Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele 11. részének 23-27. versei:
23, Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,
24, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
25, Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
26, Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétetk, a míg el nem jövend.
27, Azért a ki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Johannes Thiele lelkipásztor (Maria Laach) gondolatai:
Ez a középponti jelentőségű szöveg, melyet Pál apostol hagyott ránk, a Nagypéntek előtti utolsó vacsora legrégebbi feljegyzése. Tömören jeleníti meg a búcsúzást, amely tulajdonképpen kezdete a Jézus áldozatára való emlékezésnek. Ennek jeleként törte meg Jézus a kenyeret – emlékeztetve a nagy galileai kenyérszaporításokra is, amelyekben igazak és nem igazak egyaránt részesültek; és azokra az alkalmakra, mikor Isten népe testvéri közösségbe gyűlt össze az asztalnál. Azoknak az időknek az előképe is felsejlik benne, mikor az Isten országa érinthető közelségbe kerül majd.
A szereztetési igék felolvasása a mai napig is, minden istentiszteleten olyan mély jelentőségű esemény, amely a kommuniót, az úrvacsorai közösséget megelőzi, és annak alapját jelenti. Olyan atmoszférát teremt, mely az embert újra meg újra magával ragadja. Az isteni ígéret általa új életkezdésre segíti az embert.
Az úrvacsora nem pusztán emlékezés, amit a múltra visszagondolva ünneplünk, hanem az adventnek, a várakozásnak, az ünnep előízének kifejeződése is, amikor majd mindnyájan Isten asztalánál eszünk és iszunk. Pál ezekkel az igékkel azt is tudatosítani akarja, hogy a keresztyénség lényegéhez az asztalközösség is hozzátartozik. De bevonja a gyülekezetet a régi úrvacsorai eseményekbe, s ezzel Jézus történetébe is. Olyan ajtót nyit, amely egy új világra nyújt kilátást, és megtisztítja az utat az emberek testvériségének akadályaitól.
Ugyanakkor megmutatja benne Jézus azt is, ami tőlünk idegen, minket megbotránkoztat: Ő úgy közli, osztja magát, hogy egy asztalhoz ültet mindenkit – azokat is, akiket mi szívesen kirekesztenénk. Meghívása révén olyan emberekké leszünk, amilyenekké Ő tervezett meg minket. Asztala körül ülve megfelelünk annak a képnek, amit Ő rajzolt rólunk, szelíd irgalmas békességszerzőkről. Ebben a körben az eredeti közösség alakul ki, az új életé, az új teremtésé, melyben mindenki részesül a kenyérben és a borban.
459. dicséret: Az Isten Bárányára letészem bűnöm én…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu