Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol korinthusbeliekhez írt első levele 13. részének 8a. verse:
A szeretet soha el nem múlik…
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
Ha rajzolni tudnék,kis ige-kartonokra homokórát rajzolnék, amelynek felső részében már fogytán a homok, éppen az utolsó szemek peregnek le. Ezt írnám alá: „A szeretet soha el nem múlik…”.
Nem múlik el? Dehogynem. Szerettem valakit, úgy szerettem, hogy torkomban dobogott a szívem, ha csak rá gondoltam; s ma, ha látom, egészen idegen. Hogy szeretett egyszer a gyermekem! Bújt hozzám, ölelt, csókolt, mindene voltam, s már hónapok óta nem ír, még leveleimre sem válaszol. Volt egy barátom, hogy szerettük egymást, s most már a neve sem jut az eszembe. Kint jártam a temetőben, díszes, drága márvány csodák alatt gyom és dudva, évek óta nem nézett rá senki… A márványon: „Soha nem felejtünk, örökké szeretünk…”
Valóban; a szeretet is elmúlik. A tőlünk telhető, a belőlünk sarjadzó szeretet elmúlik, mert olyan, mint a virág, ami sárból, trágyából tör felfelé, kibomlik, illatot dob az ég felé, aztán hervadni kezd, illata elszáll, szirmai összezsugorodnak, végül kóróvá lesz, száraz szemétté, mint minden ezen a földön, ami földből való; földi.
Nem erről a szeretetről mondja Pál, hogy soha nem múlik el. Nem a belőlünk feltörő, hanem a hozzánk lehajló szeretetről. Isten szeretetéről, az isteni szeretetről, amely egyszer olyan közel ért a földhöz, hogy gyermekké lett Betlehemben és édesanyja, Mária, Jézusnak nevezte. Az agapéról mondja János ezt a lélegzetelállító tőmondatot: „Ho theos agapé estin” = az Isten szeretet (1János 4,16).
Hogy is múlhatna el, ha ez Isten lényege, ha éppen ez mindennek a közepe, ami mindent átjár, éltet, mozgásban tart! Ez vibrál az atomok mélyén, ez az erő mögötti titokzatos ERŐ. Ez köti össze a Tejutakat, és ez lüktet a Mindenség tengelyében, ez irányítja egymás felé a fűszál hegyén a hím és a nőstény bogarat. Ez ébreszti fel az édesanyát, ha fázik a gyermeke, hogy betakargassa, ez mutatja meg a másikat – aki nem a testvérünk és nem az anyánk, hogy segítsünk rajta, mert mégis testvér és mégis anyánk.
Mert a szeretet megmarad. S vele és benne – megmaradunk mi is. Egyszer kihűl a Nap. Szétrobban a Hold, elporlad a Föld; – de mi az újra és újraszülető Mindenségben élni fogunk… mert „A szeretet soha el nem múlik ..”
392. dicséret: Álmélkodással csudáljuk véghetetlen szerelmed… (a régi énekeskönyvben: 305. dicséret)
Áldás, békesség: Hegedűs Loránt
A kép forrása:
hvg.hu