Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: Péter apostol első levele 4. részének 19. verse:
Annakokáért a kik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják néki lelköket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.
Oswald Chambers gondolatai:
Ha a szenvedést választom, ez azt jelenti, hogy rossz nyomon járok; de ha Isten akaratát választom akkor is, ha szenvedést jelent, ez már egészen más. Az egészséges szent soha nem választja a szenvedést, hanem Isten akaratát választja, éppúgy, mint Jézus tette, akár szenvedést hoz, akár nem. Egy szent sem mer beavatkozni egy másik szent életében a szenvedés fegyelmezésébe.
Az a szent, aki kielégíti Jézus szívét, a többi szentet éretté és erőssé teszi Isten számára. Aki sajnál bennünket, nem tesz jót velünk, mindig akadályoz, mert a részvét erőtlenné tesz. Senki nem érti meg a másikat jobban, mint az a szent, aki legközelebb van a Megváltóhoz. Ha elfogadjuk egy másik szent részvétét, ennek hatására azt érezzük: “Isten keményen bánt velem”. – Ezért mondja Jézus, hogy “az önsajnálkozás az ördögtől van” (Máté 16,23). Kíméld Isten tekintélyét! Könnyű Isten jellemét befeketíteni, mert Isten soha nem üt vissza, soha nem védi önmagát. Őrizkedj attól a gondolattól, mintha Jézusnak szüksége lett volna rá, hogy földi életében sajnálják; Ő visszautasította az emberek részvétét, mert nagyonis jól tudta, hogy e földön senki nem értette meg mire törekedett. Egyedül Atyjától fogadott el együttérzést és az ég angyalaitól (Lukács 15,10).
Figyeld meg, hogy a világ ítélete szerint Isten milyen kimondhatatlanul pazarlóan bánik szentjeivel. A leghaszontalanabb helyekre küldi választottait. Mi így szólunk: “Isten azért tart itt, mert olyan hasznos vagyok”. Isten odateszi szentjeit, ahol Őt dicsőíthetik és mi egyáltalán nem tudjuk megítélni, hogy hol van ez a hely.
265. dicséret: Hagyjad az Úr Istenre…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu