Napi ige és dicséret (2023. február 27.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 23. részének 4. verse:

Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.

John R. W. Stott gondolatai: (Hinni Jézusban: Mit ismertek el Krisztus ellenségei – részlet)

Mit gondoltak Jézus ellenségei? Annyi biztos, hogy ők nem voltak elfogultak – legalábbis jóindulatúan nem. Az evangéliumokban  azt olvassuk, hogy “figyelték őt”. Megpróbálták saját szavaival elgáncsolni. Jól ismert tény, hogy ha valaki egy vitát érveléssel nem tud megnyerni, hajlamos arra, hogy személyes sértegetéshez folyamodjék. Ha igazi okot nem talál, a rágalom is megteszi. Még az Egyház történetét is elcsúfítja a személyes ellenségeskedés sok sötét foltja. Így tettek Jézus ellenségei is.

Bírálataikat alaposan fontolóra kell vennünk. Márk evangélista négy félét jegyez fel evangéliumában (2,1-3,6). 

Első vádjuk az istenkáromlás volt. Jézus megbocsátotta egy ember bűneit! Isteni előjogot sajátított ki. Ellenfelei szerint ez már káromlás-számba menő önhittség volt. Ugyanakkor vádjuk szinte kikényszeríti  a következtetést: ha Jézus valóban Isten volt, joggal bocsátotta meg a bűnt!

Másodszor megbotránkoztak azon, hogy micsoda társaságban forgolódott Jézus. Bűnösökkel barátkozott! Vámszedőkkel étkezett együtt! Paráznák megérinthették! A farizeusok még álmukban sem tennének ilyesmit. Nem! Inkább szorosabbra vonnák a köntösüket, nehogy véletlenül hozzáérjenek a mocskos népséghez, és szerintük az ilyen magatartás szent cselekedet lenne. Így nem csoda, hogy képtelenek voltak megérteni Jézus kegyelmét és gyöngéd szeretetét, aki – bár maga bűntelen volt – kiérdemelte azt a megtisztelő elnevezést, hogy a “bűnösök barátja”.

Harmadszor azzal vádolták Jézust, hogy nem veszi komolyan a vallását. Nem böjtöl, mint a farizeusok, vagy mint Keresztelő János tanítványai. “Falánk és részeges, aki szeret enni és inni”. (Máté 11,19) Ez a vád aligha méltó arra, hogy komolyan foglalkozzunk vele. Jézus valóban tele volt örömmel, de ahhoz semmi kétség nem fér, hogy komolyan vette vallását.

Negyedszer azon háborodtak fel, hogy újra meg újra megtörte a szombatot. Szombatnapon gyógyított, és még az is előfordult, hogy amikor tanítványai szombaton egy gabonatáblán mentek át, kalászt törtek, kimorzsolták belőle a szemeket és megették. Az írástudók és a farizeusok szerint ez egyenlő volt az aratással és a csépléssel, amit viszont a legszigorúbban tiltott a hagyományuk! Azt azonban senki sem vonhatja kétségbe, hogy Jézus a legnagyobb tiszteletben tartotta Isten törvényét. Ő maga is engedelmeskedett annak, és ha vitára került sor, ellenfelei figyelmét mindig a törvényre irányította, hogy az döntse el, mi az igazság. Kijelentette azt is, hogy Isten rendelte el a szombatot, de az ember javára, nem pedig terhére. Mivel ő volt a “szombatnak Ura”, jogot formált arra, hogy félresöpörje a hamis emberi hagyományokat, és helyes értelmezést adjon az isteni törvénynek.

Ezek a vádak mind kicsinyesek, vagy akadékoskodóak. Ahhoz, hogy Jézust halálra lehessen ítélni, vádlóinak hamis tanúkat kellett bérelniük, de még azok is egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek. Sőt az egyetlen vád, amelyet végül sikerült összehozniuk, nem erkölcsi, hanem politikai jellegű volt, és amikor a megvádolt fogoly az emberek elé lépett, hogy ítéletet mondjanak felette, újra és újra igaznak nyilvánították őt.

398. dicséret: Úr lesz a Jézus mindenütt…

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu