Jézus, a Mester élete példát adott a tanítványoknak, és ennek a példának az utánzása, továbbadása és megőrzése formálhatta a korai evangéliumi hagyományt.
„ÉRTITEK, HOGY MIT TETTEM VELETEK?” – „eipen autois, Ginoskete ti pepoinkahümin?”
Lehet-e egyáltalán érteni Istent? A Szentháromság titkos tanácsvégzését? A kezdeteteket, a folyamatokat, a végeket, a miérteket, a hogyanokat?
Lehet-e a napba nézni? Lehet-e a világegyetem csillagrendszereinek galaxis-halmazát érteni? Lehet-e a DNS molekulák kódjait megfejteni?
Letelepedni Michelangelo, Newton, Beethoven lábainál és megérteni őket! – Lehet-e?, pedig ők emberek voltak, és mégsem menne!
Letelepedni Munkácsy, Bolyai, Liszt lábainál és megérteni őket! – Lehet-e?, pedig ők emberek voltak, és mégsem menne!
„Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.”
(Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének)
„Istenülő vágyaimba ki látott?”, – írja egy másik helyen a költő-géniusz Ady.
„A világban semmi olyan nem történik, ami a lelkünkben előtte meg nem történt volna”, – írja Nyírő József plébános, írófejedelem az Úz Bence c. könyvében.
SZENT URUNK LETELEPSZIK A TANÍTVÁNYAI KÖZÖTT, ÉS MEGMAGYARÁZZA AZ ÁLTALA ELVÉGZETT SZERTARTÁS ÉRTELMÉT
