Napi ige és dicséret (2020. július 30.)

Nt. Hegedűs Lóránt református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk a bibliaolvasó kalauz szerint: Máté evangéliuma 25. részének 1-13. versei.

1 Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.
2 Öt közülük balga volt, öt pedig okos.
3 A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat,
4 az okosak viszont a lámpásukkal együtt olajat is vittek korsókban.
5 Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.
6 Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!
7 Ekkor ezek a szüzek mind felébredtek, és rendbe hozták a lámpásukat.
8 A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik.
9 Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!
10 Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót.
11 Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!
12 Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.
13 Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!

Steinbach József igemagyarázata

A TÍZ SZŰZ
“Vigyázzatok!” Megnyugtat, és nem rettegtet ez a felszólítás, mert Jézus mondja (1). Éppen ezért nem félelmet, hanem megnyugvást ajándékoz ez a figyelmeztetés, amiből féltő szeretet hallik. Csak, ha az Úr mondja, hogy vigyázzunk, akkor nem félünk! Ő már megnyitotta országának ajtaját előttünk. Mi már megérkeztünk. Ez a hit csodája (1). Nincs miért aggódni! Amíg itt vagyunk, tesszük a dolgunkat, amíg tehetjük, megtöltjük mindig a lámpást olajjal, hogy világíthassunk az Ő érkezéséhez (4). Bizony, gyakran elalszunk, nem mindig állunk haptákban, gyakran kevés már a világításhoz szükséges olaj. De amikor az Úr érkezik, akkor Ő maga készít fel bennünket a fogadására, nem a magunk okossága és készsége (6–7). Nem késhetünk le semmiről, mert már minden a miénk (2Korinthus 4,16). Ezért készen vagyunk, éppen ezért nem vagyunk mindenre készek; csak arra, ami Őneki kedves! (Steinbach József igemagyarázata nyomán)

234. dicséret: Jer, kérjük Isten áldott Szent Lelkét:

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A képek forrásai:
hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük