„Napnyugtakor mindenki hozzá vitte különféle bajokban szenvedő betegét” /Szent Lukács evangéliuma 4:40/

Kitörés 1945. február

Magyar Testvéreim!

A Baranya-megyei Ormánság legdélibb részén, már közvetlen a magyar-horvát határ közelében a szép és vadregényes Dráva folyó partján fekszik egy régi település: Drávapalkonya. A valaha jobb időket és szebb napokat látó vidék mára a végletes lemaradás, és a teljes kilátástalanság szinonimája lett a közgondolkodásban.
A reformáció reményteljes, de rögös útján Sztárai Mihály (1500-1575) tudós egyházatya vitte jóságos lelkében az evangélium magvait jó magyar népének termő szívébe. 120 gyülekezetet alapított e vidéken, a hatalmas prédikátoregyéniség élete volt ezen túl az oktatás,a tudományok művelése, drámákat írt, zsoltárokat fordított, komponált, lanton és hegedűn játszott. Feljegyezte a krónikás, hogy a legnehezebb helyzetben sem hagyta el humorérzéke, sok-sok embernek tudott lelki erőt adni az elesettség állapotában.
A zseniális Sztárai Mihály nagy látnok volt, határozott célokkal és falakat döntő elhívatottsággal megáldva. Legnagyobb ajándék az volt életében, hogy briliáns módon ismerte a nép nyelvét és szívét. Ezért lehetett a szó legszentebb értelmében LELKI-PÁSZTOR!

A mohácsi-csatamezőt, majd a legjobb nyugati egyetemeket is megjárt egykori ferences-rendi szerzetes tudta, hogy kegyetlen századok fogják hazája földjét gázolni. Próféta lévén beigazolódott látomása. – Kései utóda Drávapalkonyán darabonként szedte össze a köveket és a híveket, hogy felépüljön a templom 1836-ra 250 ülőhellyel, 350 kg-os kisharanggal és 650 kg-os nagyharanggal a toronyban dicsőítse Isten szent nevét. Aztán elérkezett 1945 tavasza, és a visszavonuló németek kilőtték az Istenházát.
Vele omlott porba ott élő népének szebb jövőbe szőtt álmának maradék hite is. Aztán 64 év teljes kietlenség után, mára régi fényében tündököl a kis ékszerdoboz, várva falai közé Sztárai Mihály 500 éves magvetésének, és Csikesz Sándor ormánsági apostol, református lelkipásztor, világhírű egyetemi tanár lánglelkű szolgálatainak kései gyümölcseit.

Drávapalkonya egykori romtemploma 1945
Drávapalkonya felújított temploma 2009

75 esztendeje, 1945. február 13. napján 51 napos pusztító ostrom után hallgattak el végleg a fegyverek a romhalmazzá vált magyar fővárosban. A Budapest elfoglalásáért vívott öldöklő harc Sztálingrád után a második leghosszabb ideig tartó várostromnak számít a második világháború történetében. A magyar főváros pusztulása azonban korántsem lett volna szükségszerű, Budapest vesztét elsősorban nem a hadászati célszerűség, hanem a politikai presztizs okozta.
Hitlernek a magyar fővároshoz való viszonya is meglehetősen ambivalens volt: „Budapest a legnagyszerűbb, ami csak elképzelhető. Az egész Német Birodalomban nincs hozzá hasonló. Egyébként pedig – történelmi szempontból nézve – megbocsáthatatlan, hogy Attilának és hunjai utódainak legyen a legszebb fővárosa a Nibelungok folyója mentén”
„Pusztuljon a szemük fénye, Budapest!”

Hagyaték – Állva meghalni – Budapest ostroma és a kitörés. Nézzük meg e 27 perces filmet, mely szegény magyar népünk apokaliptikus drámája!

Minden nap napnyugtával ér véget, vannak különös, az utókornak és az örökkévalóságnak feljegyzett napnyugták.
Igénk, amelyet minden dolgozathoz felveszek, – hiszen Igei útravaló hazafiaknak c. viseli dolgozatom immár hetedik esztendeje – ezúttal az újszövetségi ajánlott szakasz.
„NAPNYUGTAKOR MINDENKI HOZZÁ VITTE KÜLÖNFÉLE BAJOKBAN SZENVEDŐ BETEGÉT: Ő PEDIG MINDEGYIKÜKRE REÁ TETTE KEZÉT, ÉS MEGGYÓGYÍTOTTA ŐKET”
Mennyi betegséget, nyomorúságot, fájdalmat, kétségbeesést, könnyet vihettek Jézus elé? Csak egy nap? Nem volt hivatali idő, mint manapság az úri papoknak. Ezeket kerüljük!
Mekkora lelki-fizikai erő kellett Szent Urunknak is hozzá. Mindenkihez kivétel nélkül volt jó szava, mindenkire reá tette áldott, gyógyító kezeit. Azokat a kezeket, mely imádkozott érettünk, kenyeret tört érettünk, szegeket szenvedett érettünk. Mekkora szeretet és bizalom áradt Jézus felé!!! Kérték: „NE MENJEN EL TŐLÜK!”

Hasonló lehetett az az este is a budai Várban, mikor 1945. február 11. napjának eljött az estéje. Mennyi baj és nyomorúság koncentrálódott ott a Várban? Egy töltény, egy ima a bajban és szenvedésben. Elvégeztetett, a pokol kapuit kinyitották az ördögök, és kiáltoztak, ahogyan az Evangéliumi szakaszban olvassuk: „Te vagy az Isten Fia!”

Kárpátia zenekar dalát hallgassuk meg: Csak egy nap az élet

Karl Pfeffer von Wildenburg tábornok a kitörés előtt 15 perccel, vagyis 19.45 kor értesítette felettesét Hermann Balck vezérezredest, hogy kitörnek, majd megsemmisítette a rádiót, hogy ne kapjanak ellenkező utasítást. „Élelmünk elfogyott, utolsó lőszerünk csőre töltve, este kitörünk” –mondotta.
22.000 német és 22.000 magyar katona vetette be magát a pokoli ágyútűzbe. A szovjet Vörös Hadsereg minden tűzerejét a Széna tér, Zugliget és a Fasor környékére összpontosította. Hegyekben álltak a halottak véresen és összeégve. Mintegy 2000-en érték el a Hármashatárhegyet, de a mintegy 60 km-re lévő német frontvonalat Bicske alatt 785-en érték el.
Mit látott a menny február 12. napján reggel, ha lenézett Budapestre? Albert Schweitzer szavaival: a kultúra és a civilizáció végét.

Cseh Tamás: Széna tér – Hallgassuk meg az üldözött művész szomorú balladáját!

Tudta jó Sztárai Mihály, hogy nehéz 500 év fog jönni. népünkre és a világra. Szükség lesz a hitből jövő imádságra, mert a gonosz rombolni fogja Isten Országát.
Kellenek majd a jó hazafiak, akik építkezni kezdenek a kövekből. Mohács, Szigetvár még az ő nyakába is zúdult. A többi meg az utókor nyakába szakadt.
Az emberi életeket nem lehet pótolni. Források szerint mintegy 100.000 magyar és német ember halt meg, rengeteg volt a civil áldozat is. A szovjet veszteség 80.000 főre tehető.
Anyagi veszteséget becsülni is nehéz, hiszen romokban volt szép fővárosunk, de az ország egésze is elvesztette infrastruktúráját.
A Becsület Napján tisztelgünk, fejet hajtunk a hazát és Európát védő hős katonák helytállása előtt. Haláluk értelmetlen volt, hiszen egy gigantikus politikai-hatalmi játszma áldozatai lettek mindnyájan nemzetiségtől függetlenül.
Emlékük legyen áldott!

DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK!

Gérecz Attila a zseniális őstehetségű sportoló és lángeszű fiatal ha nem annak a kornak gyermeke és áldozata, – örök rejtély marad, hogy mi lett volna belőle?
Szimplán öttusa olimpiai bajnok, hegedűművész, tudós, költő. Amire csak reá nézett, arannyá vált, mondották kortársai. Két testvérével végigharcolta a háborút, azt túlélte, aztán 50-56 között végigszenvedte a kommunista Magyarország szinte minden börtönét, hogy végül 1956. november 7. napján 26 évesen mint hős forradalmár veszítse szent életét a szovjet golyó által.

Gérecz Attila: Az idegenné lett élet – Olvassuk el a verset!

EMLÉKE LEGYEN ÁLDOTT A HŐS KATONÁNAK, FORRADALMÁRNAK, GÉNIUSZNAK!!!

(M. K.-nak)

I.
Majd megölelsz, mert egybefolyt a vérünk,
s a lázas pír még szemünkön remeg.
De fásult kíntól jajt se sír a lélek,
s mert csókunk csak a könnyeinken érett,
útra lobbansz: fényes a szemed.

Kacér a fény. A fény tükörre vágyik.
Sziromhullásra terhes ég felel,
ó, nem örülni, lángod szórni vágyod
megkínzott sebről szítni újabb lángot
(mert szenvedni, jaj, szenvedtetni kell…!)

Mert félni fogsz, ha hidegen és kéken
üveges szemmel kiterül az est;
hogy bársonymeleg, ringó öle helyett
kihűlt csípőjű szobor-árnya mered,
– és elindulsz, hogy könnyed megkeresd.

S ha saját tüzed gyúl, kínozva, másban,
és könnyre váltod gyűlölt életed,
talán, de majd csak akkor, sírni kezdesz,
s sebemre bújsz – sebem még meleg lesz
belédölelni lázt, a véremet.

II.
Mi azt hittük, hogy bennünk zúg az élet,
derűs kék színre szűrve szét egünk,
szemünk fényével csillan ránk a fénye,
s felcsobban néha könnyünk dalra mérve,
sír velünk s kacag, ha nevetünk.

Körülöttünk csak fény és csak tükör volt.
Szivárvány íven hajolt ránk az ég.
S úgy tetszett mintha rengeteg teremben
és ezer arccal mi lennénk az ember
a mennyre istent s mosolyt szórva szét.

Fagy jött. A tükör megrepedt és lehullt.
Mosoly szilánkok, tört remény maradt,
bezárult négy fal, jéghideg lehelet,
s a céljavesztett, szürke évek mellett
elidegenült, szennyes áradat.

(Gyűjtő, Kisfogház, 1954.)

Mohácsi László
tiszteletes úr

Debrecen-Józsa, 2020. február 8.

A képek forrásai:
mek.oszk.hu
magyarkaland.blogspot.hu
hetek.blog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük