Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: Jakab apostol levele 1. részének 27. verse:
Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.
John R.W. Stott gondolatai:
Az élő Isten ugyanúgy Istene a természetnek, mint a vallásnak: annak, ami szent és annak, ami világi. Úgy látom, hogy a keresztyének mindig zavarba jönnek, amikor erre ráébrednek. Minden dolog megszentelt, abban az értelemben, hogy minden Istené, és semmi nem világi abban az értelemben, hogy Isten ne tartana rá igényt. A fizikai világot Isten teremtette, ő tartja fenn, és ma is érvényes az, amit annak idején megállapított róla, hogy az “jó” (1Mózes 1,31). Minden jó, amit Isten teremtett, és semmi sem elvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz. (1Tim 4,4). Legyünk hálásak – jobban, mint szoktunk – a jóságos Teremtő jó ajándékaiért: a nemek különbözőségéért, a házasságért és a családért, a természet szépségéért és rendjéért, a munkáért és a pihenésért, a barátságért, a kulturálisan sokszínű emberi közösségért, a zenéért és minden művészeti ágért, ami gazdagítja életünket. A mi Istenünk gyakran olyan kisszerűnek tűnik, mert annyira vallásos az elképzelésünk róla. Úgy gondoljuk, hogy őt leginkább a vallásos dolgok érdeklik – a vallásos helyek (templomok, kápolnák), a vallásos tevékenységek (istentisztelet és liturgia) és a vallásos könyvek (Biblia és imakönyvek). Természetesen foglalkozik mindezekkel is, de csak annyiban, amennyiben azok az élet egészéhez tartoznak. Az ószövetségi próféták és Jézus tanítása szerint Isten nagyon kritikus azzal a vallásossággal szemben, amelyben az áldozat, az istentisztelet elválik a mindennapi élettől, a szeretetszolgálattól és a szív engedelmességétől. Istenünk, Atyánk szerint a tiszta és bűntelen vallásgyakorlat az, ha gondoskodunk az árvákról és az özvegyekről a bajban, és nem hagyjuk, hogy beszennyezzen bennünket a világ. A vallásos alkalmaknak csakis az az értelme, hogy ott egy-két órára fokozottabban megéljük a közösségi életet, intenzívebben gyakoroljuk a hitünk szavak és énekek általi megvallását, Isten dicsőítését. De egész életünk istentisztelet kell, hogy legyen. Ha azonban nem ez történik, hanem csak úgy énekelgetünk, szépen csengő szavakkal mondunk dícséretet a gyülekezetben, és mindez nincs szoros összhangban a gyülekezeten kívüli, otthoni életünkkel, illetve a munkával töltött időnkkel, akkor nemcsak, hogy értéktelen az egész, de még képmutatás is, ami utálatos Isten szemében.
266. dicséret: Egek nagy királya…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu