Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 15. részének 53-54. versei:
53, Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba.
54, Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: Teljes a diadal a halál fölött!
Billy Graham lelkipásztor gondolatai:
Ez azt jelenti, hogy a mennyben már nem lesznek problémáink és akadályaink fizikai vagy testi korlátozottságok miatt. El tudod képzelni? A nyomorék, a beteg, elsorvadt testek erősek, szépek, elevenek lesznek.
Egyszer volt egy özvegyasszony, aki fiával együtt egy nyomorúságos padlásszobában lakott. Évekkel azelőtt, szülei akarata ellenére ment férjhez és idegen országba költözött.
A férfiról kiderült, hogy felelőtlen és hűtlen, s néhány év múlva meghalt, anélkül, hogy bármit is hagyott volna feleségére és gyermekére. Igen-igen nagy nehézségekbe került, hogy az elemi – az élethez legszükségesebb – dolgokat is összekaparja.
A legboldogabb idők azok voltak a gyermek életében, amikor anyja a karjába vette, s beszélt neki a régi hazában az apai házról. Beszélt a füves pázsitról, a nemes fákról, a vadvirágokról, a szép képekről, a finom ennivalókról.
A gyermek sohasem látta nagyapja otthonát, de számára az volt a legcsodálatosabb hely az egész világon. Vágyott arra az időre, amikor majd odamehet és ott lakhat.
Egy napon a postás kopogott a padlásszoba ajtaján. Az anya megismerte a levélen a kézírást, s reszkető ujjakkal tépte fel a borítékot. Egy csekk volt benne, s egy cédula, csupán két szóval: „Gyere haza!”
Valamikor majd mi is átélhetjük ezt, olyan megtapasztalás ez, amit mindenki átélt, aki ismeri Krisztust. Nem tudjuk, hogy mikor kapjuk ezt a meghívást. Lehet, hogy éppen munkánk közepette. Lehet, hogy betegség hetei, vagy hónapjai után. De egy napon valaki szeretettel vállunkra teszi kezét, s ezt a rövid üzenetet kapjuk: „Gyere haza!”
Aki közülünk ismeri Krisztust, annak nem kell félnie a haláltól. A halál az istenfélő ember számára „hazamenetel”.
772. dicséret: Hadd menjek, Istenem, mindig feléd… (a régi énekeskönyvben: 422. dicséret)
Áldás, békesség: Hegedűs Loránt
A kép forrása:
hvg.hu