Napi ige és dicséret (2021. december 4.)

Nt. Hegedűs Lóránt református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk; Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele 10. részének 12-14. versei:
12, Azért, a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.
13, Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.
14, Azért szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást.

Dr. Victor János igemagyarázata:

Kísértések világában
A keresztyén ember örök alázatosságára int az apostol. Bizonyos lehetek az Isten kiválasztó és megtartó kegyelméről, de jaj, ha ez a bizonyosság elbizakodottsággá válik. Állandóan ostromolnak a bűn kísértései és ha nem vigyázok, “elesem”, ha mégoly erősen “állani” látszottam is! Nem magamban, hanem egyedül Krisztusban van az erőm! S mindig újra kérnem kell azt!
A keresztyén ember örök bizakodásáról is beszél az apostol. A kísértések közt való hányódás hozzátartozik az “emberi” élethez. Isten “hűsége” éppen abban mutatkozik meg, hogy ennyi veszélyben mégis erős kézzel vezeti Ő át a benne bízókat. Ő tudja, milyen erős próbáknak tehet ki. És sohasem hagy magamra. A legválságosabb pillanatban mindig megadja a “kimenekedést”.S a keresztyén ember örök kötelességére emlékeztet az apostol. “Kerülni a bálványimádást” – mindig ezt kell szem előtt tartania. Ne legyen megosztva a szíve az egyetlen Isten és valamilyen hazug bálvány között! Minden bűnömnek abban van a gyökere, hogy valami más tolakszik Isten helyébe az életemben és nem egyedül az övé minden imádatom és bizakodásom!

294. dicséret: Jézus, vígasságom! Esdekelve várom….

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?