Pál apostolnak az Efézusbeliekhez írt levele 4. részének 26. verse:
Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokkal
Dr. Gyökössy Endre elbeszélése:
Mihályka medvéje
– Nem bírom, nem bírom tovább – sivította Juli férje arcába, – mindig mindenért macerálsz. Hazamegyek anyámhoz és elválunk.
Két kézzel ráncigálta ki ruháit a szekrényből és fortyogó indulattal gyömöszölte be a nagy kofferbe, amit az előszobából vonszolt be.
Mihály, a nagydarab kamionsofőr az ajtófélfának dőlve, bénultan nézte vékonyka feleségét, és nem tudta mire vélni dühkitörését. Tétován simogatta Mihályka buksi fejét, aki egyik kezével – hüppögve – apja térdét ölelte, a másik kezecskéjének hüvelykujját szopta.
– Nem akartalak én bántani – dünnyögte Mihály -, csak megkérdeztem…
– Mindig csak kérdezel, faggatózol, gyötörsz – vágott szavába az asszony, hátra se nézve.
Lecsapta a koffer fedelét, bekattintotta a zárakat s felkapta; a másik kezével letépte apja térdéről kisfiát és kirohant vele a lakásból.
Az utcán leintett egy éppen arrafelé portyázó taxit és anyjához hajtatott a Rudas László utcai kis lakásba.
Édesanyja döbbenten nézte lánya és unokája bevonulását. Kis konyhaszéken ülve éppen krumplit hámozott. Aznap kissé nyitva hagyta a lakásajtót – nyugdíját várta – hogy a postás ne csengessen. De a postás helyett Juli rontott be.Az idős asszony keze megállt a levegőben. Még a kést is elfelejtette letenni.
– Hát téged mi lelt, lyányom? Mi ez a koffer, meg Mihályka?
– Otthagytam Mihályt, elválok.- Megbolondultál? Attól a derék embertől? Mindennap térden állva adhatnál hálát az Úristennek, hogy elvett. Nem iszik, presbiter, megbecsülik mindenhol. Nincs olyan külföldi útja, hogy ne hozna neked valami firlefráncot, hol „Görögből”, hol „Törökből” – hiszen mindig csak rád gondol! Még rám is, az a drága, nagy mackó vőm. Mit akarsz!?
– Nem mackó az, anyám, hanem morgó medve – csapta le Juli a nagykoffert a konyhakőre -, folyton úton van s amikor hazajön faggat, csak faggat: mit csináltam, merre jártam, kivel beszéltem, a művezetőm békén hagy-e? Éppen az a vén majom?!
– Azért faggat, mert szeret, te bugyuta.
– Féltékeny! – dühöngött Juli.
– Lehet is – nézett végig jóalakú, csinos lányán az anyja. Aztán összehúzta a szemét:
– Vagy oka van rá?- Eddig nincs, de még lehet. Akkor meg már nem leszek a felesége.
Mihályka, aki eddig feszülten figyelt, sírni kezdett. Elfáradt, s két éves eszével nem értette az egészet. Nagyanyja ölbe kapta, a konyhaszekrényből kivette az unoka-tálat – így nevezték, – ami mindig tele volt dióval, mandulával, mazsolával.Mihályka belemarkolt és zsákmányával bevonult a szobába. Felkuporodott nagyanyja tv-fotelébe, ahol hamarosan el is aludt. Behúzták az ajtót és anyja, lánya befejezték a gulyáslevest. Közben Juli fújta a magáét. Anyja, az okos szabolcsi asszony, csak hagyta – pöfögjön. Nem szólt közbe. Majd hármasban megebédeltek. Aztán leszedték a konyhaasztalt.- Itt van az Állatkert a szomszédban, Juli – szólalt meg az anyja -, vidd ki Mihálykát egy kicsit levegőzni kedvenc majmaihoz, addig én elmosogatok.
Ám aznap Mihályka hamar elhúzta anyját a mókázó, hancúrozó majmok elől, mert vissza akart menni a barnamedvék mélyített barlangjához, pedig ott már kétszer voltak. Igaz, akkor csak a bocsok ténferegtek kint. Most a nagy medve is a szikla peremén himbálta magát. Mihályka arca felderült és megbűvölten figyelte, ahogy a medve egy felé dobott perecet szájával elkapott és elégedetten felmordult.
A kisfiú egyszer csak felkiáltott: Apaaa… Juli magához szorította csemetéjét és riadtan nézett körül – egy fiatal páron kívül, sehol senki.
De Mihályka egyre azt kiabálta: Apa, Apaaa, és a perecet ropogtató, morgolódó, hatalmas mackóra mutatott.Juli hirtelen elfordult, ő is mackójára, Mihályra gondolt. Félt, hogy elbőgi magát. Aztán kifutott a gyerekkel az Állatkertből – be egy taxiba. Mihályka még ott is az apját kiabálta. Juli a hátraforduló sofőrnek bemondta lakásuk címét. Még hozzátette:
– Ha lehet, gyorsan hajtson!
A kép forrása:
hazankert.hu