Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: Jelenések könyve 3. részének 20. verse:
Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.
John R.W. Stott gondolatai:
Van egy vers a Bibliában, amely talán minden más bibliai versnél világosabban megmutatja, milyen lépést kell megtennünk. Ezt a mondatot Isten már sok kereső ember életében felhasználta. Ez hozott engem is Krisztushoz. Maga Krisztus így szól: “Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”
Ez a vers az emberi szívet vagy lelket házhoz hasonlítja. Mindannyian a magunk életét éljük, a magunk portáját tartjuk rendben. “Az én házam az én váram” – a te házad pedig a te várad. Ennek a várnak még a környéke is szent, és általában szigorú őrizet alatt tartjuk. Oda bizony senki be nem teheti a lábát kifejezett engedélyünk nélkül! Nos, házunk ajtaja előtt most megjelenik az Úr Jézus Krisztus, és kopogtat. Bebocsátást kér. Egyszerű döntés előtt állunk: beeresszük-e, vagy sem.
Mit tesz? Áll. A görög itt befejezett igeidőt használ, ami azt jelenti, hogy odajött, megállt, és még mindig ott áll. Pedig ülve is maradhatott volna királyi trónján, és várhatott volna arra, hogy majd mi megyünk oda őhozzá. Ehelyett ő jött el az ajtónk elé. Talán már régen volt az, amikor odaért ajtódhoz. Vajon hány éve vár ott?
De nemcsak áll, hanem kopogtat is. Itt a görög jelen időt használ. Odajött, megállt, és azóta is kopogtat. Nem hagy bennünket bizonytalanságban ottléte, vagy szándéka felől. És nemcsak kopogtat, hanem mond is valamit. Így szól: “Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek”. Felhívja a figyelmünket arra, hogy megérkezett.
Mind a három ige – tehát az, hogy áll, kopogtat, szól – Krisztus alázatát és az ember szabadságát hangsúlyozza. Jézus mindent megtesz érdekünkben, ugyanakkor szabadságot hagy nekünk. Csak áll az ajtó előtt, és bekopog, de nem próbál erőnek erejével betörni. Szól hozzánk, de halkan, nem kiabálva. Pedig igazság szerint az övé a ház. Ő az építész; Ő tervezte. Ő a kivitelező; Ő építette. Ő a ház eredeti tulajdonosa, és ráadásul még váltságdíjat is fizetett érte, amikor életét adta értünk. Mi csupán “albérlők” vagyunk ebben a házban. Nekifeszíthetné a vállát az ajtónak, de Ő inkább a kilincsre teszi a kezét. Ránk parancsolhatna, hogy nyissunk ajtót neki – ehelyett csak kér és a döntést ránk bízza. Türelmesen vár. Halkan kopog. Halkan szól. Nem tör be erőszakkal senkinek az életébe. A 18. versben így szól: “Tanácsolom néked…” Joga lenne ahhoz, hogy parancsokat osztogasson, de megelégszik azzal, hogy tanácsot ad. Ilyen kedvesen és ilyen tisztelettel közeledik tehát hozzánk, tiszteletben tartva azt a szabadságot, amelyet tőle magától kaptunk.
457. dicséret: Ó, Jézus, árva csendben…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu