Kedves Testvérek!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Apostolok cselekedetei 11. részének 1-30. versei
Mai újszövetségi igénk: Apostolok cselekedetei 11. részének 18. verse:
Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: “Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre”.
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
Pétert Jeruzsálemben mintegy felelősségre vonják, amiért bement egy pogány emberhez. A jeruzsálemi keresztyének még megtartják a zsidó törvényeket, ezért volt furcsa – furcsa? Szinte elképzelhetetlen! – számukra, hogy a pogányok ugyanarra a hitre jussanak, mint ők…
Péter elmondja tehát, hogy mi történt Kornéliusszal és vele, hogyan engedelmeskedett Isten ihletésének, parancsának. Nagyon részletesen, alaposan beszámol. Vállalja, hogy neki a gyülekezet előtt most kell számot adnia tettéről: pogányoknak hirdette az Igét, és együtt is étkezett velük. Így fejezi be: “Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?”
A jeruzsálemi gyülekezet végig hallgatta Péter beszámolóját, és azt mondták: – Jó, tehát a pogányok is! – Ezzel a zsidó származású jeruzsálemi gyülekezet teljes egyetértésben Péter mögé áll, vállalja azt, amit Péter tett.
“Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi (ők pogány keresztyének, görög keresztyének). Amikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust.” Ejnye! Hát nemcsak mi vagyunk keresztyén gyülekezet? Vannak Ciprusban is, Antiókhiában is? – “Ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába.” Mit látott? – Antiókhia közel egymilliós város, Róma és Alexandria után az akkori világ harmadik legnagyobb városa volt. Láthatta a pogány templomokat, a kőből faragott hatalmas bálványokat, az akkori világvárost, annak mérhetetlen gazdagságát. Valahol a külvárosban felfedezi a kis nyájat; örvendező hellének görög nyelven dicsérik Jézust. És akkor felszólalt a gyülekezetben ő, a tekintélyes, Jeruzsálemből jött tanítvány. Ugye logikus volna, hogy intse őket: metélkedjenek körül, ne egyenek disznóhúst – de nem tette. Mire buzdította Barnabás ezt a gyülekezetet? – “Bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban”!
Képzeljük bele magunkat Barabás helyzetébe. Látja, hogy szaporodik ott a gyülekezet és tudja, hogy ő csak egy ember. Egyedül nem bírja ezt a szolgálatot. Ide olyan valaki kell, akit Isten Szentlelke nagyon megáldott, ide átütő személyiség kell, akiben vibrál Jézus Krisztus. Barnabás valószínűleg így gondolkodott: Ismerek valakit, Sault, aki elvonult szülővárosába, Tarzusba, ott elmélkedik és próbálja elmélyíteni magában a keresztyén hitet. Talán már itt az ideje, hogy ő is beálljon az Úr aratásába… Fogja magát, elmegy Saulért, a későbbi nagy Pál apostolért. Megragadja Saul vállát és egyszerűen azt mondja neki: Gyere velem!
Csöndesen megkérdem magamtól és tőled: tudjuk-e mi másról azt mondani, hogy ő nálam többet tud, őt hívom, ajánlom másoknak, mert ő nagyobb nálam az Úrban? Tudunk-e alászállni, hogy Jézus úgy növekedjék, hogy talán egy másik ember mellettünk emelkedjék?
Barnabás alászáll, hiszen azt mondja Antiókhiában: – Magamnál különbet hozok. – Tudjuk-e mi ezt mondani? Egyedül nem! Egyedül mi erre képtelenek vagyunk, csak ha az Úr Jézus velünk van, akkor tudjuk teljes meggyőződéssel mondani: Ez az ember nálam különb, erősebb, több benne a Szentlélek. Világosabb látást kapott mint én, többet tud mondani mint én. – Ilyen ember volt Barnabás.
312. dicséret: Várj ember szíve készen…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu