„Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre” (Apostolok Cselekedetei 16:9)

Gróf Adrássy Gyula miniszterelnök lovasszobra, az Országház előtt

Magyar Testvéreim!

Krisztus után 51-ben segélykiáltás érkezett Macedóniából Európa képviseletében és nevében a két apostolfejedelem felé, hogy induljanak Macedóniába. Szeretnék látni az Úrnak szentelt élet gazdagságát, várják az evangéliumot, várják a segítséget, várják az áldást, olyan személyeket szeretnének látni, akikre Krisztus azt a feladatot bízta, hogy elvigyék az emberek közé jelenlétét.
Szent Péter és Szent Pál az egyház két tartóoszlopa, kik egy megszabadított egyház tanúi voltak.
Jézus megszabadította Pétert a kudarc érzésétől, a bizonytalanságtól, a keserűségtől. Bátorította, hogy járjon a vízen, vesse ki újra a hálót, legeltesse nyáját.
Jézus megszabadította Pált a külsőségek képmutatásaitól és attól a kísértéstől, hogy a világ erejével kényszerítse rá magát a többiekre. Megszabadult a farizeusi-vallási buzgóságtól, mely könyörtelenné tette a régi Sault, „és megvakultak hiú szemeim” (Ady) lett Pál apostol a damaszkuszi úton.
Történetük középpontjában a Krisztussal való találkozás áll, amely megváltoztatta életüket.
Megtapasztaltak egy szeretetet amely meggyógyította és megszabadította őket, ezért lettek apostolok és a megszabadítás szolgái mások számára.

„Az Egyház a hitnek erre a két óriására tekint és két Apostolt lát, akik felszabadították az Evangélium hatalmát a világban, pusztán azért, mert előzőleg őket tette szabaddá a Krisztussal való találkozás.
Krisztus nem ítélkezett felettük, nem alázta meg őket, hanem szeretettel és közelséggel osztozott életükben, támaszt nyújtva nekik imájával és olykor intette őket, hogy felrázza és megváltoztassa őket.”

(Ferenc pápa)

Gyóni Géza: Magamhoz – Olvassuk el a 33. születésnapján éhen halt zseniális theologus és költő páratlan mély hitvallását!

Hányszor, de hányszor elkerülted
Az egyszerű, szerény virágot,
Ha az útszélen – észrevétlen –
Szeretni, – nem pompázni vágyott.

S kergetted vak, rajongó vággyal
A büszke, érhetetlen rózsát –
Míg balga vágyad, szines álmod
Hideg közönnyel szerte szórták…

Csak akkor szólt szivedben ujra
Valami kinzó lelki vád:
Mikor a megvetett virág –
Más keblén boldogan virulva
Szánó mosollyal néze rád…

Szent István király felajánlja a Szent Koronát
Szűz Máriának
Békéscsaba, Városháza

Krisztus után 51-ben hajóra szállt négy ember, hogy a Macedóniából érkezett segélykiáltásra elinduljanak, és a kereszténységet elvigyék Európába.
Vándorbotjuk, felsőruhájuk, kenyeres zsákjuk egy halomba rakva a fedélzeten, mellettük négy embert látunk:
– A fiatal Timótheust és Silást, a középkorú Szent Lukács evangélistát és Szent Pált!!!
– Ft. Dr. Ravasz László nagy püspök szerint a történelem legnagyobb egyéniségeit!!!

JÖN AZ EVANGÉLIUM EURÓPÁBA, AMELYNEK MÉG SEJTELME SINCS RÓLA!

Sík Sándor: A legszebb művészet – Olvassuk el a pap-költő égre-szárnyaló imáját!

A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reményevesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.

Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt.

S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád szabott igában.
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha ezt erősen hisszük,
Hogy teher, amit vinni kell,
Az égi honra készít fel.

Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más.
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged.

Az Úr nem szűnik meg tanítani,
Ezért kell sok harcot vívni,
Idősen is, míg csendesen a szív
az Úrban megpihen és kész vagy
az Ő kezéből venni, hogy minden Ő –
S te sem vagy semmi.
S akkor lelked kegyelmes atyja
A legszebb munkát is megadja.

Kezed imára kulcsolod –
ez mindennél dicsőbb dolog.
Áldást kérsz szeretteidre –
Körülötted nagyra és kicsinyre.
S ha majd munkád betellett,
S a végső óra elközelgett,
Engedsz az égi szent hívásnak,
Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak.

A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük: oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.

✠ Európa nagyhatalmai 1849 nyarától lázas tanácskozásba kezdtek a magyar menekülők sorsáról. A Balkán eldugott szegletében egészen Vidin városáig hajtotta nemzetünk legjobb fiait az ördög Habsburg és a könyörtelen orosz gonosz szele. Pontosan tudták, hogy Konstantinápoly, Bécs, Szentpétervár, Párizs és London mit forral.
Gróf. Andrássy Gyula ekkor halálraítélt hazafi, – későbbi külügy, majd miniszterelnök, – minden kapcsolatát és diplomáciai tehetségét latba vetette, jó futárait úton tartotta.
Hatalmas nyomás nehezedett Sztambulra:
Bécs legjobb hóhérait állította csatasorba, ha kiadja a török Kossuth honvédjeit!
Szentpétervár életfogytiglani szibériai lágert tudott ígérni!
A császár és a cár hadüzenettel fenyegette meg a Török Birodalmat, ha nem végezhetnek a magyarokkal!
„Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre” – hangzott az evangéliumi jajszó a vidini siralomházból Andrássy gróf felé.

✠ Sarkad város tiszteletese tartotta a lelket a táborban. Orvosként hat napon át gyógyította betegeit,vasárnaponként pedig lángoló hitével hirdette az evangélium örömhírét.
A szószéken Kossuth hű papjaként a szabadság és függetlenség hírnöke volt. Két fia szentként nézett fel az ősz apára. Megnyugvást adott nekik,hogy együtt halhatnak a hazáért. Dermedtség ülte meg lelküket, mikor értesültek a szörnyű hírről: Az ördög Habsburg kivégeztette Pesten gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt, Aradon pedig a szent hős álmodókat.
Krisztus Urunk evangéliuma segítségére sietett a hazájukért halálra adott árva magyaroknak.
Bem tábornok és Andrássy gróf elfogadta a menedéket adó Török Birodalom ajánlatát: állampolgárságot és létbiztonságot kapnak a Török Birodalomban, de fel kell venniük az iszlám hitet. Tudták, ebben a helyzetben ennél többet nem lehet elérni. Jobb élve magyarul imádkozni, ahogyan tette Áldott Nagyságos Rákóczi Fejedelem és Mikes Kelemen Rodostóban.
Tudták, nem kell soha hagymakupolás templomba menniük, lesz nekik magyar oltáruk, hiszen van itt magyar papjuk…!!!

Gyóni Géza: Kossuth katonái – Olvassuk el a 33. születésnapján Szibériában éhen halt theológus‑lángész hitvallását Békéscsaba örökségéről!

Fekete felhőket kerget a sebes szél;
Fekete felhőknek szomorú hírt beszél;
Messze idegenben egy kiszáradt fáról;
Viharverte fának szomorú sorsáról…

A fekete felhő sírva fakad rája,
Hullatja a könnyét a magyar rónára.
Könnyben úszik a föld fűszála, virága
S megrendül a keble égő fájdalomtul…

Bús éjféli órán a harang megkondul.
Messzi sík mezőköri búgó visszhang támad:
Messzi búgó hangja harci trombitának.
Panaszos a hangja, mintha sírból jönne –
S hogy belesír a temetői csöndbe…
Mintha emlékeznék régi, regés korrul…

Honvéd-temetőben a mohos föld mozdul
Síró kürt szavára halvány, néma árnyak
Gyepes sirjaikból csendesen kiszállnak.
Egyikük a zászlót most is úgy szoritja,
Mint mikor utolsó, legszebb harcát vítta.
Az a rongyos zászló régen egy színné lett –
De szent áhitattal néznek fel reája,

Mint akkor, a véres – utolsó csatába –
A halott honvédek.
Kardosan, mentében,
Mintha az ellenre most mennének éppen –
Hangtalan parancsra sorakoznak rendben,
Mint akkor, az élő honvédregimentben.
Üveges szeműkben mintha tűz lobogna,
Homlokukon egy csik kigyullad pirosra,
Csak egy szóra várnak, hogy: Rajta! s robogva
Rohannának, mint a régi szép napokba…

S a vezér megszólal,
Temetői csendben, kongó, síri szóval:

Hivtalak, – itt vagytok, ti halott honvédek,
Hű, vitéz bajtársak,
Kik a szabadságot halálig védtétek –
Itt a szolga földön mit is keresnétek!…

Meghaltatok már ti, – most csak igazában!
Halljátok a jajszót a magyar hazában?
Halljátok, hogy zúg, bong a halál harangja?
Sose volt még ilyen szomorú a hangja…
Látjátok, honvédek! Temetnek, temetnek,
Sose volt még gyásza halotti menetnek…

Mi sem voltunk akkor igazán meghalva,
Mikor az ellenség levágott a harcba –
El sem is voltunk még igazán temetve:
Mert mindig várhattunk a nagy »üzenetre«!
Kezünkből a kardot még ki se vehették –
Reménykedve vártuk: üzen még! üzen még!

Hogy kiszálltunk volna mind a sírjainkbul,
Mintha a föld keble ropogva megindul –
A vén csatakígyó dörgött volna ujra,
Ez a régi penge, hej, de kicsorbulna!
Dőlt volna az ellen – százezer egy ellen!
Állt volna a magyar ujra rendületlen. –
Nem birt volna egy se, egy se ellenállni –
Mi vertük volna – a Kossuth katonái!

Hogy vártuk a szavát, bizva mindahányan!

Hej, de soká tartott az a siri álom!…

Jöttek azonközben a vitéz bajtársak,
Honvédő hősei csodaszép csatáknak,
Egyiknek a karja, másiknak a lába
Maradt ott valahol a véres tusába…-
Kardjuk – az nem volt már…
Hol hagyták?… Lerakták…

Hej, de megbecsülték őket a magyarkák!
A földet, mely omló vérüket fölitta,
Jó kemény mankóval járták össze-vissza, –
Vállukról lelógott a koldustarisznya…
Úgy jöttek ki ide fáradtan meghálni
Koldustarisznyán a – Kossuth katonái…

Hej, de soká tartott az a siri álom!
Hogy csüngött a lelkünk a föltámadáson!
Ahogy be-betértek a bajtársak rendre,
Megkérdeztük őket: Üzent-e? Üzent-e?

Nem üzent, nem üzent
Maga jön el hozzánk!
Messze idegenből most hozzák, most hozzák,
Mégis hazahozzák.
Halottasház lett az egész Magyarország.

Hívtalak, itt vagytok, ti halott honvédek!
Akinek szavára gyúlt bennünk a lélek, VERS
Aki most tér hozzánk ki a temetőbe,
Ezt a tépett zászlót hajtsuk meg előtte:
Hadd lássa, hogy tudták holtukban is várni
Édesapjukat a – Kossuth katonái!

Veress Sándor tiszteletes Konstantinápoly egy félreeső sikátorában megterítette az Úrasztalát, megtörte a kenyeret melyből fejenként kettőt kaptak naponta, kitöltötte a míves aranykehelybe a fűszeres török bort, majd megrendült hangon imádságban adott hálát a Szabadító Krisztusnak, mondott köszönetet Andrássy Gyulának és Bem Józsefnek.
Odacsapódott néhány török és ámulva hallgatták a magyar papot:

„A zene is a hit bölcsőjében ringott és akkor született meg, amikor a vallás, a művelődés titokzatos ősanyja, az egész emberi szellemet, mint egy alvó gyermeket, ölében tartotta. Minden vallásban a legmagasabb elragadtatásoknak és legfelségesebb magasztalásnak művészi eszköze.
A Biblia világa is zengő világ. Szertartási dalok, temetési énekek, zsoltárok, kultikus táncok, hárfa örömök muzsikája fonódik össze benne messziről hangzó tiszta dallammá, melyben föld és ég ölelkezik.”

„Idehívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot”, – fejezte be beszédét Sarkad csillaga, a test és lélek tudós doktora!

Kormorán zenekar: A hazafi – Hallgassuk meg az ikonikus dalt!

E Turul-madár szárnyai őrizzék a hont!

Jó szívvel ajánljuk Kedves Olvasóink figyelmébe az alábbi írásokat.

„Tejjel nevelt” zöldségek: a Bibó farm
(Az írás a képre kattintva, külön lapfülön olvasható!)

Elhivatottsággal pótolják a szülői szeretetet a dévai Szent Ferenc Alapítvány kastélyban működő székelyhídi gyermekotthonában
(Az írás a képre kattintva, külön lapfülön olvasható!)

Ismert operákból csendülnek fel részletek a június 21–27. között zajló nagyváradi Szent László Napok hétfői ünnepélyes megnyitóján a debreceni Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok művészeinek közreműködésével.
(Az írás a képre kattintva, külön lapfülön olvasható!)

Trianon gyásznap Sepsiszentgyörgyön
Egymást tisztelve kell megmaradnunk

(Az írás a képre kattintva, külön lapfülön olvasható!)

Prémium minőségű pálinkák: a gyors felzárkóztatásban hisznek Erdélyben
(Az írás a képre kattintva, külön lapfülön olvasható!)

Meleg helyzet
Ahogy mondani szokás, szintet lépett a globális identitásháború
(Az írás a képre kattintva, külön lapfülön olvasható!)

Omega: Testamentum – Jöjj, Szabadító

Mohácsi László
tiszteletes úr

Debrecen-Józsa, 2021. július 3.

A képek forrásai:
hu.wikipedia.org
liget.ro
kronikaonline.ro
3szek.ro
magyarnemzet.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük