Magyar Testvéreim!
Szomorúan panaszkodott Petőfinek
egy lelkészcimborája, hogy lelkiismeretesen készül a szolgálatra és
mégis milyen kevesen vannak a templomban.
Szent Ágoston még a madaraknak is tudott szólni, Páduai Szent Antal a halaknak is, én meg a falaknak.
A költőkirály ebben a pillanatban már át is adta segítségül a jövőre nézve négysoros versét:
„Tudod mi a virág?
A földnek jósága.
Tudod mi a jóság?
A lélek virága”
A Szentlélekről a Biblia első verse azt tanítja, hogy kezdetben, mikor teremté Isten az eget és a földet az kietlen és puszta volt, sötétség és mélység uralta a Mindenséget, de az Isten Lelke ott lebegett a mérhetetlen vizek felett. Előbb volt a Szentlélek s azután lett a világ. Műalkotás az, melyet a Lélek szeretete tart össze. Istennek a Lelke itt alapgondolat, terv, állandó ihletés, megmásíthatatlan törvény, rend, a szakadatlan alkotás mámora. Az atommagok kavargó energiája, mely mögött ott a Teremtő Gondolat.
Tanult cimborám, – csapott jókedvűen Petőfi a fiatal, szótlan pap vállára: – „fedetlen arccal tükrözd vissza az Úr Isten dicsőségét és meglásd, menni fog az!”
Erdély csodagyermeke Szatmárról
Kolozsváron át Marosvécsre érkezve mondta el a kövi imát és tudta, hogy
csak annak az útnak van értelme, mely a templomba vezet.
Áldd meg
országunkat, hogy a Te Országod épüljön benne, tükrözzük vissza az Úr
dicsőségét az Erdélyi Helikon lánglelkű géniuszainak haza fiúi
közösségében az Angyalok citeráján.
Dsida Jenő: Saint Therese de Lisieux. Olvassuk el a verset!
Szelíd hárfával siratlak
halványszinü rózsa,
pasztell-fényü színes ablak,
finom, gyenge rózsa,
gyenge, lengő és esengő,
hold ezüstje mossa,
ezüst-zengő csöppnyi csengő,
édes kicsi rózsa!
Halál harmatát ki itta,
lenge, szűzi, drága,
fehérarcu kármelíta,
zsenge rózsa ága,
keskeny ajkad égi csókra
nyílott, tiszta mátka,
szép erények rózsacsokra,
rózsaszínü ága.
Máris mentél, alig jöttél,
így vagyon megírva,
fájó illatot köhögtél,
sárga rózsa szirma,
várt a messzi csillag-oltár,
csupa perzsa, szmirna,
alig voltál, beleholtál,
sárga rózsa szirma.
Liliomon éldegélsz most,
rózsa lett a vérted,
habfelhőkön mendegélsz most
s dalomat nem érted,
pedig lelkem sírna, sírna,
vagy röpülne érted –
Hull a földre rózsa szirma,
amint megigérted.
Mennyi rossz tett, csúnya emlék,
én voltam, ki tette,
akasztófát érdemelnék
s rózsát adsz helyette,
buja voltam és goromba
és gőgös felette:
nem borulhatsz hát karomba,
rózsát adsz helyette.
Arcod édes égi fényt vet,
hull a rózsa, hull, hull,
kék felhőn vár Vőlegényed,
hull a rózsa, hull, hull,
tapsikolnak mind a szentek,
hull a rózsa, hull, hull,
amint kézenfogva mentek,
hull a rózsa, hull, hull.
Áttetsző és lenge kis szent,
rózsákat pazarló,
kérd meg énhelyettem Istent,
hogy ne nézze gyarló
voltomat és hadd mehessek,
hol a Hold a sarló,
vándortársatok lehessek,
rózsákat pazarló.
Szelíd hárfán hadd mulatlak,
halványszínü rózsa,
Isten házán szines ablak,
égszín gyenge rózsa,
zsenge, lengő és esengő,
Krisztus csókja mossa,
csókkal zengő csöppnyi csengő,
édes kicsi rózsa!
Mindörökkön élni, élni
adassék meg nékem,
lábatoknál üldögélni
rózsalevélkéken,
Krisztussal s Veled beszélni
fent a tiszta égen,
éldegélni, üldögélni
rózsalevélkéken.
Angyalsóhaj illatából
szirmokat csinálni,
csillagházunk ablakából
földre ledobálni,
szent szerelem szüzi bokra,
egy szobában hálni
Veletek és ágyatokra
rózsákat dobálni!
A legfelségesebb munkája a Szentléleknek
az, hogy lelkeket kiválaszt s azokat csendesen alakítja. Olyan munka
ez, mint amikor egy erdő szélén valaki virágoskertet ültet.
Ékességre,
nemességre, szépségre plántál. Istennek Szentlelke az emberiség
őserdeje szélén az Anyaszentegyházban végzi káténk szerint az idők
kezdetétől az idők végezetéig. A Szentlélek Krisztus Urunk arcára alakít
át egy boldog ismerettel. Ennek az ismeretnek tárgya: Krisztus.
„Mi
pedig, miközben fedetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét
mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által
dicsőségről dicsőségre”
Ennek az ismeretnek mindig
közvetlennek kell lennie. Nem könyvekből, egyháztörténelemből, fárasztó
magyarázatokból, hanem személyes tapasztalatból.
Tudhatta e Szendrey
Ignác a keszthelyi Festetics-uradalom intézője, hogy leánya sírkövére ő
vési fel Petőfi Sándor nevét, akit nem sokra tartott és mégis veje
lett?
Számára Csokonai volt a magyar irodalom kezdete és vége.
Tudhatta e Boncza Miklós, hogy mégis beteljesül álma? Nem kell látnia életében a hírhedt-züllött Adyt! Számára Jókai volt a magyar irodalom kezdete és vége.
Kedves Bertukája Csinszka néven mégis Ady oldalán állt ravatala mellett 1917-ben, de ő már messze járt…
Ha közvetlennek kell lennie egy ismeretnek, akkor bensőnek is kell lennie.
Szendrey Júlia: Gondolatim, Érzeményim. Olvassuk el a verset!
Gondolatim, érzeményim
Szárnyra keltenek,
Nyitva hagytam kalitkájok
S elröpültenek.
Ne szálljatok a világba
Ne hagyjatok el,
Nem vár ott barát ti rátok
Nem meleg kebel.
Nem leltek ott rokonszívre,
Hova szálljatok,
Részvétlenség hidegétől
Meg kell halnotok.
Örömimnek, bánatomnak
Édes gyermeki,
Szívem rejtett világának
Kis szülöttei.
Ugy jártok, mint a pillangó,
Mely a tűzbe száll,
S az égető lángok közt ott
Vár rá a halál.
A gúny éles hahotája
Fog köszönteni,
S minden illatos virágról
Elrezzenteni.
S addig szálltok ágról ágra,
Míg a tövisek
Szárnyatokból minden tollat
Ki nem tépdesnek.
S összezúzva, összetépve
Földre hullotok,
S a feledés nehéz lába
Átmegy rajtatok.
Ne szálljatok a világba,
Ott csak bú talál;
Nálam élet, ott keserű
Szomorú halál!
Az, hogy kik voltak Jézus kortársai,
közeli-távoli ismerősei ma már nem igazán fontos. De ami megmarad, az a
nagy szeretet, amellyel látott és szeretett, mikor még nem is éltünk a
föld színén. Önmagában megtestesítette a jóakaratot, irgalmat, kegyelmet
melyet szívében hordozott. Keresztfának haláláig való engedelmessége a
megváltás áldozata.
Mélyre kell itt eveznünk.
Ki gondolhatta
1850-ben Pesten, hogy majd 168 év múlva szobrot emelnek Dánia
fővárosában Szendrey Júliának? Koppenhága elegáns népe nem Petőfi
zsenijét látja ott, hanem H. C. Andersen népi írójuk hiteles és hűséges
magyar fordítóját!
A nemzet özvegyének, a honvéd özvegyének, a Szeptember végén című vers világhírű múzsájának hősies küzdelmét értékelték.
