Kedves Testvérek!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Az apostolok cselekedetei 7. része
Mai újszövetségi igénk: Az apostolok cselekedetei 7. részének 52. verse:
A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
E rész címe ez is lehetne: István védőbeszéde. De tulajdonképpen nem is védőbeszéd ez. A védőbeszédek nem olyanok, mint amilyen Istváné. Aki védekezik, igyekszik vádolóinak és bíráinak hangulatát a maga javára fordítani, jóakaratukat megnyerni. István pedig szabályszerű vádbeszédet mond pont azok ellen, akik őt elfogták és kihallgatják.
Végigvezeti Izrael népének történetét Ábrahámtól kezdve a patriarchák és József történetén keresztül Mózesig, az Egyiptomból való szabadulásig, a pusztai vándorlásig. Utána beszél a templom építéséről, nagyon röviden a prófétákról, és különösképpen kiemeli azt, ami az egész történeten keresztül húzódik: Isten szeretetét, türelmét a nép kiválasztásában és vezetésében, a nép makacs ellenszegülését, ami egyre erősebb lesz. A prófétákat megkövezik, elkergetik, megölik, és a végén – csattan István hangja – amikor Isten végül egyszülött Fiát küldi el; keresztre feszítik Őt.
Különös védőbeszéd ez annak ajkáról, aki önnön bíráira néz és azt mondja: Ti pedig gyilkosok vagytok!
Második olvasásra már kitűnik, hogy ez mégsem vádbeszéd, hanem bizonyságtétel. Mégpedig okos bizonyságtétel. Mert kikkel áll szemben István? – Izrael főpapjaival, a főpapi tanáccsal, a választott nép közül a legkiválasztottabbakkal, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy ők Isten kiváltságosai, és egész történelmük során mindig, mindenben a leghelyesebben cselekedtek, Isten törvényét ismerik és követik.
Elszánt, dühös ellenséggel áll szemben István. Krisztus ellenségeivel, akik Jézus evangéliumát mindenestől meg akarják semmisíteni. István ezért választotta velük szemben a bizonyságtételnek ezt a formáját, mert tudta, hogy Izrael történetét ők jól ismerik, annál is többet tudnak róla, mint amit ő elmondott. Ebben a történetben látták hivatástudatuk alapját. Be kellett bizonyítani, hogy Istennek és az Ő népének több mint ezer esztendős története nem védi, hanem vádolja őket!
István vértanú bizonyságtétele arra tanít minket, hogy veszedelem, anyagi veszteség, betegség, kellemetlenség, gyász, szenvedés, igazságtalanság, méltánytalanság, rettenetes nehéz családi körülmények és bármi: alkalom a hívő ember számára a bizonyságtételre!
Ha nem él Jézus a szívünkben, akkor természetesen az jut az eszünkbe, hogy micsoda baj, kár ért bennünket! Üssünk vissza, panaszkodjunk, veszekedjünk, hadakozzunk!
Ha Krisztus él szívünkben, akkor eszünkbe jut, hogy ez alkalom a bizonyságtételre.
Jézus Krisztust vinni, Jézus Krisztusról szolgálni mindig kockázatos, akár szóval tesszük, akár szó nélkül, akár meleg testvéri öleléssel, akár megbocsátó szóval. Mert megtörténik, hogy az ember kinyújtott kezére ráütnek, bizonyságtételére hátat fordítanak, feláldozott idejét semmibe veszik, jóságát félreértik és azt mondják: “buta”, vagy “gügye szenteskedő”. MÉGIS vállalnunk kell!
455. dicséret: Testvérek, menjünk bátran…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu