A 2006. év elején sok óriás plakát kéklett szerte az országban azzal a felirattal, hogy „jöjjön el az én országom!” A keresztyének mértékadó imádságának egyik kérését fordította ki a plakát SZDSZ-es kiötlője. Krisztus Urunk úgy tanította ezt az imádságot, hogy a kifordított kérés valójában úgy hangzott, hogy „jöjjön el a te országod”. Istenhez szól az imádság ma is ezen a módon két évezred óta sok nyelven és nem kevesebbet kér, mint azt, hogy Isten az egyszülött Fia által megváltott világot teremtse teljesen újjá. Jöjjön el az Ő királysága, ahol szeretet, béke, bűntelenség, honol, az üdvözültek élik Isten közelében boldog örök életüket. Amíg viszont ez be nem következik, addig is az Isten országának eszméje, gyakorlata terjedjen és az emberek minél többet érezzenek meg már ebben a világban annak a másik világnak a boldogságából. Ezért munkálkodott a Megváltó és halt meg és támasztotta fel az Atya és emelte égi trónjára már addig is, amíg el nem jön az Ő országa.
Krisztus Urunk a Miatyánkkal üdvözítő üzenetének lényegét közvetítette, a felelős testvéri szeretetből fakadó összetartozás, vagy nemzetközi szóval szolidaritás kötelezettségét. Egy hívő is imádkozhatja ezt az imát, de mindig oda érti a többi hívőt is, mert olyan a szövege. Sőt bizonyos fokig túlmutat a keresztyének közösségén és minden emberre vonatkozik. Közbenjáró imádság is ez minden emberért. Közösségépítő imádság, mert a keresztyénség egyik legfontosabb eredménye a megváltottak szereteten alapuló testvéri közössége. Az ókori világba úgy robbant bele a keresztyénség, hogy új közösséget adott az embereknek.
A Római Birodalom nagyvárosaiban közösségi gyökereiktől megfosztott emberek tömege élt. A vidéken tönkre ment szegény szabadok a városokba özönlöttek. Munkát nehezen kaptak, de nem is akartak dolgozni, mert azt a szabad emberhez méltatlannak tartották, a rabszolgák kötelességének tekintették. Politikai jogaikat adták el. Ingyen élelem és szórakozás járt nekik egy-egy választás idején. Bérházakban éltek kis családjuk körében. A rokonságuk származási helyükön maradt, vagy annak egy részét is másfelé vetette az élet. Nem érezték a nagycsalád, a falu közösségének szolidaritását, védelmét, segítségét, ha kellett. A hajósokat, katonákat, vándorkereskedőket pedig foglalkozásuk szakította ki vérségi kötelékeik védelmet nyújtó melegéből. Mindezeknél nyomorultabbak és gyökértelenebbek voltak a rabszolgák, akiket erőszakkal ragadtak el közösségükből és személyileg is teljes létbizonytalanságba taszítottak, akikkel senki sem érzett szolidaritást. A keresztyén gyülekezet az elvesztett vérségi közösség helyett a megváltottakszeretetközösségét teremtette meg. Ők szolidárisak voltak egymással. Törődtek egymással, segítettek egymáson. Pál apostol például gyűjtést rendezett a jeruzsálemi szegény keresztyének megsegítésére a Római Birodalom görög tartományaiban. Felelőseknek érezték magukat a görög származású keresztyének a jeruzsálemi zsidó származású keresztyénekért. Ilyen az előtt nem volt abban a világban. De meghirdette az apostol, hogy „Krisztusban… nincs többé sem zsidó, sem görög, nincs sem szolga, sem szabad, nincs sem férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gal 3,28.). Arra nem volt ereje a fiatal keresztyénségnek, hogy a rabszolgákat felszabadítsa, de lelkileg megoldotta a rabszolgakérdést. A gyülekezetben testvér lett a rabszolgából. A szeretet szolidaritása megoldotta a nemek és nemzedékek közti ellentétet is, ami pedig szintén nagy széthúzó erő volt az akkori világban is.
Krisztus beszéde örökké ugyanaz. Érvénye most is megvan. Az ipari társadalom világában élünk. Vérségi közösségeink szétzilálódtak 1945 után. Nem csupán zilálódtak, hanem tudatosan zilálták is. 1950 után nálunk a tanyarendszert felszámolták. A falvak és kisebb települések népessége lecsökkent. Az iparosítás alvó városrészekbe, házgyári lakások tömegébe zsúfolta a vérségi közösségüktől megfosztott, elmagányosodásra ítélt embereket. A gyárak, bányák, üzemek egy része 1990 után bezárt. Közösségüktől elszakított, szolidaritás hiányában szenvedő emberek sokasága élt az országban az utóbbi néhány évig. Reményvesztettség, kilátástalanság, alkohol, kábítószer, bűnözés, a család szétesése, gyermektelenség jellemezte pusztulásnak indult nemzetünket.
A keresztyénség szereteten alapuló szolidaritása új világot hozott az antik társadalom helyett. Kínálja most is új közösséget alkotó szolidaritását. Ez a szolidaritás nem csupán lelki, hanem politikai, társadalmi és gazdasági segítséget, megoldást kínál. Most a járvány ellenére Magyarország előre megy nem hátra. Van munkalehetőség, sőt legújabban munkaerőhiány. Egy sor szociális és kulturális intézkedés teszi könnyebbé az életet. A nemzeti szolidaritás csúcsra járatott. Határon túli nemzettestvéreinknek is hónuk alá nyúlt a kormány. A keresztyén közösségek nagy állami támogatást kapnak. Mintegy háromezer templom újult meg a Kárpá-medencében és jó kétszáz új templom épült, egyházi óvodák-, iskolák, szociális intézmények létesültek. A keresztyén szolidaritás nálunk életre kelt. Ragadjuk meg a lehetőséget, hogy mindez a választások után is folytatódhassék, hogy a Miatyánkot hittel, szabadon imádkozhassuk. Istennél semmi sem lehetetlen.
Dr. Csohány János
A kép forrása:
erdely.ma