Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: A 33. zsoltár
Zsoltárok könyve, 33. zsoltár 12. verse:
Boldog nép az, a melynek Istene, az Úr, az a nép, a melyet örökségül választott magának.
Református énekeskönyv, 33. zsoltár 6. verse:
De az Úr Istennek tanácsa megmaradánd mindörökké,
És megáll minden gondolatja, kiterjed minden időkre.
Boldog az a nemzet, ki ily Urat szeret, mint ő Istenét;
Boldog a nemzetség, kit kedvel e Felség, mint örökségét.
Fodor Lajos lelkipásztor (Halmi) gondolatai:
A református ember az istentiszteletbe az igehallgatáson kívül imádságával és éneklésével kapcsolódik be. A nép nemcsak „szárazon” énekelt, többször áldotta az ő Urát zenekísérettel. Ezért szerepelnek ebben a zsoltárban a zeneszerszámok: citera, hárfa és lant. Az egész közösség ráhangolódott a hangszerek hangjára, valósággal megelevenedett az Isten-dicsőítés és magasztalás. Ma is minőséget ad az istentiszteleteknek a megszólaló orgonahang, amely vezeti az éneklést.
A kiválasztott egyetlen igeversen átsüt a közösségi szellem. A zsoltáros népről beszél, nem nevezi meg, hogy melyik, mert előtte csak kétféle nép létezik: istenes és pogány. És így van ez ma is: az istenfélő közösség boldognak mondhatja magát, mert őrző, megtartó Ura lehet. A hívő ember mindig hálás az ő Urának, közelebbről Jézus Krisztusnak, a Megváltónak.
Az igének a második része első olvasásra furán hangzik, mert meg vagyunk szokva, hogy bennünket részeltet Isten „örökségben”. Itt megfordul a helyzet: az istenfélő, hívő emberben Isten az önmaga örökségét látja. Bízik bennünk a mi Urunk, hogy a feladatot teljesítjük: tovább adjuk az Isten-félelmet gyermekeinknek, unokáinknak, mindazoknak, akik utánunk következnek. Hagyatkozni kell vagyonnál, kincsnél, bármi földi értéknél nagyobbal. Adjuk át a hitet, az „istenes” életformát tanítással és magatartással. Akkor nem csalódik bennünk megtartó Urunk és valóban bennünk öröklődik tovább Ő maga.
33. zsoltár: Nosza istenfélő szent hívek…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu