat, akik megtanították a nyugati hadviselést és a nyugati fegyverek kezelését a királyi seregnek. Nyugati mintára, területi alapon szervezte át a király az addigi vérségi, törzsi nemzetségi alapon álló közigazgatást. Királyi vármegyéket létesített, amelyeket általa kinevezett várispánok vezettek.
A közigazgatásban elterjedt az írásbeliség. Világi értelmiség hiányában szerzetesek látták el a közigazgatási hivatalokat és a magánföldesúri birtokok adminisztrációját szakemberekkel. Az írásbeliség nyelve a latin lett. Az ősi rovásírás, ami szintén betűírás volt és a magyar nyelvre született, háttérbe szorult, a magyar nyelvű írásbeliséggel együtt, pedig azt lehetett volna papíron, pergamenen használni, de az ősi magyar valláshoz kötötték, pogánynak bélyegezték és emlékét is igyekeztek eltörölni. Sajnálatos, hogy hosszú múltra visszatekintő írásbeliségünk elveszett, mert utólag az a látszat, hogy az írással sem rendelkező barbárságból vezetett a nyugati kultúrába a keresztyénség felvétele. Új rendszerű bíráskodást vezetett be a király és két törvénykönyvbe foglalta az általa megalkotott törvényeket. István törvényei alapjául szolgáltak a folyamatosan kialakult ezeréves magyar alkotmánynak.
Az első magyar király ünnepén elismeréssel adózunk István elévülhetetlen állam-, egyházszervező és modernizáló érdemeinek. Minden magyar ember és hazafias magyar állampolgár tiszteletét kell, hogy nyilvánítsa az állam és egyházalapító uralkodó emberi nagysága, államfői bölcsessége, újítási merészsége, hazánkat védő kitartó bátorsága előtt.
Csohány János
A kép forrása:
erdely.ma