Még
sokan emlékeznek, hogy 1849 dermesztő novemberében férfiruhában,
rövidre vágott hajjal, elborult elmével bolyong valaki Fejéregyháza és
Héjjasfalva között, ahol Heydte osztrák báró elmondja: látta, hogy még
mozgott a költő amikor hatalmas szúrt sebbel oldalán feküdt, lélegzett,
mikor tömegsírban eltemették. Értse meg, harcos is volt, nem csak költő,
ellenünk harcolt.
Az osztrákok örültek Segesváron, hogy a Kossuth-kutya, a legveszedelmesebb magyar halott.
Kárpátia zenekar: Kisarjadt vér. Hallgassuk meg a dalt!
A hír hallatán Júlia eszméletét
vesztette, majd apja vitte haza félőrülten és ekkor már csak az ital
segített. Fejébe vette, hogy hátha mégis él az a Sándor, aki olyan
szépen tudott írni mint senki más e világon. Megyek a jó öreg Bem apó
után Törökországba! – kiáltotta. De ki ad útlevelet egy hírhedt Petőfi
özvegynek? Csak Jakob Haynau jogosult.
Az aljas osztrák hóhér hozta
formáját: „ha kegyednek szerelemre van szüksége ezért nem igazán kell
Törökországba mennie”. Ezután bejelentkezett gavallérnak Haynau
jobbkeze, egy cion-barát herceg Liechtenstein, aki minden földi jót
felkínált Bécsben, mint egykor a Sátán Jézusnak. Júlia arra sem
méltatta, hogy leköpje.
Később megismerhette Haynau börtöneit is Szendrey Júlia, szobájában Kossuth, Petőfi és Bem képeket talált a rendőrség.
„Mese-tüzében alkonyi sugárnak
Kéklő hegyormok halkan muzsikálnak”
Keszthely,
Nagykároly, Erdőd, Koltó, Székelykeresztúr, Kolozsvár, Segesvár ormai
üzenik, hogy mindeneken túl most is írja valaki, a világirodalom
fékezhetetlen kobzosa, angyalok barátja, Jézus dicsőségének hű tükre: „Minek nevezzelek?”
Sík Sándor: Kék hegyek. Olvassuk el a verset!
Mese-tüzében alkonyi sugárnak
Kéklő hegyormok halkan muzsikálnak.
Lelkedbe lopják arcuk hűvösét,
És zsongva hív a kéklő messzeség.
Szívedre hullnak, mint az enyhe harmat,
Hívó, mosolygó messze halk hatalmak.
És lelkedet kitárod csendesen
És elindulsz a kék ösvényeken.
Nézel, komolyan, hittel mosolyogva
A fátylasarcú esti hegyfokokra.
És mégy és mégy. Ki tudja, merre mégy?
Ki tudja, meddig zeng a messzeség?
Minő titkoktól terhesül a távol?
A hegyek arcán hétszeres a fátyol.
De megállanod soha nem lehet,
Mert rádleheltek egyszer a hegyek.
Szendrey Júlia tudta, hogy Jézus
áldozatának gyümölcse békessége és menedéke lesz. Szüksége is volt reá,
hiszen Zolikájának sorsa hányatott lett, második érdekházassága pokol
lett, betegsége innen a negyvenen szólította sírba. Édesapja ekkor
értette meg, ki is volt az ő egykori szeme fénye?
A Szentlélek
átalakító munkája, hogy annyi személyes vagy közösségi veszteség után is
képesek vagyunk tükrözni az Úr Jézus Krisztus dicsőségét, mint Trianon
átkának egyik leggyalázatosabb helyszínén Szelmencen, ahol Haynau
barátai Magyarország felszámolásán dolgoztak. Az apostol szerint: „Ezeknek
a gondolkodását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így
nem látják a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát”
Kormorán zenekar dala: Elveszített kézszorítás. Hallgassuk meg a dalt!
„Felragyog előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán”
tiszteletes úr
Debrecen-Józsa, 2018. június 16.
A képek forrásai:
delmagyar.hu
tudasbazis.sulinet.hu
hu.wikipedia.org