Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 16. részének 22. verse:
Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket.
Charles Haddon Spurgeon gondolatai:
Ő eljön újra, és amikor majd meglát minket és mi is megláthatjuk Őt, nagy lesz az öröm. Micsoda boldog visszatérés lesz ez!
Ez az ígéret valamilyen formában azonban naponként beteljesedik. Urunk sok mindent “ismét” megcselekszik velünk. Egyszer már megbocsátotta bűnünket, de “ismét eljön” és feloldoz, valahányszor új meg új bűnök szomorítanak meg minket. Egyszer már megérttette velünk, hogy Isten elfogadott minket, de amikor erőtlenedik a hitünk és nem érezzük ennek áldását, akkor újra meg újra eljön és megerősít. Azt mondja: “békesség néktek”; és újra megörvendezteti a szívünket.
A múltban kapott minden áldás az eljövendő áldások záloga. Ha Krisztust már megtapasztaltuk, akkor újra meg fogjuk tapasztalni. Korábbi áldásait ne tekintsük elmúlt és eltemetett dolgoknak, amelyeket el kell siratnunk, hanem inkább elvetett magvaknak, amelyek egyszer csak kibújnak a földből, és mi felkiálthatunk: “Újra itt vannak”. Lehet, hogy most éppen sötét napokat élünk, mert nem úgy van velünk az Úr, ahogyan azt korábban már megtapasztaltuk. Bátorodjunk fel, mert Ő nem sokáig rejtőzik el. Hamarosan újra megtapasztaljuk közelségét. Ezért kezdjünk máris örvendezni, hiszen ma is azt üzeni: “Ismét meglátlak majd titeket”.
367. dicséret: Emeljük Jézushoz szemünk…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu