Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk János evangéliuma 4. részének 11-18. versei:
11, Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?
12, A vagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákobnál, a ki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?
13, Felele Jézus és monda néki: Mindaz, a ki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik:
14, Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.
15, Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni!
16, Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj ide!
17, Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem;
18, Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.
Dr. Victor János igemagyarázata:
Az élet vize
A samáriai asszony félreértette Jézus szavait.Mintha olyasféle testi italt kínált volna neki, amilyent ő is meríthetett a kútból, sőt ő még jobban, mert hiszen volt hozzá korsója és kötele! Pedig a testi dolognak a képében Jézus titokzatos lelki ajándékot ajánlott föl neki! És milyen találó, sokatmondó volt a kép! Nem valami egykönnyen nélkülözhető, hanem az életünkhöz égetően szükséges ajándék az, amit Ő ad, – mint a víz, amely nélkül szomjan vesznénk. És hogy érzi is az emberi lélek ezt a gyötrő szomjúságot, amíg Isten kegyelmének áldott italát el nem nyeri! A testi világ is Isten dolgairól szóló képeskönyv, ha olvasni tudunk benne!
De Jézusnak az asszonyhoz intézett válaszából az is kitűnik: milyen lényeges ellentét van a kép és a valóság, a testi dolgok és a láthatatlan, örök javak között. Minden, ami látható, csak ideigvaló. Ha még oly nagy áldás is, mint a víz a szomjas embernek, csak átmeneti enyhülést és örömöt adhat. Aztán elvész a hatása. A szomjúság hiányérzete megint csak kiújul. És folytatódik a nyugtalan keresés: mi adhatna igazán megelégülést? Az, amit Jézus ad, nem fogy és nem apad el; nem csak egy időre szóló átmeneti jótétemény, hanem maga “az örök életre buzgó forrás”: a kegyelem Istene mibennünk!
Jézustól megragadva
Még mindig nem értette világosan a samáriai asszony: mi az a csodás víz, amellyel Jézus az ő szomjúságát meg akarja elégíteni. De már sejtelmes vágyak ébrednek benne és kinyújtja kérésre kezét a titokzatos ajándék után. Akármi legyen is az, de ha csakugyan olyan kiapadhatatlan áldás, akkor nagyon kell neki! Így vonzza Jézus maga felé homályon és ködön át sok tapogatódzó ember szívét. Jó irányban indulnak!
De mielőtt kivilágosodhatnék az asszony előtt: miről van szó valójában, napfényre kell jönnie hányt-vetett élete minden romlásának. Mert az “élet vize” nem más, mint Istennek a bűnös emberhez forduló kegyelme. Amivel az ember beszennyezte magát, attól akarja megtisztítani. Amit bűnével összezilált, azt akarja rendbehozni. Minden elgondolható tehát, csak az nem, hogy Jézus a bűn kérdését szóba ne hozza!
És erre az asszony maga tárja fel őszinte vallomásában életének egész zavaros folyását. Más előtt rejtegette volna. De ez az idegen, akit most lát életében először, előcsalja lelke rejtekeiből a takargatott valóságot. Őelőtte nem kell jobbnak mutatkoznia, mint amilyen. Nem is lehet titkolódznia, mert Ő máris rátapintott a fájó pontra! Áldott perc az, amelyben valaki ilyen őszinte bizalommal vallani kezd!
465. dicséret: Szelíd szemed, Úr Jézus…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu