Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: Jakab apostol levele 4. részének 14. verse:
Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik.
Bob Disher lelkipásztor (Oregon, USA) gondolatai:
1995. áprilisában az Oklahoma City-beli közigazgatási épület felrobbantása megrázta az egész nemzetet. Másodpercek leforgása alatt több, mint száz élet pusztult el. Amint erre a szomorú eseményre és az élet törékenységére gondolok, Jakab 4,14 jut eszembe. Megrázott az a gondolat, hogy az élet hirtelen véget érhet, még amikor olyan biztonságos dolgot végzünk is, mint az íróasztal mellett való munka vagy a másológép használata. Azt feltételezzük, hogy még számtalan holnapunk van: Majd holnaptól fogva jobban részt veszek a gyülekezet életében, holnaptól majd szorgalmasabban fogom tanulmányozni a Bibliát, majd holnap elmondom barátaimnak és a családomnak, hogy mennyire fontosak nekem. Isten tudja csak egyedül, hogy mikor végződik be az életünk. Ha valamit is tanultam az Oklahoma City-beli tragédiából, az az, hogy életünk olyan, mint a pára, amely rövid ideig látszik, aztán eltűnik. Isten ezen a tragikus eseményen keresztül megmutatta nekem, hogy ma kell elvégeznem azt, ami fontos, és elkezdenem élni a holnapjaimat. Minden nap tele van Isten adta alkalmakkal!
Urunk, vezess, hogy a legjobban használjuk földi időnket, és miképpen lehetünk élő példái szeretetednek.
261. dicséret: Kegyelmes Isten, kinek kezében…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu