„Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva:” (Szent Máté apostol ev. 4:10)

Késmárk, gróf Thököly Imre reneszánsz vára, Felvidék
1251-ben alapította IV. Béla király

Magyar Testvéreim!

Hippói Szent Ágoston püspök (354. november 13. Thagaste – 430. augusztus 28. Hippo, élt 75 évet) a nyugati kereszténység első legnagyobb kisugárzású tudós filozófusa, püspöke, szerzetese, akinek hatása máig fellelhető Európa gondolkodásában, hordozva Platón, Arisztotelész és a sztoikus filozófia legszentebb vonulatát, majd Cicero rómaiságát, melyet kicsit keserűen ad át Hellasz kék ege Ciceronak:
„Nekünk görögöknek már csak egy szép dolog maradt, a műveltség és az ékesszólás, most a te személyedben ez is a rómaiaké lesz” (Plutarchos 4)
Szent Ágoston a modern európai theologiának, tudománynak, szervezésnek úgy lesz előfutára, hogy Hellasz és Róma örökségét meg gazdagítja szépbe szőtt hitével:
„A zene azért van teremtve, mert ez segít szellemi hazánkba visszatalálni, ahonnan jöttünk”

Philippe de Champaigne: Szent Ágoston püspök (1645)

Hamvas Béla: Isten tenyerén ébredtem – Lászka Mária Művésznő előadásában

Tüzed Uram Jézus

56 üstökös csillaga, költő-zseni, öttusa-király, Krisztus kedves apostola

Kovács Appolonia: Vándor madár ha elindulsz, messze délre

Jézus megkísértése – Szépművészeti Múzeum

Vizsolyi Biblia

Felvidék, én így szeretlek! FELVIDÉK HIMNUSZA

Van egy mondás a 600 év Habsburg – Magyar találkozások tapasztalatairól: „Ettől még az ördög is elpirulna”

Ady Endre: Cifra szűrömmel betakarva

Szerettem volna, hogyha untat
Bolondulása a Földnek,
Ez a nagy vér-lakodalom,
Cifra szűrömmel betakarni
Vihar elől magunkat.

Be jónak indult ez a játék,
De közben szinte mi kedvünkért
Kitört az égi háború,
Fájva, sivítva és cikkázva:
Átok ez, vagy ajándék?

Küldöm a szivemet szivedre
Óráiban borzalomnak,
Hátha mégis odatalál,
Ahol egyetlen helyet kaphat,
Hol tán mégis pihenne.

Be nagyon rettent ez a várás,
Be méltatlan is a mi sorsunk:
Tépett és véres milliók,
Két szép ember, kiket rosszkor vett
Elő a megkivánás.

Kárpátia zenekar: A láthatatlanok

MEGÁLDJON TÉGED AZ ISTEN, A SIONRÓL KEGYELMESEN

Ft. prof. Dr. Dr. Csohány János Professzor Urat 90. születésnapján köszönti Tóth-Vanka Judit a debreceni Polgármesteri Hivatal munkatársa

Ft. prof. Dr. Dr. Csohány János: Legkedvesebb versem

Szent Péter és Szent Pál közös szobra a Gombás-patak barokk hídján Vácon

Szent Péter

Szent Pál

E Turul-madár szárnyai őrizze a hont

Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat

A covidjárvány óta először indult újra zarándokvonat Budapestről Częstochowába

A felkorbácsolt indulatok ellenére a románok és a cigányok is bíznak a székelykocsárdi magyar polgármesterben

Tovább szépül a Partium ékessége: eurómilliók a Károlyi-kastély látványosságainak felújítására

Petőfi és Júliája mézesheteit idézi meg az eredeti szépségében felújított koltói Teleki-kastély és kertje

Elbúcsúztatta a Püski-házaspárt a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség

Mohácsi László
tiszteletes úr

Debrecen-Józsa, 2024. június 29.

A képek forrásai:
drivemagazine.sk
hu.wikipedia.org

libri.hu
mfab.hu
tortenelemportal.hu
mek.oszk_.hu
erdely.ma
kozterkep.hu
romkat.ro
kronikaonline.ro
publicdomainpictures.net