Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 24. részének 21. verse:
Pedig mi azt reméltük… De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.
Oswald Chambers gondolatai:
A tanítványok minden tény-megállapítása helyes volt; de téves következtetéseket vontak le a tényekből. Mindaz, ami a szellemi levertség ízét hordozza, mindig rossz. Ha levertség vagy nyomottság vesz erőt rajtam, ennek mindig én magam vagyok az oka, nem Isten, nem is más valaki. Két forrás van, amiből levertség támadhat: abból, ha kielégítettem egy vágyamat, vagy abból, hogy nem elégítettem ki. A vágy célja: “Azonnal meg kell kapnom ezt vagy azt”. A szellemi vágy arra ösztönöz, hogy valamilyen kérdésemre választ kérjek Istentől – ahelyett, hogy magát a választ adó Istent keresném. Minek a teljesítését kértem Istentől bizalommal? És ma – a jelenben – már harmadnapja ennek, mégsem tette meg amit vártam; ennélfogva azt képzelem, hogy jogosan vagyok levert és jogom van hibáztatni Istent! Már kisiklottunk a helyes vágányról, amikor azt hangsúlyozzuk, hogy Isten feleljen imádságunkra. Az imádság értelme az, hogy Istenbe fogódzunk, ne a válaszába. Lehetetlen, hogy levert legyen a testileg egészséges ember. A levertség a betegség tünete és ez így van a szellemi életben is. A szellemi levertség betegség és mindig magunkat hibáztathatjuk érte.
Mennyei látomásokra várunk: Isten hatalmának földrengéseire és villámlásaira (levertségünk ténye bizonyítja ezt), és meg sem gondoljuk, hogy Isten szüntelenül velünk van a leghétköznapibb dolgok és emberek közepette is. Ha elvégezzük kézenfekvő kötelességünket, meg fogjuk látni Őt. Isten egyik legmeglepőbb kijelentésére akkor találunk rá, amikor megtanuljuk, hogy a közönséges, hétköznapi dolgokban valósul meg Jézus Krisztus Isten-volta.
165. dicséret: Itt van Isten köztünk…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu