„Tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól” /Jakab levele 1:27/

Az Újszövetség e csodás gyöngyszeme legnagyobb püspökünk tanítása szerint nem hittani, hanem etikai mű.
A szerző szép görögséggel írt, ismerte az ószövetségi szent iratokat, az Úr Jézus Krisztus közvetlen környezetéhez tartozott, és végtelen egyszerűen és szerényen így mutatkozott be a levélfőben: „Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek”
Mintha Bach orgonamuzsikáját hallgatnánk, mintha Munkácsy Boglyás szekér képét néznénk, mintha Petőfi verseit olvasnánk!
E bibliai mű alapgondolata, hogy az igazi hit jó cselekedetekben gyümölcsözik. Az erkölcstől elválasztott hit képmutatás. A szó keresztyénségével szemben a tett keresztyénségét hirdeti. A Hegyi Beszédnek visszhangja egy nemzedék után.

Continue Reading →

„Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember” /Példabeszédek 27:19/

A magyar nyelvnek egyik lefordíthatatlan gazdagsága, hogy különböztet szó és ige között. Minden ige szó, de nem minden szó ige. Az ige az élet magvetése.
Ez úgy van, hogy ezen a földön minden miből élet támad, először igében jelenik meg, mint ahogy minden szelet kenyér valaha búzaszemből született kalász volt.
Ahol szellem él és munkálkodik, mindenütt ez az élet rendje. Előbb a gondolat, azután a tett.
Amíg a szellem élni kíván maga teremtette hangszerszámával a nyelvvel, addig a gondolat szóban jelenik meg. Nyelvre pedig mindig szükség lesz, amíg a szellem az én és a te viszonyában helyezkedik el, mint a világosság hordozója.

Continue Reading →

„És amikor házanként megtörték a kenyeret” /Apostolok Cselekedeti 2:46/

Az Igét szólta egykor a Theologián Ft. Dr. Pásztor János professzor úr: „Minden kérdés lelki kérdés, az anyagi kérdés is, leginkább a kenyérkérdés!” Első hallásra talán szokatlan, vagy érthetetlen, pedig nem principiumok szemben állásáról van szó, hanem az egyetlen igazság végső okáról, Istenről.
A pünkösdi Lélek kitöltése az 50. napon majd a Lélek által elhívott, kihívott, megtért, megszentelt, újjáteremtett életek teremtő csodája és szeretete árad. A betegek gyógyultak, a szomorúak vigasztalódtak, a nélkülözők kenyeret törhettek. Szép tömörséggel írja le evangéliuma folytatásában Szent Lukács evangélista, az orvos-történész, hogy hogyan válik lelkivé minden e földön, ahová Jézus lép, vagy ahol az Ő nevében cselekszenek apostolai:

Continue Reading →

„Megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel” /I. Mózes 12:2/

Egy öreg magyar érkezik a királyi várpalota elé. Ismerős, és mégis ismeretlen. Mindenki látott ilyen öreg magyart már, aki járt a pusztán, az erdélyi dombokon, szelíd folyóink vizein. Lehet, hogy Arany János gulyása, Sinka István bojtára vagy Koós Károly barátja. Vagy éppen közülük valaki.
Különös dolog történik: hiába vannak ott az alabárdos testőrök, az öreg csendesen felballag a ragyogó barokk lépcsőn a Kormányzó Úr szobája felé.
Belépve, illedelmesen meghajolva köszönti a Kormányzót: Adjon az Isten!
A Kormányzó Úr barátságosan tekint reá és megkérdi: „Kicsoda maga jóember és mit keres itt?”

Continue Reading →