Napi ige és zsoltár (2024. június 26.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk: Apostolok cselekedetei 4. részének 31. verse:

Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.

Molnár Miklós lelkipásztor gondolatai: 

A gyülekezet imádságát egy esemény váltotta ki. Nem csak úgy általánosságban imádkozik a gyülekezet, hanem valami imára indítja tagjait. Ennek az imádságnak a hátterében az áll, hogy két apostol – Péter és János, akiket hitük miatt a jeruzsálemi templomőrség letartóztatott -csodával határos módon kiszabadult. Első útjuk a gyülekezetbe vezetett. Az ott egybegyűlteknek beszámoltak elfogatásuk, vallatásuk és kiszabadulásuk eseményeiről. A gyülekezet az apostolok elbeszélését figyelemmel hallgatja, és aztán egy szívvel-lélekkel imádkozni kezd. Nem szörnyülködnek, nem hősködnek, nem átkozódnak, nem fenyegetődznek, hanem imádkoznak.

Vajon minket mindennapjaink eseményei Isten elé állítanak-e és imádságra indítanak-e? Jakab apostol levelében olvassuk ezt a biztatást: „Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!” (Jakab 5,13). A szenvedés és az öröm szélső határértékek. E kettő között sokféle színe, árnyalata van az életnek. Bármelyikben találtassunk is – erre biztat az ige – imádkozzunk!

Imádságában bármit odavihet a gyülekezet Isten elé. Mint ahogy ebben az imádságban is nevek szerepelnek, egy darab történelem kap hangot. A mai gyülekezet is bármit odavihet Ura elé imádságban, ami csak foglalkoztatja őt: Isten országa és földi birodalmak, Isten dicsősége és emberek bűne, egyház és világ, termás és árvíz. A gyülekezeti imádságban a gyülekezet tagjainak élethelyzete is tükröződik: megszületett az unokám, elhunyt az édesapám, kórházba utaltak, műtét előtt állok… 

Életünknek nincs olyan helyzete, ahonnan ne emelhetnénk fel szavunkat Istenhez.

25. zsoltár: Szívemet hozzád emelem…

Áldás, békesség: Hegedűs Loránt

A kép forrása:
hvg.hu