Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 6. részének 6. verse:
Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja amit titokban teszel, megfizet neked.
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
A Szentírás számtalan helyen tudósít arról, hogy az ember vagy az emberek stresszhelyzetben úgy vezetik le a felgyülemlő fájdalmukat, feszültségeiket, energiájukat, hogy kiáltanak agresszió helyett. De az égre kiáltanak!
Lehet fölfelé, Isten felé nemcsak kiáltani, hanem robbanni is. Éppen abban a bezárt ajtajú, belső szobánkban, amelyről Jézus beszél (Máté 6,6). Ott mindent, igazán mindent kiadhatunk magunkból, pontosabban feladhatunk Annak, Aki előtt nem kell képmutatóskodnunk, mert nem is lehet, akinek ajánlatos is mindent elmondani, vagy éppen kiáltani szépítgetés nélkül, úgy, ahogy megfogalmazódik bennünk.
Csak egyetlen példa az 55. zsoltárból, amelynek alapján Kodály Zoltán, Kecskeméti Végh Mihály szövegéből a Psalmus Hungaricust komponálta. Akár azt az alcímet is adhatnánk ennek a zsoltárnak; “Az emberi érzékenység zsoltára”. Tulajdonképpen egész világa, környezete, szinte mindenki ellen panasza van a zsoltárosnak, de ami számára a legfájóbb; az a barát árulása.
A 13-15. versekben még csak nyögdécsel:
Nem az ellenség gyaláz engem, azt elszenvedém. Nem a gyűlölőm hatalmaskodik rajtam, előle elrejtőzném.
Hanem te, magamfajta ember, bizalmas Jóbarátom,
Akivel meghitt barátságban voltam, az Isten házába együtt jártunk a gyülekezet körében.
Most fölrobban, de fölfelé robban: (16.)
Törjön rájuk a halál! Szálljanak elevenen a holtak hazájába, mert gonoszsággal van tele lakóhelyük.
Lassan lecsitul: (22.)
Szája simább a vajnál, de veszekedésben jár az esze. Beszéde lágyabb az olajnál, pedig olyan, mint a kivont kard.
Itt válasz érkezik felülről és már azt fogalmazza meg: (23.)
Vesd az Úrra terhedet és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.
Miután megnyugszik, a maga ószövetségi módján ugyan, de már az Úrra bízza a döntést, ügye intézését (24.a). Íme:
Istene, te taszítod őket a sírnak mélyére, a véreskezű és álnok emberek az emberélet felét sem érik el.
Ezután a reménylett feltételezés után végül is így zárja imáját lecsillapodva, megcsöndesedve: (24.b)
De én benned bízom!
Az igaz ima lényege nem a szépség, hanem az őszinteség. A mérgelődő, kesergő, sőt dühöngő zsoltárok nem “szépek”, de őszinték, emberiek, gyógyítók a maguk sajátos módján. Talán azért is kerültek bele a Szentírásba, okulásunkra: még így is lehet és szabad imádkoznunk. Isten előtt “szebb” ez az ima, mint a szabadvers művészi formájára csiszolt liturgiai remekmű, amely ugyan gyönyörű, de nem sodor bennünket – fölfelé.
55. zsoltár: Hallgasd meg az én könyörgésem…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu