Kedves Tiszteletes Úr.

Szeretném megkérni ha lenne szíves nekem újra elküldeni az utolsó előtti számot, azt a tanulmányát amelyikben benne van a Szepsi katolikus és református templom is. Bevallom őszintén amikor megkaptam és olvastam nagyon meg voltam hatódva, a könnyek fojtogattak, nagyon fején találta a szöget. Kimondta az Isteni igazságot . . .Akkor jött az interneten amikor készültem Révkomáromba ( Jókai Mór, Selye János, Lehár Ferenc, Klapka György városába) érettségi találkozóra, (Volt kikből meríteni szellemiséget) Pakoltam, utazás előtti természetes lázban, de még az éjszaka elküldtem 96 helyre (a Szepsi katolikus papnak is) de idő hiányában néhány nagyon fontos személy kimaradt mint pl a Szepsi református tiszteletes

Szeretném pótolni mulasztásomat, no meg másolatot szoktam készíteni minden értékelésről. Komáromban voltam vagy öt nap, kiváló termál vize van mind a két Komáromnak,melegítettem fáradékony csontjaimat, gyógyítgattam izületeimet. Mikor hazajöttem nem találom az említett tanulmányt sehol. Pedig tudom szándékosan nem töröltem ki, de ha véletlenül mégis, de nem véglegesen, “és nem találom”

Pedig a református tiszteletes még a templomban is felolvasta a 60 áldozat nevét Szepsiből. Mi több a “Szeretet szolgálat” 30 évfordulóján Tőkés László jött megköszönni a Bódva Völgyiek segítőkészségét,akkor is bevitte az Istentiszteletre a könyvemet. (lásd az eseményeket a könyvem  500 oldalán)

Hálás köszönettel előre is

K.Á.