„Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével, és nem kímélték életüket mindhalálig” /Mennyei Jelenések Könyve 12:11/

Don-kanyar – a magyar hadtörténet legnyagyobb tragédiája

Magyar Testvéreim!

Ft. Makkai Sándor Erdély egykori nagy hírű, nagy tudású legendás püspöke (1926-1936) nem csak Isten szentséges Igéjének volt egyik legkarizmatikusabb hirdetője és tudós theologusa, hanem íróként is örökkévalót alkotott. Örömmel és lelkesen mondtam el sokszor unokájának Lászlónak Tiszavasváriban, majd Lillának Tiszadadán, – aki Illés Lajos zeneszerző felesége volt –, hogy a nagyra becsült Nagyapa valamennyi könyvét ismerem és el is olvastam, ami beszélhetetlen szellemi élményt és ismeretet nyújtott drága magyarságunk életéről, legkiválóbb nagyjairól.
Egy helyen ez olvasható: „MI LETT VOLNA HA BÉKÉN HAGYNAK BENNÜNKET A TÖRTÉNELEM FOLYAMÁN? HA NEM GÁZOL ÁT RAJTUNK TATÁR, TÖRÖK, HABSBURG, OROSZ? HOVA, MILYEN MAGASLATRA JUTOTT VOLNA EZ A NÉP, HA BÉKÉBEN HAGYTÁK VOLNA DOLGOZNI? HA ENNYI KIFOSZTÁS ÉS JOGFOSZTÁS UTÁN IS KÉPES SOK TERÜLETEN VILÁGRASZÓLÓT ALKOTNI?”

Hagyományainkat, szokásainkat, nyelvünket, tudásunkat, kulturális örökségünket látva teljes mértékben igazat kell adnunk Püspök Úrnak. Mi nem voltunk hódítók és gyarmatosítók, soha egy néptől sem vettünk el semmit. Egész békés és béketűrő természetünkkel ellenkezett, sokkal inkább befogadóak voltunk.
Isten választottaiként a szeretet és tudás népe vagyunk.
Mi nem hódítóként és rabló martalócként indultunk kirabolni a világ ősi népeinek javait, föld feletti és föld alatti javait, mint tették azt Portugália, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Belgium, Hollandia, Németország, Itália, Izrael, USA haramiái.
Szerte a világban, különösen Afrika, Ázsia, Csendes-Óceánia sok országában csak magyarokról neveztek el fontos földrajzi helyeket, sőt bolygókat. Népünk fiai a szeretet krisztusi lelkületével nem vért és könnyet ontottak ősi kultúrák földjén, hanem az ismeret erejével a felemelkedést szolgálták.

Csángó menyegző – tekintsük meg e dokumentumfilmet, mely hű tükörképe a magyar néplélek legszebb és legszentebb vonulatának!

Gondoljuk el, hogy 1942 nyara van, aratás és betakarítás munkájának dandárja. DE JÖN A BEHÍVÓ PARANCS. KÉT NAP MÚLVA AZ ÁLLOMÁSON KELL GYÜLEKEZNI MINDEN HADKÖTELES FÉRFINAK. OTT HAGYNI SZÉP CSALÁDJÁT, SZÜLŐFÖLDJÉT, MINDENT, AMITŐL SZÉP ÉS EMBERI VOLT AZ AZ ÉLET!
Szívet tépő búcsú után nyolc napon át zötyögött a vonat Felvidék és Kárpátalja érintésével, mikor megérkezett a Don-mellékre, Voronyezsbe. 207.500 honvéd lelkét megülte a távolság keserű mételye: „A holtam után ne keressetek”

Reményik Sándor: Végrendelet – Hallgassuk meg a művet Takács Bence színművész előadásában!

Magasztos jel jelenik meg az égen: egy felséges női alak, aki NAPBAÖLTÖZÖTT. Holdsarlón áll, fején 12 csillagból álló korona. A kegyelembe fogadott alázatos szolgáló leány, aki beteljesíti az ézsaiási próféciát. Fiút szül, Gyermeket ad, Akinek neve Immánuel, Velünk az Isten. És a sárkány odaállt a szülni készülő Asszony elé, hogy felfalja Gyermekét.
Prófétikus és apokaliptikus a kép egyszerre. A sárkányt kígyónak, vádlónak és Sátánnak írja le Szent János presbiter, aki megtéveszti az egész földkerekséget. De levettetik a mennyből és legyőzetik.
Újszövetségi napi igénk a szakasz ezúttal is, és szomorúan látom, hogy az Egyházkerület honlapján a névtelen „szerző” „magyarázatában” mennyire nem érti, és éppen ezért félreviszi az üzenet mondanivalóját. „Érdemes kilépnünk a cinkos közömbösség kényelméből” – nem tudom kikre gondol…???, de a mártírium nem Közel és Távol-Keleten, sem Afrikában keresendő. Ismerek közelebbi vidékeket is. A kormány-mantra lett felmondva ezúttal is.

Ady Endre: Mesélj a csendről – Olvassuk el e fenomenális verset!

Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.

Milyen az: hallani, ha nincs semmi hang; milyen az, mikor az ordítás a semmibe zuhan?
Milyen a békesség, az öröm; milyen, ha valaki ezt mondja: “Köszönöm?”
Milyen vagy te? S milyen az életed? Valóban fény van a felhők felett?

Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.

Milyen az, mikor a Harag lehajtja fejét, s a Bocsánat fényre jön, elhagyva rejtekét?
Milyen az, ha én is lehajtom fejem, mert rámzuhant a világ?, megölt a küzdelem?
S amikor meleg kéz simogat, nem csizmás láb tiporja valóvá álmomat – milyen az?…

Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.

Milyen a mosoly, milyen a nevetés; milyen az, mikor mindez sohasem kevés?
Milyen, ha elém jön a Vég, ha elfogyott az Élet, s mindenből elég?
Milyen lesz ott, mire azt mondtad: Haza, túl a Tündérkapun; ez lesz a Tündérek otthona? Csend lesz ott, s hangtalan szavak? Lesz-e sok, őrült, táncos pillanat? – Veled.
S meddig tart ott az életünk? – Kedvesem, oda mikor megyünk?

Mesélj a csendről, Kedvesem,
Mert bennem üvöltés van és félelem.

Mesélj, még itt a földön! – de ne szólj!, hallom így is én; Csak maradj itt velem, s gyere felém! Védj meg, mert gyermek vagyok. Takarj be éj-hajaddal, add nekem illatod…
Add nekem magad, s én odaadom életem – …

Akkor az üvöltés csenddé válik és békévé a félelem!

Mesélj a csendről, Kedvesem.
Mert bennem üvöltés van és félelem.

(Ady Endre)

„Pannónia ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.” Ez a figyelmeztetés előre és visszahatóan a magyar múltunkra emlékezés örök érvényű parancsát is megfogalmazza.
Nemzeti történelmünkben sajnos több a gyásznap, mint az örömünnep. Tele vagyunk sebekkel, emlékekkel, fájdalommal. A Magyar Állam több mint ezredéve nem szűkölködik véráldozatokban. Történelmünk legértelmetlenebb és leggyászosabb vesztesége az 1943. január 12. napjait követő tragédia.

Magyar Katonadalok – Kárpátokban megfújták a trombitát – Hallgassuk meg a bánat fellege áradását életünk sötétlő óráin!

A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak. A megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a mínusz 40 fokos orosz télben. Ez volt a magyar hadtörténet legnagyobb véráldozata idegen földön, idegen érdekekért, idegenek között. Ennyi hazánkfia még nem vesztette életét, és a keresztes háborúk óta nem harcolt ilyen messze hazájától.
Források eltérnek, de mintegy 148.000 hős magyar hazafi meghalt vagy eltűnt beszélhetetlen szenvedések között. Szinte nincs magyar család, aki ne gyászolta volna valamelyik szerettét. 77 esztendő annak távoli, akinek szívét nem érinti meg e tragédia, ezért lehet olyan református templom Hajdú-Biharban, ahol ezen a napon Falus Mariann „művészete” az ünnepi menü. Nyilván ilyen erkölcsi mélységbe nem szállunk alá!

Makám A Don-kanyar felől – Hallgassuk meg Cseh Tamás előadásában a fájdalmas balladát, mely válasz alapigénkre is!!!

A magyar haderő a Don-folyó egyik kanyarulatában – Voronyezs-Uriv kiszögellésben mintegy 200km frontszakasz védelmét látta el. A szovjet hadvezetés látta a vele szemben felsorakozott soknemzetíségű haderők gyenge felszereltségét, és korlátozott ellenálló képességét.
1943. január 12-én szinte vihar előtti csend ült a Don folyó fölött. 9:45 perckor aztán iszonyatos, pokoli akna és gránáttűz rázta meg az eget-földet. A hatalmas szovjet túlerő néhány óra alatt áttörte a magyarok védte arcvonalat.
A 2. Magyar Hadsereg ellenállása minden erőfeszítés ellenére néhány nap alatt teljesen összeomlott. A szörnyű hófúvás csonttá fagyasztotta a halottakat, a kiömlő vér azonnal megdermedt a sebesülteken, mások éh és fagyhalált szenvedtek, sokan megőrülve bolyongtak a hóban. Emberi roncsok hevertek mindenfelé, itt-ott lovacskák néztek halva a semmibe. Minden azonosítás nélkül egy keresztvetéssel tolta el a lánctalpas a halottak ezreit az árkokba.

Kárpátia zenekar: Hősök – Hallgassuk meg a zenekar gyászát!

A kötelességteljesítés hősei!

A helytállás hősei!

A bajtársiasság hősei!

A fájó és tragikus emlékezés az utókor kötelessége. Nekünk csak ennyi maradt, nekünk csak ennyi jutott, nekünk ezt dobta a sors!

Juhász Gyula: Epilógus – Olvassuk el a költőkirály lírai művét!

Még egy ujjongó éneket próbálnék,
Mielőtt végképp elföd a nagy árnyék,
Egy dalt még, melyben ott zengene minden,
Mi szép volt, nagy volt én tűnt éveimben.

Egy dalt akarnék, melyben tiszta, bátor
Hangon, – szegény haldokló gladiátor,
Elzengeném a Sorsnak, hogy ki voltam
Baljós csillag homályán, eltiportan.


Egy dalt szeretnék, melyben megköszönném,
Hogy elsöpörsz bár, ősi, büszke törvény,
Hogy összetörsz bár, Peer Gyntjét a vágynak
S idő előtt vetsz hűvös síri ágyat:


De mámort adtál, de éneket adtál,
De tavaszom volt, szebb minden nyaraknál,
Volt egy Anyám és egy Annám s kerestem
Valami szép összhangot életemben:

Ezt nem találtam, gyáván és erőtlen,
Világok harcán pajzsom összetörtem.
Kik bízva, győzve tovább énekeltek,
Egy sóhajt küldjetek az elesettnek!

Belerendül a gondolat: „hogy mi lett volna ha?” Mi minden lehetett volna azokból a soha meg nem született gyermekekből, akiknek „apjuk” fiatalon odaveszett a fronton.
Mennyire hiányoznak ők is, „akiket egy jobb kor” szerethetett volna.

Don-kanyarban áll egy szomorú fűzfa – Hallgassuk meg az éneket!

ISTEN NYUGTASSA BÉKÉBEN A HŐS KATONA ÁLDOZATOKAT, LEGYEN BÁRMILYEN NEMZETSÉGŰ. – NEM KÍMÉLTÉK ÉLETÜKET MINDHALÁLIG

Mohácsi László
tiszteletes úr

Debrecen-Józsa, 2020. január 11.

A képek forrásai:
taborozok.network.hu
mek.oszk.hu
magyarulbabelben.net

1 thought on “„Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével, és nem kímélték életüket mindhalálig” /Mennyei Jelenések Könyve 12:11/”

  1. Lesz, lesz lesz, csakazért is lesz, Csángó föld és egész Erdély miénk lesz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük