„A szeretet egyre jobban gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel” /Szent Pál apostol levele Filippibe 1:9/

Egykor Brazíliában nehezen épült a közkórház, és a pénzhiány miatt az államelnök ki hirdette, hogy aki száz ezer dollárt adakozik, annak grófi címet adományoz. Viszonylag hamar összegyűlt a pénz. Az avatóünnepségen egy tábla volt letakarva a homlokzaton, melyet az elnök leplezett le, ez volt ráírva:

„Az emberi hiúság emelte, az emberi nyomorúságnak”

Ez az emberi gondolkozás útja, amely minden élethelyzetben megnyilvánul. A kaini ó-ember ő, akit nem felejtett az Ószövetség a lapjai között. Itt jár közöttünk ma is.

Continue Reading →

„De új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik” /Szent Péter apostol 2. levele 3:13/

A régi keresztyének gyakran vettek ajkukra egy arám nyelvű kifejezést, amely eredeti formájában az Újszövetségben is fennmaradt. Az I. korinthusi levélnek abban a néhány zárószavában, amelyeket Szent Pál apostol saját kezével írt, olvashatjuk a kifejezést: „Maran Atha”, Az Úr eljön!
Szent Péter úgy írja le híveket, mint olyanokat, akik várják az Isten napját, Jézus Krisztus visszajövetelét. A szeretetnek, szolgálatnak, áldozatosságnak, önmegtagadásnak, belső fegyelmezettségnek, szorgalmas munkának, keresztyén életgyakorlatnak mindenre kiterjedő rendjének közösségében éltek.

Continue Reading →

„Várj ember szíve készen” /312. Dicséret 1. v./

Az emberi élet egyik nemes tulajdonsága egy jobb kor, egy jobb világ, egy szebb jövő iránti boldog várakozás, vágyakozás. Az Ószövetség kezdetén beszélhetünk már arról, hogy jönnie kell Valakinek, Aki a Kígyó fejére tapos, vagyis legyőzi a Gonoszt és a gonoszságot a földön. Elhoz egy boldog aranykort, és békességet teremt az emberiség számára. Izrael Messiás váradalma nagyon összetett volt.

Continue Reading →

„Ezért tehát nem csüggedünk” /Szent Pál apostol II. Korinthusi levele 4:16/

Hírét vette a tiszteletes Kárpátalja egyik kis gyülekezetében, hogy egyik kedves családja erősen szenvedi a jégveréses esztendőket. A két nagy fiút már korábban malenkij robotra elhurcolta a Cseka, és még csak most jött a neheze. Újra megjelentek egy reggelen rozzant autójukkal a kis ház előtt, és sűrű átkozódás és káromkodás közepette berontottak a takaros magyar portára. Az élettől megtört édesapa kijött eléjük, és azt kérdezte a kozák kinézetű pribéktől:
„Mit akarnak még? Két nagy fiam már elhurcolták valahová a birodalomba, mi megtettük mit megkövetelt a szovjet haza.

Continue Reading →

„Menjetek be a szoros kapun” /Szent Máté apostol evangéliuma 7:13/

Ezt az Igét hallva, sok farizeus döngette már a mellét: „Mi vagyunk a szoros kapu és a keskeny út vándorai”. Hiszen itt vagyunk a templomban, pap székben ülünk, első sorban feszítünk, vastag nyakú kálvinistaként „Igéim bővek, zengők, nagyok, papoknak ivadéka vagyok” (Ady Endre) Mi szeretjük az egyházat, mi szeretjük népünket, reménységet hirdetünk, – nem úgy mint azok: a világ, a sokak, a bűnösök, a széles úton járók, a gondtalanok, az álnokok, a gőgösök, a becsvágyók, a kétszínűek, tele vannak pénzzel, de mi majd megmutatjuk nekik az üdvösségre vezető utat.

Continue Reading →